Magyarország szovjet megszállását követően következett be Magyarország igazi vészkorszaka, amikor a jobbára zsidó származású országveszítők és ÁVO-s vezérek kegyetlen és embertelen közé kényszerítették a korábbi rendszer közép-, és felsőbb osztályának tagjait, de a szavát felemelő kisember is a kínzókamrák mélyén találta magát.
A 19-es patkányforradalom nagy többségében zsidó származású vezetői vörös terrorba taszították a magyar népet és a zsinagógák faláról mára eltűnt az a tábla, amelyben a zsidók bocsánatot kértek társaik nemzet- és emberellenes bűncselekményéért. Csak akkor lehet társadalmi megbékélés, ha a zsidóság hazai vezetői is hamut szórnak a fejükre. Ha megkövetelik a holokauszt elítélését és kimondhatják, hogy a magyar társadalom többsége közönyös és passzív támogatója volt a zsidók munkatáborokba hurcolásának, akkor ki kell mondaniuk azt is, hogy a pesti zsidóság többsége passzív volt az ÁVO-s kínzókamrák és a zsidó származású állami és karhatalmi vezetők, a magyar népet érintő kollektív leszámolás kapcsán.
Hazaárulóknak, katonaszökevényeknek, zsidó terroristáknak is köszönhetően tudta elfoglalni, kifosztani Magyarországot a vörös hadsereg, meggyilkolni, a koncentrációs táborokba hurcolni az ártatlan civilek százezreit, és meggyalázni a magyar nők és anyák tízezreit. A zsidóság kitörő örömmel fogadta a szovjet megszállókat, és bizalmat szavazott azok magyarországi helytartóinak. Pest elfoglalása után a nyilasnak vélt embereket az Andrássy úti fákra akasztotta.
A 45 utáni koncepciós perek, a kivégzések, emberkínzások, kitelepítések, a koncentrációs táborok létesítése, a Horthy-rendszer tisztviselőinek és középosztályának kirablása, elhurcolása és haláltáborokba kényszerítése ellen a zsidóság nem emelte fel a szavát. Ugyanúgy viselkedett, mint szerintük a magyarok, ahogyan azt Feldmájer “rabbi” a 44-es év kapcsán a magyarokat jellemezte. A borzalmas kommunista diktatúra világszerte nagyságrendekkel nagyobb emberáldozatot és emberi szenvedést okozott, mint a fasiszta, vagy náci diktatúra, és Magyarországon a judeobolsevik korszak nem pár hónapig, hanem a hatvanas évekig tartott.
Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hajtsunk fejet a véres ideológia jegyében meggyilkoltak, megkínzottak, megnyomorítottak és ellehetetlenítettek emléke előtt.
Kostás Roland – Hunhír.info