Valljuk be, van annak valami bája, amikor a tornából felmentettek társasága mellé csatlakoznak a történelemből felmentettek, és egy gigamega utcai demonstráció keretében akarják megmagyarázni saját bénaságukat és tudatlanságukat.

Legalább ennyire értelmezhetetlen számomra a jelenlegi magyar köznyelv, mely előszeretettel köpködi fel magából – mint egy irritáló slejmet a torkából – a fasiszta, náci jelzőket csak úgy, spontán, minden neki nem tetsző, vagy az övével ellenkező véleményt megfogalmazó számára.

És éppen ezért ennyire bájos az a naivitás és/vagy ostobaság, hogy a Horthy Miklós kormányzó emlékére meghirdetett esemény ellen antifasiszták tiltakoznak. Most abba ne menjünk bele, hogy kicsiny országunkban már mindennek van egy „anti”-ja, sőt, még az „anti”-nak is. Vegyük tudomásul, hogy mostanság divat „anti”-nak lenni, bármi ellen és kész.

Horthyt fasisztázni, és ellene antifasisztáskodni azonban már több mint röhejes. De hát, aki sokat hiányzott történelemóráról, és mások szavaiból csak a buta fröcsögést hallja ki, attól nem is várhatunk sokat. Azt, hogy a lentebb sorra kerülő puszta tények ezen hőzöngő „anti” csürhe ingerküszöbét nem érik el, abban biztosak vagyunk. Fényt gyújtani csak ott lehet, ahol van mivel, márpedig jól átmosott agyukból hiányzik a kanóc, az olaj és minden más is.

Ám jöjjenek a tények, miért is gáz Horthy ellen antifasisztáskodni.

A fasiszta szó az olasz fascismo-ból ered. Egyébként a fasces, azaz e szó töve nem más, mint egy vesszőnyaláb, mellé tűzött bárddal. Ennek díszes változata már az ókori Rómában is ismert volt, akkoron diadalmeneteken hurcolták a győztes hadvezér előtt. Később a fasces császári jelkép is lett. Nem véletlen, hogy Mussolini rendszere ezt a jelképet választotta, hiszen az egységet és a győzelmet hirdették.

A náci szó megfejtése még ennél is egyszerűbb: a német Nationalsozialismus szóra vezethető vissza, mely nemzetiszocializmust jelent, és egyszerű, egyértelmű utalás a Nemzetiszocialista Német Munkáspártra, azaz a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei-ra, mely Hitler pártja volt.

Ennél fogva, ha nagyon le akarjuk butítani a dolgot, akkor a fasiszta kizárólag olasz, a náci kizárólag német és pont. Nem mellesleg azt sem szabad elfelejteni, hogy egészen 1935-ig a német és az olasz média igencsak mocskolta egymást, és Hitler nem tartotta valami sokra Mussolinit, ő pedig 1935-ig inkább angol-barát politikát folytatott. Aztán mivel London nem támogatta a Duce törekvését Abesszína (ma Etiópia) bekebelezésére, hát úgy döntött, hogy szakít az angolokkal. Mivel azonban Hitler hadianyaggal és szénnel támogatta Olaszországot, így a Harmadik Birodalom mellé állt. Szakítani – ellenérzései ellenére – nem mert, ugyanis szüksége volt a németek támogatására.

És hogy milyen eltérések és egyezések voltak a két rendszer között?

Talán az egyetlen egyezőség, hogy mind a kettő totális államrendszer volt, azaz ugyanazon eszmerendszer alá sorakoztatta a teljes lakosságot. A cél a szervezett és egységekbe tömörített, szigorúan irányított és ellenőrzött működés az élet minden területén, minden egyes állampolgárra vonatkoztatva, korosztálytól, társadalmi rétegtől függetlenül. A „csúcsszerv” a pártközpont volt, onnan zajlott minden folyamat irányítása az „egy vezér – egy vélemény” elve alapján.

Ám már az ellenőrzési rendszerben is voltak eltérések, például az olaszok cenzúrája közel sem volt annyira szigorú, mint a németeké. Itáliában a könyvégetés, a kultúra bizonyos szegmenseinek üldözése sem zajlott olyan mértékben és annyira hisztérikus tömegjelenetekkel, mint a németeknél.

A legfontosabb különbség azonban talán az volt, hogy míg a Mussolini vezette fasiszta rendszer nemzeti, addig a Hitler fémjelezte náci rendszer faji alapokon nyugodott. Azaz az olasz nemzeti államban mód nyílt a vezető, azaz az olasz nemzethez történő integrálódásra bárki számára, és az ország területén élő zsidóságra nem különálló, idegen részként tekintett. Olyannyira igaz ez, hogy a korabeli olasz felső rétegekben nagyon sokáig – pontosabban 1938-ig – működtek zsidó vezetők. Ekkor német nyomásra megszületett az első olasz zsidótörvény, mely egyetlen is maradt. Egyébiránt ez a törvény nagyon sokban hasonlít a magyar zsidótörvényre, szellemisége nagyjából azonos, de emiatt párhuzamot vonni Horthy és a fasizmus között dőreség, különös tekintettel arra, hogy hazánkban ezt jócskán megelőzte az 1920-as Numerus clausus.

Másik meghatározó különbség a két rendszer felépítésében, hogy míg Mussolinit le lehetett váltani, Hitlert nem. Hindenburg államelnök halála után Hitler egyedüliként bírta a hatalmat, míg Mussolini ugyan háttérbe szorította, kvázi bábfigurává tette III. Viktor Emánuel királyt, ám meghagyta pozíciójában. Ennek volt köszönhető, hogy 1943 nyarán, a Duce-ellenes puccsban fontos szerepe lett, és sikerült Mussolinit börtönbe záratnia.

Szösszenetnyit a hungarizmusról

Bár tény, hogy Prohászka Ottokárnál már korábban megjelenik a „hungarizmus” kifejezés, e terminust ő használta először, maga a hungarista ideológia teljes mértékben Szálasi Ferenchez köthető. Még ennél is érdekesebb az, hogy Prohászka értelmezésében a hungarizmus azt vallja, hogy a különböző nemzetiségekkel (kiemelten a zsidósággal és a németekkel szemben) a magyar etnikum számára kell előnyös feltételeket teremteni, addig Szálasi számára a hungarizmus mintegy a nemzetiszocializmus magyarított változata.

Bár tény és való, hogy a nácizmus megjelent Magyarországon (míg a fasizmus még véletlenül sem), az nem Horthy nevéhez volt köthető, maximum annyiban, hogy kormányzósága alatt alakultak pártok.

A magyar nácizmus első alakja ugyanis Böszörményi Zoltán (egyébként költő és újságíró) volt, aki 1930-ban Nemzeti Szocialista Magyar Munkás Párt néven alapított pártot. Böszörményi egyébként 1931-ben Németországba is  elutazott, hogy Hitlerrel találkozzon, és hazatérve kvázi koppintotta a náci német jelképeket és szokásokat, pl. barna inget rendszeresített a pártban, rohamosztagot szervezett német mintára és jelképként vörös alapon, fehér körben zöld horogkeresztet vezetett be. Római karlendítéssel, „Éljen Böszörmény!” kiáltással üdvözölték hívei. Később, miután a horogkereszt német állami és nemzeti jelkép lett, kaszáskeresztre váltott (jelezve a mozgalom agrárjellegét), mely egyszerűen két keresztbe tett kasza volt. Horthyék nem nézték jó szemmel ténykedését és radikalizálódását, és amikor Böszörményi állampuccsot szervezett a kormányzó ellen (1936. május 1.), azt szétverték, a népvezért börtönbe zárták. A párt tagjai ezután más, kisebb nemzetiszocialista csoportokhoz csatlakoztak.

A második nagyobb hazai nemzetiszocialista párt Meskó Zoltáné volt, aki képviselőként és hivatásos katonatisztként működött. Ő 1932-ben alapította meg a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves- és Munkás Pártot, mely elsőként tette jelképpé a nyilaskeresztet és a zöld inget is. Valahogy ez sem hajaz sem az olasz fekete-, sem a német barnaingesekre.

A későbbi években, zömében 1932 és 1936 között több nemzetiszocialista párt és mozgalom is alakult az országban, zömében jelentéktelen, kis formációk voltak. Köztük talán a dr. Csilléry András orvos vezette Kék Kereszt Mozgalom, a Salló János vezette Nemzeti Front, a gróf Festetics Sándor vezette Magyar Nemzeti Szocialista Párt, és a gróf Pálffy Fidél vezette Egyesült Nemzeti Szocialista Párt volt valamelyest ismertebb, de Horthy egyikkel sem működött együtt, és az országgyűlésben sem tudták képviseltetni magukat.

A hungarizmust tehát leginkább Szálasi Ferenc nevéhez köthetjük, aki 1937. október 24-én deklarálta a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megalakulását.

Az 1939. május 25-26-án megtartott országgyűlési választásokon a Nyilaskeresztes Párt (Szálasi Ferenc harmadik pártja, amely ezen a néven 1939. március 15. és 1944. augusztus 24-e, majd a nyilas hatalomátvételt követően 1944. október 16-a és 1945. május 1-je között működött) váratlan és nagy sikert aratva (14,39%-os eredményt értek el, 530 405 szavazattal) a második legnagyobb parlamenti erővé vált Magyarországon, az akkoriban 260 fős országgyűlésben 29 helyet szereztek meg. Ebben az évben volt a legerősebb a párt, 250-300 ezer tagot számláltak, azonban 1940-től megkezdődött a kvázi leépülés, a taglétszám drasztikus csökkenése.

Ami ennél is lényegesebb, Szálasi Ferenc önálló eszmerendszert alkotott, mely jelentősen különbözött a német nácizmustól.  Már csak azért is, mert nem hitt a náci fajelméletben, mindössze az antiszemitizmus volt közös vonás a két ideológiában.

Bár Umberto Eco szerint a fasizmus egyszerűen a nacionalista autoriter rezsimek gyűjtőneve, de mindezek okán látható és érthető, miért végtelenül buta és primitív dolog Horthy emléke ellen antifasiszta tüntetést szervezni, és egyáltalán miért rettenetesen megtévesztő és káros, ráadásul teljes mértékig félrevezető Magyarországon a náci, fasiszta jelzőkkel való vagdalkozás.

Innentől érthetővé válik az is, hogy Magyarországon miért nincs semmiféle létjogosultsága az antifasiszta mozgalmaknak, de még ha alakulna egy, az antináci (bár ez a szó nem hangzik oly dallamosan, hát egyelőre nem használják) mozgalomnak sem. Bár egy antihungarista szerveződésnek talán még lenne némi alapja, de szerencsére a történelemből felmentettek ezzel az eszmerendszerrel még annyira sincsenek tisztában, amennyire vélik, hogy a többivel vannak.

Az egyetlen ilyen „anti”, ami valóban jogosan és  nagy támogatással tud megjelenni az országban, az antikommunista szerveződések, mégpedig annak köszönhetően, hogy – bár tudjuk, a kommunizmus utópia, mely sosem valósulhatott meg szerencsére, de annak előszobája – a szocializmus mérhetetlen anyagi, erkölcsi és morális károkat okozott az országban. Talán ennek jelenkori következménye a sok történelemből (is) felmentett, buta kis „anti”.

Varga Moncsi – Hunhír.info