A kápolna valaha bútorraktár volt. Nem a kezdetekben, csak valaha, de az hosszú ideig tartott. Évtizedeken keresztül galambok és kóbor macskák tanyáztak benne. Fönn a kórusban is, lenn a puszta kövön, az oltár helyén is és a toronyban is ahol valaha még harang lakott. A betegek mégis jöttek s ha be már nem is mehettek, lopva somfordálva, valahogy mindig arra vették útjukat.

Titkon és csendben, sóhajtva, sántán, fájdalmakkal terhelten, levegőt kapkodva, zihálva jöttek ha nehezen is és sokszor titkos kis imákat, vallomásokat véstek bele a kőbe, a kopasz téglákba, körömollóval, reszelővel, vagy ami éppen a kézbe akadt, ceruzával, tollal, de üzentek. A hit megvallása, a kérések és a dátumok a mai napig mementóként festik könyörgőre a leradírozhatatlan személyes és személytelen történelmet a kápolna bejárati ajtaja mellett. Kérték az isteni segítséget a gyógyulásukért. Hívők, újrahívők, megtérők, vagy egyszerűen az utolsó szalmaszálba kapaszkodó könyörgők. Mert nem adhatják fel soha, hiszen addig él a testük amíg a remény él, vagyis az utolsó pillanatig és ez a remény erősebb minden félelemnél! Éltető oxigén, tápláló anyag, fagyolvasztó rád köszönő szent tűz. Minden remény egyben feltámadás is.

A kórház kápolnája is feltámadt. Előtte a kikövezett út mentén karcsú tuják és az egyszerű fehér abrosszal leterített asztalon barkasokadalom. Ki-ki többet hoz magával, hiszen a járni alig tudó betegekre, a tolókocsisokra is gondolni kell, ha feljönnek a kápolnáig. Nekik is szükségük van rá, nekik is kell, hogy jusson, hogy magukkal vihessenek egy piciny darabkát a győzelem jelképéből. A betegnek is most a szentelt barka a jelkép a betegség feletti győzelem ígéreteként. Igaz, P. atya is gondoskodik róluk, hiszen erőt kell beléjük költöztetni, egyszerűen a megszentelt barka és a meleg biztató szavak útján. Mert hosszú út volt, amit ők most megtettek az ágytól a kápolnáig, hogy a barkaszentelésen, a virágvasárnapi szentmisén részt vehessenek. Még hosszabb az út a gyógyulásig. Majdnem olyan hosszú és fájdalommal terhelt, mint az Isten Fiáé a diadalmas jeruzsálemi bevonulástól a megfeszítésig és a kereszthalálig.

De ezek a betegek – telve Hittel – biztosan meggyógyulnak. Nekik is küldetésük van itt közöttünk, önmagukért, szeretteikért és a Csoda hirdetéséért. Győzni fognak. Mert a Passiót feltámadás követi. Most is, csak TÜRELEM!

Gundy Sarolta – Hunhír.info