Ha hátrafelé nézel, az ott mind emlék, mert magad után hagytál mindent. Pedig most felettébb hasznos dolog, ha hátrafelé is tekintgetünk, kigyomláljuk a szép emlékeket, s bár az idő halad, de egy pillanatra mégis elidőzünk a színeken, eseményeken, illatokon, képeken, hiszen annyira, MOST annyira zárt a jelen.
Még ha halad is az idő, lassan, lassan, DE HALAD! Ha meg előre tekintesz, a jövőbeni távolság egy lehetetlen ködbe irányul de azért egyre fogy. DE AZÉRT CSAK SZERENCSE, HOGY FOGY! Erre feltétlenül gondoljunk a reménytelen, sokszor értelmetlen semmittevésben.
Hát így vagyunk Feleim. Fogy is az idő, oszlik is a köd, mert ez a természet rendje. Soha nem tudjuk, mi körvonalazódik a ködben, hol van az igazság, hol van az eltakart való. Ez a JELEN logikus és sztoikus pillanata. Színezzük az emlékeket amennyire lehet, oszlatjuk magunk előtt a ködöt, amennyire és ahol lehet, de az emlékek ha hátul is vannak, arra épül a következő lépés. Megyünk, ballagunk, szaladunk, közben alkonyodik, sötétül, elvakít az alakfényben a nap, de az idővel mindig együtt haladunk. Még akkor is, amikor a jelenben visszafelé tekintgetünk szép emlékeinkre, igenis, akkor is fogy az idő. A rossz idő is.
Így fogynak a kilométerek is, a nap is, az éjszakák is és bár azt sem tudni már, hogy mikor és hol lesz az út vége, és az élet bár kanyarog, a vírus dühöng, de akkor is az élet olyan, mint az egyirányú közlekedés. Halad velünk együtt. A vírus ellenére is! Fel a fejjel, az is halad a velünk együtt a jövőbe!
Gundy Sarolta – Hunhír.info
