Az utca közepén húzták a vonalat. A vonal mentén leszakadt a kéz, a láb és erősen sérült a fej és a törzs. A szív és a tüdő ugyan megmaradt, de működése egyre jobban sorvad, mert az életben tartó levegőt erősen szennyezi valamiféle új környezet. Külső és belső környezet egyaránt. Azóta egyfolytában vérzik a torzó, de sokan elfordítják erről a roncsról a tekintetüket.

Kívánja a maradék törzs, de leginkább a szív, hogy ne legyen szükség lélegeztető gépre, mert a mesterséges lélegeztetés egy idő múlva névtelen tömegsírba lök. A tömegsír a torzók uniója.

Ezért hát, gondoljunk a vonalak okozta környezet-szennyezőkre is!

Trianon emléke, a gyászkeretes béke

Mit kimért ránk a sors Verecke népe
A „fel nem adni soha” terhes köteléke!
Míg szétáradt reményünk a kárpátoki hágón
Kételyeket osztott ezernyi Trianon.
Mert haramiák jöttek korbáccsal szenvtelen,
Bömbölő értelmünk némították, csendben.
De szenvedés, s teremtés egymásban ér véget
És semmibe kifutni sem engedhet az élet.
Lehunyod a szemed, s ott hol szülőfölded
Szentséges valója az igazságért reszket,
Ahol kötések oldása csak a halál lehet,
Mindig tudd barátom, csak igazságunk nyerhet!
Magyarban ott fogant a hős termő ereje,
Mit életre nem hívhat rendezetlen elme!
S a hűségnek gyávaság nem foghatja pártját
Bátrakból, nem teremt a világ rabszolgát!

Gundy Sarolta – Hunhír.info