Paskai László P. Pacifik ofm szelleme ott lebeg Esztergom felett. 2020. június 4-én is élt még az a szellemiség, amelyet a néhai békepap, későbbi esztergomi érsek képviselt: némák maradtak a haragok a bazilika tornyában, Mária országának főtemplomában, Magyarország egykori első fővárosának színhelyén.
Az okokat nehéz lenne nem megfejteni. Az egyházban is párhuzamos világot élünk. Ám, még vannak Krisztust követő papjaink… Szent István városának harangjai nem először maradtak némák, mint ahogyan főpapjaink közül sem az első ennek a templomnak a plébánosa, aki nekifutásból rúg nagyot a nemzetbe, Mária, a Magyarok Királynője nemzetébe.
Szemben Csernoch Jánossal, Mindszenty József esztergomi érsekkel, Zadravecz István néhai ferences tábori püspökkel… és sorolhatnám egyházam nagyjait, akik bizonyára rossz szemmel nézték odafentről ezt a néma harangozást.
Miért épp Paskai jutott eszembe Trianonnal és a harangozással kapcsolatban? Mert két emlékem is fűződik Paskaihoz az említett ügyekben.
Fiatalon is sokat jártam Erdélybe és az ott tapasztalt egyházelnyomás, papi sorsok, a ferencesek akkor még hányatott helyzete nem hagyott nyugodni. Mivel az óbudai Kórház utcában laktunk, sokszor volt alkalmam találkozni a szintén itt lakó Paskaival, aki fekete aktatáskájával és kék lódenkabátjában várta a 33-as villamost, amellyel a Központi Szemináriumba ment reggelenként (akkor még nem volt sem veszprémi koadjutor, sem esztergomi érsek). Egy ilyen alkalommal a villamosmegállóban – mint szoktam – nagy „Laudeturral” köszöntem neki, s
megkérdeztem, hogy mit tehetnénk mi, magyarországi katolikusok az erdélyi magyar katolikus egyházért,
hiszen… és soroltam a Gyulafehérvárott, Farkaslakán, Székelyudvarhelyen hallottakat. Paskai egyre vörösebb lett kiselőadásom alatt, majd, mint egy erkölcseiben megkérdőjelezett vénkisasszony rám rivallt: –
„Vedd tudomásul, hogy semmi közünk hozzájuk. Intézzék az ügyeiket, ahogy akarják.”
Szavai ma is úgy hatnak, mintha most hallanám. Ő felszállt a villamosra, én vártam egy 18-ast, és egy életre leírtam apám régi barátját, aki szintén leírta, miután elmeséltem otthon a történteket. És Paskai nem jött hozzánk többé kávézni, apámmal beszélgetni.
Hosszú évek elteltével a rendszerváltás után táviratban kértem az akkor már az esztergomi érseki székbe helyezett őeminenciáját a Keresztény Nemzeti Unió nevében, hogy Trianon 70. évfordulóján engedélyezzen megemlékező szentmisét a budapesti Szent István-bazilika előtt, s szólaljanak meg a harangok is délután fél ötkor.
Válaszában Paskai érsek a következőket írta:
„Magát az elképzelést önmagában helytelennek és zavarkeltőnek tartom. Éppen ezért június 4-én nem lesz sem harangozás, sem mise a Szent István-bazilika előtti téren.”
Ezerkilencszázkilencven óta tehát semmi sem változott. Esztergomban, a bazilikában! Ott, ahol két olyan érsek pihen az altemplomban, akik egykor országosan elrendelték a harangozást. Csernoch János 1920. június 4-én, Mindszenty pedig 1947. február 10-én.
A 100. évforduló némasága mindent elmond, felesleges minden szó…
Bocsánatkérés? Mea culpa? Minek? Ezt a „mulasztást” (?) csak száz év múlva lehetne majd korrigálni. Ha száz év múlva lesz még ott (addigra már mecsetté alakított) bazilika, s ha lesz még, aki hiányolja a harangzúgást – a müezzin imára hívó hangja mellett…
Stoffán György
