Szeretnék valami ünnepit írni március 15-ére, de valahogy nem megy. Elmaradt az ünnepet előkészítő hangulat. Sőt! Váratlanul betoppant közénk a halálfélelem. Hogy Te nem félsz? Majd fogsz… De az biztos, hogy túl lehet élni!

Az én nagymamám 1897. körül született (ezt sajnos nem tudjuk pontosan, de erről majd máskor mesélek), és nagyjából száz éve, úgy húszévesen, ő is megbetegedett az akkori világjárványban, a spanyolnáthában. Ez volt az influenza vírusának első és mindeddig legpusztítóbb, világméretű járványa, amely a Föld teljes lakosságának mintegy 3-5 százalékát megbetegítette – már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború!
Hogy a koronavírusnak hány betege és hány halottja lesz, azt előre nem tudjuk.

Ha a száz évvel ezelőtti spanyolhoz hasonlítjuk, akkor Magyarországon a 3-5 százaléknyi megbetegedés 300-500 ezer megbetegedést jelent – közülük a potenciális áldozatok az idősebbek, a beteg tüdejűek, a keringési betegségben szenvedők és a rákosok. Vagyis az olyanok, mint én. Tehát matematikailag/statisztikailag én kiemelten alkalmas vagyok arra, hogy a korona a fejemre kerüljön…

Ám nem csak magam miatt aggódom, hisz minden korosztályban, a társadalom minden rétegében akad bizony olyan konkrét személy, aki miatt reszketek. De most csak a magyarokról beszéltem, ugyanakkor gondolataimban ott vannak az európaiak, a kínaiak, az ausztrálok, a japánok s a többiek. Ki jobban, ki kevésbé fáj gondolataimban, de még az ellenségeimért is aggódom.

Ám visszatérve az ünnepre: épp a fentiek miatt nincs bennem ünnepi hangulat. Miután személyes vesztegzár alatt élek e napokban (vajon meddig?), elég egylátószögű a világképem. De amit látok/hallok, a hírközlő eszközökből, az engem igazol.

Most akkor ez az írás, bár őszinte szívvel dicsőíti 1848. március 15-ét és az akkori kor nagyjainkat, csak jelképesen, félve emeli föl a nemzeti lobogót, de azért még fölemeli. És ugyan meddig tart még ez az őrület? Egyelőre (egyebek közt) tilos megtartani azt a rendezvényt, amelynek létszáma zárt helyen 100 főnél több, nem zárt helyen pedig 500 főnél több.

Vajon meddig tart ez a tilalom? Nem tudjuk… Mindenesetre a zászlót, akár egyedül is a négy fal között, emeljük magasra.

Ahogy Wass Albert mondta A láthatatlan lobogó című versében: