A modortalanság a neveletlenségből fakadó hiányosság. Modortalan ember az, aki primitívségénél fogva csak sértegetni, becsmérelni és főleg ordítani tud, aki képtelen arra, hogy, tudná: mikor jobb ha ül csendben a fenekén.

Ő gúnyol, puffog, rágalmaz, mint a felfuvalkodott kisgyerek, akitől éppen elvették a játékát. Valójában a kisebbségi érzése az, ami állandóan túlteng, és ő ezzel kompenzál. Ő annál ordenárébb, alpáribb, hazugabb, mocskolódóbb lesz, minél inkább próbálják csitítani. Mindegy, hogy merre jár, hol áll, hol ül, sétál, vagy mely közösség tagja, küldetéstudata a becsmérlő szavainak mennyiségével egyenes arányban nő.

A modortalan ember kreatívan aláz: lehentesez, legyilkosoz, lebirkáz, lepincsiz, másrészt ha kell, lekomcsiz, vagy éppen lelibsiz, ha utálni kell, sőt még árulkodik is “főnöki szinteken” a maga erős meggyőződésének és jólértesültségének pózában. A modortalan ember undorító kifejezéseket és kézjeleket is használ és akik hozzá hasonlóak, együtt RÖHÖG és köpköd velük, mert egymáshoz igen hasonló a szókészletük és igen sajátos humorérzékük van, vagy éppen totálisan hiányzik, viszont MINDENT magukra vesznek, ami normáliséknál általánosságban vicc.

A modortalan ember a mutatóujjával állandóan fenyeget és a legválogatottabb ocsmányságokkal illeti azt, akihez nem érhet föl. A modortalan ember olyan, mint a damaszt abrosz mellett csámcsogó, böfögő, ujját nyalogató tapló.

A modortalan embert NINCS miért szeretni. Ezért inkább odébb állnak mellőle. (Ő azt hiszi, hogy ő állt odébb).

Az igazi nagyságra vágyó emberek a példamutatók tanítására figyelnek, ami fölemeli őket, persze nekik van rá receptoruk. Ha meg nincs, akkor üvöltözők, pletykálkodók, sivalkodók maradnak, akikre egy idő múlva a kutya sem emlékszik. Még azok sem, akiket sértegetnek, meg azok sem, akikhez ma még dörgölőznek.

Mostanság számtalan ilyesmi történik.

Gundy Sarolta – Hunhír.info