Méltóságteljes megemlékezés, könnybe lábadt szemek, szívszorító nyájmeleg. Ezt érezhette az a több ezer ember, aki csütörtök délután hat órára kiment a budapesti Dohány utcába, majd onnan a Deák térre, hogy a kegyelet mécseseit elhelyezze és megemlékezzen a múlt hét pénteken brutálisan lemészárolt két fiatalról.

Több ezren gyűltek össze, hogy fejet hajtsanak a két meggyilkolt fiatal, Laci és Gergő emléke előtt. 16 és 18 évesen előttük állt az élet, terveket szőttek, ünnepeltek, barátkoztak és éltek. Élni akartak még. És igen, szórakoztak, mint több millió más fiatal. Kések, erőszaktevések nélkül. Társaságban, együtt.

Most kegyetlen meggyilkolásuk felrázta a fiatalok és idősebbek jobb érzésű részét. Előbbiek elgondolkodtak azon, gyakorlattá válhat-e, hogy a kikapcsolódás tragédiába torkolljon, utóbbiak pedig aggódó tekintettel, kusza gondolatokkal agyukban és vívódásokkal lelkükben a hogyan továbbot futtatták át magukban, szóra cserélve az elhaló csendet. El merjek-e indulni, el merjem-e engedni?

Mi visz rá egy embert, hogy késsel mászkáljon, hogy belekössön valakibe, és ha nem tetszik neki, veheti a bátorságot, hogy a másik életére törjön, hogy elvegye tőle, ami nem az övé, hogy rendelkezzen felette. Gátlástalanul üssön, vágjon, rúgjon, püföljön.

Mi viszi rá a bűnben fetrengő Budapest első emberét, hogy bűnözésnek megálljt óhajtó több ezres tömeget lenácizzon, lerasszistázzon, ahelyett, hogy elsők között fejezné ki felháborodását? A morális példamutatás tökéletes megtagadásával uszítást kiáltva uszít és véd. Szítja a gyilkosságot mentegetőket, a körülményeket egészen MÁS szemüvegen keresztül boncolgatókat. Védi a bűnözőket, a gonosztevőket, gyilkosokat és azok felmentőit. Akik próbálnak feloldozást adni a késelő cigánynak, csak azért mert cigány.

A származás emlegetése olyankor kínos, ha a bűncselekmények száma és mértéke súlyos egy bizonyos körben, ha az olyanokat érint, akik felemelésére milliárdok folynak el, a beilleszkedésre képtelenekre, az átlagember számára értelmezhető normákat magukénak nem érzőkre.

Végre megmozdult valami, végre nem hümmögve vesszük tudomásul, és nem belenyugvással konstatáljuk, hogy igen, ez van, ilyen világban élünk. Végre meg akarjuk változtatni, felhívni a figyelmet egy igenis valós problémára. Erre a lóra mindenkinek fel kellene szállni. Ez nem önbíráskodás, nem bosszúvágy. A kivételezett csoportot mindenáron és minden alól védelmezni viszont bűn.

neva – Hunhír.info
Fotók: Varga Moncsi, Molotov – Hunhír.info