Az afféle maradi magyar, mint amilyen én is vagyok, csak kapkodja a fejét, hogy mi a nyavalya történik Amerikában? Már korábban is voltak jelei annak, hogy ott valami nagyon elment. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált az amerikai társadalom belső hasadtsága, de a Floyd halála után bekövetkezett események minden képzeletet felülmúlnak. Szobordöntögetés, rendőrség-feloszlatás, utcai zavargások. S mindez a szolidaritás jegyében. Ez a már társadalmi méretű zavar éles ellentétben áll egy ismert, és világszerte sokak által sokáig elfogadott Amerika-képpel. Amerika nemcsak a világ első számú nagyhatalma, hanem az emberi jövő szimbolikus tere, ahol fajra, színre, kultúrára való tekintet nélkül valamiféle nagy Amerika-álomban mindenki megtalálhatja a maga boldogulását. Mert Amerika egyesít.
Aztán most mintha az látszana bebizonyosodni, hogy az amerikai álom mégsem működik. A látszólag egységes amerikai társadalom mintha darabjaira esne szét, mintha hirtelen nyilvánvalóvá válna, hogy az amerikai idea mégsem volt képes felszámolni és meghaladni mélységes történelmi feszültségeit, legfeljebb csak eltakarni ideig-óráig. S most valami robbant.
Természetesen a fehér és a fekete Amerika közti mai nyilvánvaló feszültség magyarázatához vissza kell menni a múltba. Könnyű és eléggé cinikus magyarázat lenne annyival elütni a dolgot, hogy annak idején nem kellett volna fekete rabszolgákat cipelni az országba. Megtörtént. S mint ma kiderült, ez máig ható, kódolt, s már alig-alig kezelhető feszültség forrása lett. A történelem visszaszólt.
De nem ez az érdekes. Az érdekes a fekete és a fehér Amerika közti feszültség magyarázata. Van ugyanis egy uralkodó nézet, a mai politikai szóhasználatban ez a liberalizmus, amely úgy gondolja, hogy a probléma gyökere a rasszizmusban van. A mai amerikai zavarnak az az oka, hogy a fehér amerikaiak jelentős része egyszerűen rasszista. Nem eléggé elfogadó és befogadó. Nincs benne szolidaritás. Szegregál. Ezért hát küzdeni kell a rasszizmus minden formája ellen, de nem csak a jelen szintjén, hanem újra kell írni az amerikai történelmi tudatot is. A múlt ikonikus szereplőinek szobrait mint a közösségi identitás nyilvános kifejeződéseit el kell tüntetni. A rendőrséget mint a fehér hatalom megtestesülését fel kell számolni. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ez így nem mehet tovább, s az amerikai fehér társadalomnak meg kell értenie, hogy a rasszizmus minden formáját meg kell haladnia. Ez ad létjogosultságot a mai tüntetéseknek és zavargásoknak.
Ez tragikus. Ezzel ugyanis ki van jelölve az a beszédmód, amellyel a fekete és a fehér Amerika közti feszültséget kezelni lehet. A probléma leegyszerűsödik a rasszisták és az antirasszisták közötti küzdelemre. A rassz, a faj válik a feszültség értelemzésének fő kategóriájává.
Ez nyilvánvalóan zsákutca. Történelmi tévedés, amelytől, úgy tűnik, a mai liberalizmus nem tud szabadulni. A tévedés abból az alaptételből ered, hogy minden ember egyforma, hiszen az emberiség egy. S ha különböző etnikai embercsoportok nem tudnak együtt élni, ha konfliktus támad közöttük, akkor annak a rasszizmus az oka. Nosza hát, le kell küzdeni a rasszizmust. Sőt, világuralmi ideológiává kell emelni az ellene folytatott harcot.. Ám, hogy hol van a rasszizmus vége, azt nem lehet megmondani, miután minden utalás az etnikai embercsoportok közti különbségekre már rasszizmusnak számít.
Természetesen nem állítom, hogy rasszizmus nincs. Van. Ám a fekete és a fehér Amerika közti feszültséget csak és kizárólag faji alapon magyarázni meglehetősen leegyszerűsítő és félrevezető.
Sokkal inkább tudomásul kellene venni azt az egyszerű igazságot. hogy a történelmi identitáshagyományokat nem lehet csak úgy egyszerűen felszámolni annak a tételnek az alapján, hogy minden ember egyforma. Nem az. Évszázadokon átnyúló közösségi életformák, mentalitások, magatartásminták uralják a történelmet. Az a liberális nézet, hogy ezeket a különböző identitásformákat minden további nélkül egyesíteni lehet egy társadalmon belül az elvont „ember” eszméjében, téves előfeltevésen alapul.
Ráadásul, ennek a mai amerikai konfliktusnak szinte kizárólagos magyarázata a rasszizmussal azt sejteti, hogy a probléma újra a szőnyeg alá lesz söpörve. A kérdés ugyanis valójában az, hogy mi az, ami ellenáll a fehér és a fekete Amerika egyesítésének? Talán meg kellene érteni a történelem mélyét. De a liberális multikultúra világképe ebből semmit sem érzékel. Sőt, meg van róla győződve, hogy majd az identitáshagyományok felszámolása hozza el az emberi nem egységét. A folyamat már odáig jutott, hogy elkezdődött a nyugati fehér ember történelmi kultúrájának a felszámolása. Persze, ne legyenek kétségeink, a világ kulturális egyneműsítésének kísérlete mögött nagyon is kőkemény érdekek állnak, csak szépen be vannak csomagolva az elvont, egyetemes, és tulajdonságok nélküli ember eszményének erkölcsi utópiájába. Lehet aztán örökös harcot folytatni a megkülönböztetés ellen el egészen a fehér ember államának a felszámolásáig. A forradalmi, sőt anachista szentimentalizmus mindig ijesztő.
Az már csak hab a tortán, hogy a mai amerikai történet előképe lehet egy vészesen közeledő európai jövőnek. Látszólag etnikai alapon embercsoportok egymásnak esnek. Holott a lényeg nem a fajiságon van, hanem abban a szimpla igazságban. hogy évezredes emlékezetközösségeket nem lehet büntetlenül egybeolvasztani.
A történelem visszaszól.
Köntös László, Reposzt
