Konzervatív keresztyénként nekem egyáltalán nem mindegy, mit mond a pápa, s nem is gondolnám, hogy ez csak katolikus belügy.
Reformátusként ugyan mi közöm van a katolikus egyházfőhöz? Mondhatnám, semmi, s az, amit a pápa mond, legyen a katolikusok belügye. Csakhogy az a helyzet, hogy a mai meghatározó törésvonalak már rég nem a keresztyénségen belüli felekezeti határok mentén húzódnak, hanem sokkal inkább a konzervatív-liberális világképek közti küzdelem jelöli ki a frontvonalakat.
Ez nyilván nem hagyja érintetlenül a keresztyénséget sem, minek következtében kialakulni látszik a nyugati keresztyénség újszerű blokkosodása. A katolikus-protestáns teológiai vitát felváltani látszik a konzervatív és a liberális keresztyénségértelmezések küzdelme. Így eshet meg például. hogy konzervatív reformátusként hamarabb szót értek egy konzervatív katolikussal, mint egy liberális reformátussal. A mai ideológiai küzdelmek már rég háttérbe szorították a régi felekezeti hovatartozások identitásképző erejét, annak ellenére, hogy alapvető teológiai kérdésekben megmaradtak a különbségek.
Tehát konzervatív keresztyénként nekem egyáltalán nem mindegy, mit mond a pápa, s nem is gondolnám, hogy ez csak katolikus belügy.
Nos, most Ferenc pápa azt találta mondani, hogy a homoszexuálisoknak is joguk van a családhoz. Folyik a kármentés katolikus-konzervatív oldalról, vagyis annak hangsúlyozása, hogy a pápának ez a mondata nem tükrözi a hivatalos katolikus tanítást.
Nagyon helyes. A család fogalmának beemelése ugyanis a homoszexuális embertársainkhoz való viszony kérdéskörébe, alapjaiban rengeti meg az egyház identitását. Az élettársi kapcsolat jogi védelme más kérdés. De a kettő egybemosásának beláthatatlan következményei lehetnek.
Végül is, nem tudom, mi történt. De mindegy is. Az viszont teljesen nyilvánvaló, hogy liberális részről hihetetlen erők mozdulnak meg a keresztyénség kisajátításáért.
Köntös László
Hunhir.info