Az utóbbi évek folyamatai viszont az emberi jogok tekintetében valamiféle elképesztő abszurditást eredményeztek. Mintha a sok kínlódáson, szenvedésen áthaladt európai, észak-amerikai fehér civilizáció ellen megindulna az utolsó roham. Azt is megállapíthatjuk, a civilizáció, a szabadság, a méltányosság lerombolói, ellenségei, pontosan a szabadság és az emberi jogok köntösébe öltözve és jelszavaival visszaélve indítanak támadást a jogállamiság, a korrektségre épülő demokrácia, a jogszerűség, a közerkölcs, a civilizáció ellen.
Hegel szerint a világtörténelem, a szabadság, a civilizáció fejlődése tekintetében három szakaszon haladt át: a keleti, az antik és a keresztény-germán világ stádiumain. Nyilvánvalóan e folyamatok az 1830-as évtizedben nem álltak meg, a világtörténelem, azóta újabb és újabb fejlődési fokozatokat, konfliktusokat, előre- és visszalépéseket produkált. Az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948-ban megfogalmazott elvei szerint minden ember jogilag egyelő, születésével bizonyos jogok megilletik.
Nyilvánvaló, hogy a jogok érvényesülése mindig a konkrét, bonyolult helyzetek függvénye, következménye. Természetesen, mivel egyetlen rendszer sem tökéletes, azt sem lehet tagadni, hogy a legkülönfélébb rendszerekben, bizonyos helyzetekben történhettek jogsértések, az emberi és politikai jogok tekintetében.
Az utóbbi évek folyamatai viszont az emberi jogok tekintetében valamiféle elképesztő abszurditást eredményeztek. Mintha a sok kínlódáson, szenvedésen áthaladt európai, észak-amerikai fehér civilizáció ellen megindulna az utolsó roham. Azt is megállapíthatjuk, a civilizáció, a szabadság, a méltányosság lerombolói, ellenségei, pontosan a szabadság és az emberi jogok köntösébe öltözve és jelszavaival visszaélve indítanak támadást a jogállamiság, a korrektségre épülő demokrácia, a jogszerűség, a közerkölcs, a civilizáció ellen.
Azt is megállapíthatjuk, hogy a fantomizált, nem történetiségében elemzett „rasszizmus”, „faji megkülönböztetés”, „nácizmus”, „fasizmus”, „szélsőjobboldal” érvei elleni fellépés esetében szinte mindig túlkompenzációs viselkedéseknek lehetünk tanúi, ezzel párhuzamosan legitimitást kapnak a legagresszívebb liberális, anarchista, valamint bizonyos, az említett jobboldali berendezkedésekkel szemben álló szélsőséges, romboló faji ideológiák. Ezek hátterét, motivációit a posztmodern világ tömegembere képtelen felismerni, issza a rasszizmus elleni fellépés könnyen fogyasztható, meglehetősen butító szirupját.
Az európai nemzetek fiai a II. világháború után fokozatosan abba a helyzetbe kerültek, kényszerültek, hogy megtagadják saját nemzeti tartásuk, identitásuk, vallásuk, jogérzékük, korábbi erkölcsi ítélőképességük, behódoljanak mindenféle beteg másság, multikulturalizmus előtt. Persze az önfeladásnak nem kellene törvényszerűen így történnie. E folyamat sajnos az utóbbi két évtizedben jelentősen felerősödött. Mikor elvakított fehér fiatalok tüntetnek a „rasszizmus” ellen, az „emberi jogokért”, a külső szemlélőben felmerül, nem lesznek-e belőlük pár évtized múlva törzsi klánok, bűnszövetkezetek rabszolgái? Lényeg, hogy a minden fölé emelhető emberi jogok érvényesüljenek! Lehetőleg a leginkább deviáns csoportoké is.
Mindennek valószínűsíthető okaként a modern európai társadalmak identitásvesztése, morális értékvesztése, lumpenizációja mellett a harmadik világ demográfiai robbanása, és civilizálatlan tömegei, a Kalergi-terv szerint Európába való költöztetése jelölhető meg. „A jövendő európai faj eurázsiai-negrid vérségű lesz, hasonlóan az ókori Egyiptom lakosságához” – írta Richard Coudenhave Kalergi az Európai idealizmus című, 1925-ben megjelent könyvében.
Természetesen más a helyzet az USÁ-ban, ide a feketéket rabszolgaként hozták, emancipálódási folyamatuk a polgárháborút követően közel még egy évszázadig eltartott. Ezt követően kialakult egy viszonylag korrekt viszony a fehérek és a feketék között. Azonban az utóbbiak körében a pár évtizede felgyorsult demográfiai robbanás, a lumpenizálódás, a kriminalitás növekedése egyre nagyobb feszültségeket generált a fehér lakossággal, de sok esetben egymás között is. Ezt használják ki példaként a szélsőséges, az anarcho-kapitalizmust zászlajukra tűző libertáriánusok, a demokraták, a szabadkőművesség, pl. a B’nai B’rith páholy a közerkölcs, közbiztonság, a jogállam, a nemzeti identitás rombolására, felerősítve a fekete faji szélsőségeseket. Az is nyilvánvaló, hogy bizonyos szociálpolitikai hiányosságok, a sajnálatos társadalmi leszakadás felerősíthetik a szélsőségeket.
A kérdéskörben több jelképes megnyilvánulással is találkozhatunk. Egyik ilyen, az eddig a kiegyensúlyozottságra épülő emlékezetkultúra felborítása a déli államokban. A bűnöző, drogos fekete szubkultúrák sorsa attól nem lesz jobb, ha az eddigi kiegyensúlyozott emlékezetkultúrát felrúgva eltávolítják az Unió katonai és politikai vezetői mellől a Konföderáció vezetői szobrait. Egyébként remélhetően mindenki tudhatja, a polgárháború lényegében nem a rabszolgaság kérdése miatt robbant ki. Elkezdődik a kultúra, a filmművészet egyoldalú, eszeveszett cenzúrázása is. Mára szinte a fekete extrémizmus értelmez tényeket, diktál.
Szintén jelképesnek is tűnhet Saint-Louis 77 éves, nyugalmazott fekete rendőrkapitány meggyilkolása a zavargások során. A fiatal, drogot életében bizonyára soha sem fogyasztó néger bűnöző a „rasszizmus” elleni küzdelmét egy ékszerbolt kifosztásával szándékozott nyomatékosítani, ezért a boltot védelmezni szándékozó rendőrt az említett fiatal rabló lelőtte. Csak zárójelben, a megölt idős rendőr bizonnyal a korrekt fekete-fehér kapcsolatok szintjén állt, ha kellett, elfogulatlanul intézkedett a fekete bűnözők ellen is.
Az extrém liberális csoportok elképesztő elfogultsággal viszonyulnak a bűnöző fekete szubkultúrákhoz, ők csak áldozatok lehetnek. Szinte már szentté avatják, a szerencsétlen kimenetelű rendőri intézkedésben életét vesztett bűnözőt. Az aztán senkit sem érdekel, sem az USÁ-ban, sem pedig Európában, hogy a színes bőrű, vagy migráns bűnözői szubkultúráknak mennyi ártatlan fehér ember esett már áldozatul.
Ezt persze már sokan, sokkal jobban és részletesebben megírták. A Kalergi-terv, a migráció támogatói az etnikai terrort és bűnözést importálhatják Európába.
Európában sajnos sok nemzet már feladta múltját, korábbi értékeit, morális-jogi alapelveit, talán érdemes lenne körbejárni biológiai, lelki kimerülésük okait, folyamatait. Az viszont biztos, hogy akár Európában, akár az USÁ-ban, e folyamatok mögött a szabadkőművesség áll.
Csak tanulságos emlékeztetőül felidézni: Bajcsy-Zsilinszky Endre 1920 májusában az 1918 őszi összeomlást a szabadkőműves aknamunkának tulajdonította, mert szerinte a fű alatt vezetett szálakkal úgy el sikerült kötni a nemzet ütőereit, hogy ezután csak a bolsevik üszkösödés következhetett. A múlt, a rombolás, most másutt, más formában visszatér.
A magyar-cigány együttélés jövője
Hazánkban ugyan a kormány meglehetősen gyorsan felismerte, hogy mit hozhat a migráció és a multikulturalizmus, tehát nem ez a probléma. Azonban hazánkban a cigányság bizonyos rétegei viselkedése, a magyar-cigány együttélés néha már kritikus határokat feszeget.
Közel három évtizede el sem lehetett képzelni, hogy a magyar-cigány együttélés a pozitív integrációs folyamatok, a cigányság civilizációs előrelépése helyett mára feszültségeket, konfliktusokat fog a felszínre hozni.
A folyamatokkal nagyjából szinte mindenki tisztában lehet. Ha csak a jelenlegi ország- területen, 100 éves visszatekintésben próbáljuk meg elemezni a hazai cigányság történetét, viszonylagos előrehaladási folyamatokkal találkozhatunk.
Egyrészt figyelembe kell venni a demográfiai folyamatokat, másrészt a szociális-kulturális fejlődést. Csak becslésszerű adatokról beszélhetünk, de azt talán elfogadhatjuk, hogy az 1920 körüli mintegy 150 ezer fős létszám mára mintegy 4-500 ezer főre emelkedhetett. Persze e szám mintegy fele vallotta magát a kisebbséghez tartozónak az utolsó népszámláláson. A szociális-kulturális viszonyaik fejlődése lassabb volt. A Horthy-korszakban inkább csak a csekélyebb számú zenész, iparos, minimális számú értelmiségi rétegük tudott előrelépni. A többség a hagyományos szakmákat: vályogvetés, teknővájás, üstfoltozás stb. űzte. A hatékonyan működő Magyar Királyi Csendőrség, a szigorú büntetőjog a körükben – mint bármely más társadalmi csoportnál – megjelenő bűnözést szinte csírájában nyomta el. A népiskolák lehetőséget adtak gyermekeik számára az alapismeretek megszerzésbe.
A cigányság helyzete keveset változott a koalíciós időszakban, a Rákosi-korszakban, a Kádár-rendszer kezdetéig.
Talán az 1960-as évtizedtől, az általánosan javuló feltételek közepette, történtek kormányzati lépések, javultak az iskolázási feltételek, az ország számos pontján cigányházak, „cs” lakások épültek, melyeket az igényesebbek és a szorgalmasabbak komfortosabbá tettek, sokan ma is ott élnek megfelelő életkörülmények között. A cigányság jelentős rétegei dolgoztak az építőiparban, aki akart az más területeken is találhatott munkát, szerezhetett elfogadható, minimális jövedelmet. Az egész XX. század folyamán számos kiemelkedő zenészt, sportolót, művészt adtak az országnak.
Az előző időszakokhoz hasonlóan a Kádár-korszak rendőrsége és büntetőjoga is szigorú volt, a rendőrség a bűnözést megfelelően szorította vissza, a legkirívóbb életellenes bűncselekményeket, etnikai hovatartozástól függetlenül megfelelőképpen, a legsúlyosabb büntetéssel szankcionálta. 1990-ig egyetlen magyarországi rendszer sem támogatta, dédelgette a bűnözést, nem kaphattak politikai befolyást a bűnpártoló álhumánus és álliberális szabadkőműves szerveződések.
Az 1990 utáni rendszerválás folyamatai negatívan érintették a hazai cigányságot is. Azok a gazdasági ágazatok, ahol dolgoztak: építőipar, konzervipar, baromfifeldolgozás sajnos gyorsan tönkrementek, a szakképzetlen tömegek nehezen találtak maguknak, családjaiknak megélhetést. Tehát jelentős rétegeiknél a korábbi szerény egzisztencia elvesztése is tovább rontotta a helyzetüket. Kétségtelen, hogy egy talán 30-40 százalékos réteg ki tudott emelkedni és megfelelő életviszonyokat tudtak teremteni maguknak, megfelelő civilizációs szintet tudtak elérni. Talán azért is kell finomítani, differenciálni a hazai cigányságról alkotott képet, mert számos értékes, szeretetreméltó ember is van közöttük.
A magyarországi cigányság jelentős rétegei helyzete viszont konzerválódott a munkanélküliség, a putri-, vagy gettólétezés körülményei közepette. A körükben a magyaroknál sokkal gyorsabb demográfiai és reprodukciós folyamatok következtében a növekvő létszám helyzete egyre romlott.
Mindez súlyosan kihat az iskolai fegyelem romlására. Legyen magyar, vagy cigány, de bizonyos erkölcsi-jogi értékek mentén gondolkodó emberek számára felháborító, hogyan is lehet milliós kártérítéseket kapni az iskolai fegyelem folyamatos rombolásáért, az antiszociális és agresszív magatartásformákért, melyek következtében sok tanár és diák már távozott a gyöngyöspatai iskolából. Egyébként, mióta világ a világ, az iskolák képességek és érdeklődés szerint sorolták osztályokba a diákokat. Az, hogy nem kaptak „megfelelő képzést”, az is csak most jutott eszükbe, természetesen nem egészen maguktól. Kérdéses, hogy annak idején mennyire igényelték a minőségi képzést.
Csak zárójelben, a hazai alkotmányosságot, jogállamiságot hazug módon támadó liberális politikai tényezők demagógiájával szemben áll a jogérzéket és az erkölcsi alapértéket megkérdőjelezhető ítélet. Talán mégsincs nálunk kézi vezérelt diktatúra.
Hogy ki és miért pereskedhetne az oktatás minősége miatt, teljesen relatív. Ma az ifjúság jelentős rétegeit akarják megfosztani az SZDSZ által manipulált körök a NAT minimálisan hazafias elemeitől. Úgy, ahogy ez az 1990 előtt érettségizett generációkkal rendszerszerűen megtörtént.
Általánosítva: deviáns, civilizálatlan – mondjuk ki – bűnözői szubkultúrában, vagy klánokban élő rétegeik viselkedése, súlyos bűncselekményei vetnek súlyos árnyat az egész hazai cigányság megítélésére. Deviáns köreik növekedése társadalmi feszültségeket jelezhet. Ha a társadalom hagyja a mai 10 éveseket a deviáns szubkultúrában felnőni, az két évtized múlva társadalmi-biológiai bombát jelenthet. A Magyar Narancs június 11-ei száma szerint Budapesten több száz fiatal-, vagy kiskorú banda van. Persze, az igazsághoz híven, e csoportok nem csak cigány fiatalokból tevődnek össze. Bizonyos magatartásformákat azonban a kiindulópontnál le kellene törni.
A magyar cigányság magasabb szociális, kulturális, erkölcsi nívót, szintet elért rétegei számára e rétegek súlyos morális terhet jelentenek, mondjuk ki, ha közülük sokan megnyilvánulnak e kérdésben, közlik, hogy szégyellik és megvetik e deviáns vagy bűnöző csoportokat, mert az ő megítélésüket rontja. Ebben a legteljesebb mértékben igazuk van.
Vannak Romániából is átjött magyar cigányok, akik számára érthetetlen és visszatetsző a hazai cigányság egyes köreinek gátlástalan viselkedése. Ezért is érthetetlen, hogy miért nem nyilvánul meg az Országos Roma Önkormányzat határozottan a deviáns jelenségek ellen. Ez esetben sokkal magasabb lehetne a hitele, az elfogadottsága.
Bárki részéről elfogadhatatlan a bűnpártolás, az elfogultság. Csak példaként, Olaszországban nincs ilyen stupid személyiségi jogvédelem, mint hazánkban. A Carabinieri.it, a Polizia.it és általában a sajtó arccal, névvel mutatja be a bűnözőket, erről mutathatunk pár képet.
Politikai, jogi extrémizmus, azaz hol vannak és kik a háttér szervezői
Az amerikai és európai etnikai-faji konfliktusok mögött nem nehéz felfedezni a libertáriánus, szabadkőműves politikai erők, példaként a B’nai B’rith páholy, a szélsőséges anarchista csoportok nyomását, támogatását. Ugyanis nélkülük nem tudnának a különféle etnikai kisebbségek és deviáns csoportjaik megszerveződni, ideológiai, jogi fegyvereket és eszközöket találni, alkalmazni. Ezek a liberális értelmiségi csoportok adnak jogi védelmet a deviáns magatartásformáknak, segítenek ideológiájuk kidolgozásában. Úgy tűnik, a mai világban már természetesként kell felfogni bizonyos etnikai kisebbségi csoportok körében megjelenő antiszociális, deviáns, bűnözői csoportokat, magatartásformákat. Aki nem így gondolkodik, az automatikusan fajgyűlölő, a rendőrség pedig csak jogtalan eszközöket alkalmaz. Mást se tesz.
Walter Rathenau, a tragikus sorsú német külügyminiszter a Weimari Köztársaság kezdetén a barbárok vertikális inváziójáról beszélt. Nyilvánvalóan ez alatt 100 éve mást érthetett: a békeszerződés, a jóvátétel miatt bizonnyal joggal sértett, talán elvadult szélsőjobboldali csoportokat, a kommunistákat, az anarchistákat, a liberális káosz szerencselovagjait, bűnözőit. Németország akkori problémáit már nem lehetett a klasszikus liberális eszközökkel megoldani. Rathenau kijelentése 100 év távlatából is érvényes, csak a barbárok alatt a „rasszizmus” ellen, a „másság” védelmében fellépő extrém liberális értelmiséget, a lumpenizálódott rétegeket, a deviáns etnikai szubkultúrákat, az anarchistákat érthetjük.
Nem tudjuk, sírjunk, vagy nevessünk, mikor hazánkban is megjelennek olyan ostoba, teljesen rövidlátó politikai csoportosulások, főként fiatalok, akik csak a Black Lives Matter [1] egyoldalú és elfogult propagandájáig képesek látni, „antirasszista” megmozdulást szerveznek [2], hiszen hazánkban szerencsére egyáltalán nincsenek ilyen problémák.
Jó lenne, ha a hazai sajtó nagyobb figyelmet fordítana a tényleges európai jobboldal politikusai megnyilvánulásaira.
Marion Marechal Le Pen, és Marine le Pen, a francia Nemzeti Front politikusai határozottan kijelentették, hogy fehér és francia politikusként nem hajlandóak letérdelni a szerencsétlenül végződött rendőri intézkedés közben életét vesztett afroamerikai bűnöző emléke előtt. Csak mellékesen jelezzük, nem egy Martin Luther Kingről van szó.
A szerencsétlen, téveszmés gondolatkörben mozgó antifák is nyugodtan tudomásul vehetik, hogy vannak még Európában nemzeti alapon álló hazafiak. Erre néhány kép Olaszországból. Egyébként innen is tudhatjuk, hogy Predappio, a Duce nyughelye, Kenderes testvértelepülése.
A kis kitekintéstől függetlenül azon is elgondolkodhatnánk, talán nem lett volna érdemes a legújabb Nemzeti Konzultációhoz egy-két kérdést hozzátenni a hazai büntetőjog esetleges jelentős szigorításáról?
Károlyfalvi József – Hunhír.info