A legsikolyabb sikoly: Edvard Munch: A sikoly. (A legnarancsabb alkonyat: meg ez itt alább!) A többi csak a hang, meg a csend játéka, mert ne feledjük, hogy a legnagyobb személyes dolgok a csendben történnek velünk.
Perlekedünk magunkkal, másokkal, a körülményeinkkel, különösen mostanság és legtöbbször hangosan, felemelt hanggal, ordítással, kegyetlenül, önmérséklet nélkül. Nem kímél az ember sokszor sem közelit, sem távolit, sem mellettit, vagy vér szerintit avagy éppen idegent. De ordít bizony a szusszal nem bíró, visszaordítani nem tudóval, az alattvalóval, az idősebbel –mostanában igen gyakori –, vagy éppen a sokak által még tiszteletre méltóval is.
Aztán ha nem is erősen vagy emelt régiókban, de még a belső hangja is hanggal jön. Pedig ha hiszed, ha nem a boldogság csenddel jár. A béke ha ránk száll, az is némán telepedik ránk. A szeretet áradása is csendes szívnyugalommal tölt el és nesztelen léptekkel ölel körül. A csend teli van mindig nagy mondanivalókkal, a csend nem üres, a csend a lelket nyugtatja, a csendben akár kitágul, akár zárul a tér, a csend a gondolatod világának színkavalkádja, a csend a tied, a csendre szükséged van, hogy holnap meg tudj szólalni. Hogy jót tudj holnap szólni!.
Talán az ordítás is csenddé válik néha és csendes szeretetté szenderül és akkor a nagyon nagy dolog majd a csendben megtörténik. Sőt, pozitív emberi érzelemmé, TÜRELEMMÉ válik. Ezt kívánom ma is!
Gundy Sarolta – Hunhír.info