- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Rettegj magyar!

Öntik a híreket, meg fogunk halni, ha nem maradunk otthon. Tényleg?

A közel 2100 azonosított fertőzött egyharmadát idősotthonokban és hajléktalanokat ellátó intézményben találták. A halottak mind idős emberek súlyos alapbetegségekkel. A néhány középkorú áldozatnak igen komoly betegségei voltak.

A vírus előtti meghatározás szerint járványnak akkor nevezünk egy fertőzést, ha 1 millió lakosra nézve legalább 20 ezer fertőzöttet regisztrál az egészségügyi rendszer.

Most akkor ez mi?

Értjük mi, hogy  Nyugat-Európában körülöttünk leterhelődött az egészségügyi rendszer, rengeteg a halott, óriási a pánik. Látjuk, hogy az USA-ban is sok az áldozat, de egy rettenetesen elhízott, droggal erősen fertőzött, a csótányt és ágyi poloskát szinte háziállatként kezelő városban ezen nem szabad csodálkozni.

Természetesen köszönhető ez a csodásan szerkesztett statisztikáknak is, amikor lassan eljutunk oda, hogy aki elvágta az ujját főzés közben, már az is a C19 áldozatai közé fog tartozni.

RETTEGJ MAGYAR!

Idősotthon 94 lakóval, 64 fertőzött, közülük négynek vannak tünetei. Akkor most hogy is van ez?

RETTEGJ MAGYAR!

A bizonytalanságban tartott emberek félelme fokozódik, hiszen nem tudják, mikor dolgozhatnak újra, mikor lehet végre úgy élni, mint a RETTEGÉS PROJECT elindítása előtt.

A kormányzópárt májusban minimálisan el fog veszíteni 500-600 ezer szavazót. Ugyanis a vendéglátásban, szolgáltató szektorban dolgozók sosem fogják megbocsájtani, ha májusban nem szabadítják fel a RETTEGÉS alól az országot.

Senki nem érti, hogy az autóipari dolgozók miért immunisak, amikor munkában vannak és miért fertőződhetnek meg, ha elmennek sörözni.

RETTEGJ MAGYAR!

Egy néni a tévében folyamatosan közli, hogy:

Ezt most komolyan kellene venni egy olyan embertől, akire mikor ránézünk azon gondolkozunk, hogy vajon ez a nő télen kesztyű helyett is gumicsizmát hord?

RETTEGJ MAGYAR!

Amennyiben jól értelmezem a btk.-t, akkor a félelemkeltés bűncselekménynek minősül, de TE MAGYAR RETTEGJ!

A gazdaság jelenlegi befagyasztása, mely olyan ágazatokat érint, ahol a dolgozók sokszor egyik hónapról a másikra élnek, semmilyen járványügyi szempontból nem indokolható a fertőzöttek száma és a halottak anamnézise alapján.

Természetesen szükséges a fokozott óvatosság, nagyon helyes, hogy a diákok távoktatásban tanulnak, nincs tömeg a tömegközlekedési eszközökön, már ha épp Gerike nem úgy szervezi. Helyes, de nem elég az idősek védelmében a reggel 9 és dél közötti sáv, melyet a vásárlásra jelöltek ki a számukra, sokkal szigorúbban kellene korlátozni a veszélyeztettek mozgását, az ő védelmükben, de a többieket, akiket nem érint, vagy csak alig érinthet a fertőzés, fel kell szabadítani!

A vírust a helyén kellene végre kezelni és nem ezt az elmebetegség határát súroló rettegést kellene folyamatosan gerjeszteni.

Értjük mi, hogy nem mernek picit sem hibázni, mert a hazaáruló baloldal 2022-ben darabokra szedné a jelenleg kormányzó pártokat, de akkor sincs még választási időszak. Ha nem fogják fel, hogy most generálnak egy olyan hatalmas, soha többé a narancsosokra nem szavazó tömeget, akkor ebben az évben el fogják veszteni a 2022-es választást, nem kicsit, hanem nagyon.

A rettegés politikája megöli az emberek lelkét, elveszi ez életerőt és legyengíti a társadalmat.

Cukihegyi elvtárs csapata folyamatosan korlátozza, letiltja azokat, akik ki merik mondani, hogy ez a nyugati világban elterjesztett rettegés sokkal több áldozatot fog szedni, mint maga a vírus.

A Kárpátok stadionépítő Géniuszának is szólhatna már valaki, hogy ha nem hoz létre egy olyan közösségi oldalt, mint amilyen a MyVip és az Iwiw volt, akkor a liberális propaganda el fog hallgattatni mindenkit a kiélezett választási helyzetben. 

Senki nem látja odafent, hogy mekkora ereje van egy ilyen hálónak?

Egy stadion padsorainak az árából életre lehetne hívni egy olyan magyar közösségi oldalt, ahol nem tiltják le az embert, ha mer magyarnak lenni.

Mi lesz, ha a vírusnál sokkal veszélyesebb baloldal elkezdi lázítani a segélyből, közmunkából élő lumpen rétegeket? Mi lesz, ha hirtelen kipattan a balosok fejéből a gondolat, hogy szabadítsuk rá a vészt a tisztességesen élő magyarokra?

Tőlük bármi kitelik, hiszen a komcsi politikus nyíltan fenyegeti a narancsosokat, hogy ha ők nyernek, akkor minden narancsos élete és vagyona veszélyben lesz.

Meg akarjátok várni, hogy felhecceljék azokat, akik vére egyébként is forr minden apróságra, akik keresik az ürügyet a balhéra, akiknek nem szent semmi, akiket nem rettent, ha börtönbe kell menni?

Két lehetőség van: vagy felszabadítják a gazdaságot és hagyják dolgozni azokat, akiket nem fenyeget a vírus, vagy bebukják a rettegés politikáját és olyan eseményeket generálnak ezzel, amelyek teljesen váratlanul fogják érni a kormányt, mint ahogy a 2006-os tiltakozás és mini forradalom is váratlanul érte gyurcsótányt és bandáját.

A legveszélyesebb vírus a Földön a kommunista-szocialista-lierális eszmeredszer. Ne adj esélyt többé a terjedésére, mert akkor tényleg eljön az ideje annak, hogy:

RETTEGJ MAGYAR! 

Molotov – Hunhír.info