Ma van Vásárhelyi Győző, azaz Victor Vasarely (1906-1997) festő születésnapja. De szó lesz a zebratanról és a csontsovány manökenekről is.
A pécsi születésű alkotót tekinthetjük az op-art “feltalálójának”, de legalábbis jelentős képviselőjének. Az op-art, azaz az optikai művészet, egyfajta XX. századi stílusirányzat, s bár korábbi keletű, valójában 1960-as években terjedt el. Az ide tartozó művek kivitelezésük szerint legalább annyira tartoznak a technika, mint a képzőművészet területére.
Jómagam tizenévesen, eszmélődő gyermekkoromban, először a divatlapokban szereplő modelleken találkoztam ezen irányzattal: nem tudtam eldönteni, hogy a titkon becsempészett színes magazinokban a csontsovány modellekre vagy a rajtuk lévő ruhák-fürdőruhák geometriai mintákra kell figyelni.
Az élet persze eldöntötte: a csontsovány modellek, ellentétben a teltebbekkel, nálam nem érdemelnek különösebb figyelmet – a fura geometriai minták azonban talán igen: ezek valóban érdekesek, erről utóbb többször is meggyőződtem személyesen is a Pécsi Vasarely Múzeumban. Ugyanis a világhírű, jobbára Franciaországban élt művész szülővárosának adományozta több alkotását. Múzeuma 1976-ban nyílt meg feltételezett szülőházában.
Itt látható a művész egyik leghíresebb, szőnyegben kivitelezett Zebrák című dolgozata (1960), amelynek előképei már az 1930-as évek kísérleteiben megjelentek.
Nem biztos, hogy Vasarely miatt, de a zebra mint állat mindig is különösen vonzotta a szemem, jóllehet természetes körülmények között, vagyis Afrikában még sosem láttam, de az Állatkertben járva el nem mulasztanám megnézni a pizsamás lovakat – már azért is, mert nekem sosem volt csíkos pizsamám. (Gondolom, keveseket érdekel, de elmondom: a pizsama viselésével amúgy is hadilábon állok.)
A zebrák a lófélék családjába (Equidae) tartozó emlősök, Közép- és Dél-Afrikában őshonosak.
Legjellegzetesebb ismertetőjegyük a fekete-fehér csíkos, a sivatagban terepszínű mintázat. E különös, nem Vásárhelyi Győző által tervezett mintájú állatok csíkjai a fejen, a nyakon és a törzsön függőlegesek, míg az állat farán és lábain vízszintesek.
A zebrák e feltűnő küllemükkel gyakorlatilag terepszínűeknek számítanak, ugyanis teljességgel beleolvadnak környezetükbe, sőt még tömegben állva el is kápráztatják legnagyobb ellenségük, az oroszlán szemét, méghozzá ugyanazzal a módszerrel, amellyel Vasarely szőnyegei-képei a nézőket.
A fekete-fehér szín az oroszlán számára ugyanolyan, mint a barna föld és a sárga-zöld fű – tekintettel arra, hogy Leóék színvakok. A zebrák persze vélhetően nem tudnak az oroszlánok színvakságáról, de az biztos, hogy a Természet jól kitalálta e lófélék terepszínű öltözetét.
Tudjuk, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket a fekete-fehér csíkos mintáját is zebrának nevezzük, de ehhez semmi köze nincs Vasarelynek, ráadásul az úttest zebrája – a minta ellenére – nemhogy nem olvad be a környezetbe, sőt: éppen az a cél vele, hogy kiríjon belőle, s észrevehető legyen. Ez is jól ki van találva…
Ha javasolhatom, Pécsett járva senki ne mulassza el a Vasarely Múzeum megtekintését – és persze aki teheti, Afrikában feltétlenül nézze meg a zebrákat is. Én zebranézőbe továbbra is a Fővárosi Állatkertbe fogok járni, bár a városligeti intézmény érdekességei közül most leginkább a kiszsiráf a sláger, így okvetlenül meg fogom nézni, hogy mennyit nőtt az újszülött, a kiszsiráf.
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info
