Szokás a mai kulturális küzdelmeket identitásháborúként leírni. Jó meghatározás. Az identitás ugyanis mindig arról szól, hogy mi az, amivel azonosulok. Egészen pontosan, amikor azt kell elmondanom, ki vagyok én, akkor mindig is azt mondom el, hogy mivel azonosulok. Csakhogy az identitásháború mára szintet lépett, s úgy tűnik, nincs vége az eszement forradalmi hevületnek az identitásról szóló beszéd feletti uralomért.
Az identitásháború ugyanis eddig arról szólt a második világháború után, hogy maradhatnak-e még olyan régi azonosulási pontok, mint például a kereszténység, a nemzet, a család? Magyarán, a kérdés az volt, hogy a nyugati kulturális örökség – ideértve a felvilágosodás örökségét is – mennyiben és hogyan lehet még ma is az identitásképzés alapja? De ez már a múlté.
Megjelent a cancel culture fogalma (cancel: vmit, pl. egy programot eltörölni, lemondani). Ezzel gyakorlatilag az lett kimondva, hogy az egész nyugati civilizáció mehet a darálóba, s immár nem alkalmas arra, hogy az egyén számára identitásának kimondására azonosulási pontot nyújtson. Ez a teljes önmegsemmisítés programja, a múlt totális eltörlésének fázisa, amely a legvégső alapokat kérdőjelezi meg. Dőlhetnek a szobrok, tombolhat a politikai korrektség, a nyugati kultúra szótára mehet a máglyára. Nincs semmi sem immár, amivel azonosulni lehet. Pontosabban, maradt a semmi.
Az egészben az az ördögi, hogy míg a „múltat végképp eltörölni” marxista jelszava antikapitalista hátterű, addig ezt a mai cancel culture-t a világ kapitalista urai vezetik. Lássuk be, ez azért tényleg új, amennyire megmosolyogtató, annyira félelmetes: bigtech cégek, világméretű óriásvállalatok a forradalmi osztag élén. Semmi kétség, a cél a régi identitáskeretek, a vallás, a nemzet, a család teljes felszámolása, a tulajdonságok nélküli ember (Musil) megteremtése. S mindez megspékelve valamiféle émelyítően inkvizítori moralizmussal.
El kell mondjam, mint olyan ember, aki református keresztyén magyarként határozza meg önmagát, fenyegetve érzem magamat. A tét ugyanis: lét vagy nem lét.
Köntös László
Hunhír.info