Miért van az, hogy az igazságkeresés olyan nagyon gyakran nem nemes emberi célokért folyik, normális eszközökkel, hanem attól függ, hogy ki ordít hangosabban, ki köp nagyobbat, ki árulkodik jobban, kit lehet meg- és lefizetni, és a cél tulajdonképpen nem más, mint talán egy parányi és pillanatnyi önnön ütközet nyeresége az orrhosszon belül?
Vagy éppen degenerált módú élvezet, hogy lila fejjel, odvas foggal hőböröghet és a többségbe törölheti a patáit egy magát abszolút zseninek tartó, önkritika nélküli morfológiai alakzat?
Ahol a másik igazságkereső pedig a kushadásban oly kiválóan érzi magát, mert nem kell néznie és látnia, nem kell hallania és meghallania, mert majd más ordít és visszaordít fennhangon, fotelból, helyette.
Te megelégszel a penetráns sötétséggel és a gyalázkodás dohosságával, kitessékelsz még egy besettenkedő fénycsíkot is az elméd önállóságából, nem szólsz egy árva kukkot sem, engeded, hogy a keselyűhad téphesse szét a tested és elméd egységét, ahol inkább szellemi vértanú halált gyakoroltatnak veled és Te csak hagyod…, mert úgy kényelmes. Kényelmes?
Mondd, milyen egy ország, milyen egy széthúzó nemzet ez? Milyen idegen erő bír ilyen szoros kényszerzubbonyt húzni a gondolataidra? Mondd, miért engeded? Miért nem rázod meg azt a másik “képződményt” és ordítasz rá, hogy TE EGY EMBER vagy, emberi méltósággal?!
Már semmiben nem hiszek és nem bízom. Vagy a képződmények VALÓBAN MÁR CSAK ÓTVARAS KÉPZŐDMÉNYEK egy értékvesztett, degenerált, grimaszoló, árulkodó csak magát istenítő és a többséget minden eszközzel lenéző kisebbség, egy SÉRTŐ alakzat, alakulat, formáció uralkodni akaródzás vágyakozásában? Hol van valami egészséges visszautasító homo sapiens összefogás?
Gundy Sarolta – Hunhír.info