A rendi-keresztény nemzettudat, hazaszeretet, áldozatkészség, erkölcsi értékrend olyan nagy tettekkel, örök erkölcsi példákkal írta be magát az öreg kontinens történetébe, melyek Európát lényegileg Európává tették. Azonban a modern polgári nemzetek megszületését Európa legtöbb nemzeténél a XIX. századtól számíthatjuk. E folyamat összekapcsolódott a mintegy kétszáz évvel ezelőtti eszmékkel, a nacionalizmussal, a liberalizmussal, valamint ízlésirányzatokkal: a romantikával, a klasszicizmussal, az 1820-49 közötti Európa történetének nagyszerű fejezetét megírva.
Bár a francia forradalom több hullámban – ellentmondásai, terrorja ellenére is – a társadalmi és a politikai szabadság elterjedését segítette, de ez nem párosult a részben pontosan ellene megfogalmazódó nemzetállami igények érvényesülésével. Merlin, a konvent tagja 1794-ben úgy nyilatkozott, hogy a belgák, az elzásziak stb. akkor lesznek szabadok, ha egyben franciák is lesznek. Hát ezt nem biztos, hogy mindenki igényelte. A Francia Császárság pedig a kis nepotista és szatellitállamok létrehozásával provokálta az ébredő nemzettudatot, részben ez váltotta ki az Ifjú Németország és az Ifjú Olaszország mint a nemzetegyesítést célként kitűző mozgalmak létrejöttét.
1820 január elején a Latin-Amerika függetlensége leverésére indított spanyol katonaság a fiatal Rafael del Riego ezredes vezetésével fellázadt, VÍI. Ferdinánd királyt az 1812-es liberális alkotmány helyreállítására kényszerítette, ezáltal forradalom vezetői egy nemzeti-alkotmányos monarchiát szándékoztak kialakítani.
A spanyol forradalmat 1823-ra leverte a Szent Szövetség és a XVIII. Lajos francia király által odaküldött, még a napóleoni hagyományokat őrző francia hadsereg (Szent Lajos százezer fia) Artois gróf, a későbbi, az 1824-30 közötti X. Károly király vezetésével. Riegót a spanyol király kivégeztette, de szabadságküzdelme, hazafias öröksége máig fontos spanyol nemzeti hagyomány.
Az 1820-as évtizedben egymás után bontakoztak ki Európa elnyomott, önálló nemzetállamra és alkotmányos berendezkedésre vágyó nemzeteinek forradalmai, szabadságküzdelmei.
1821-ben Görögországban robbant ki szabadságharc, a hosszú évszázadok óta elnyomó Ottomán Birodalom ellen. A véres szabadságküzdelem megrázta az egész keresztény Európát. Az egyenlőtlen küzdelem 1829-re kedvező fordulatot vett, részben a Szent Szövetség nagyhatalmai és Franciaország beavatkozásának betudhatóan Görögország kivívta függetlenségét. Szintén autonómiát sikerült kivívnia Szerbiának.
Forradalmi, vagy nemzetegyesítő mozgalmak robbantak ki Oroszországban (dekabristák), illetőleg Itáliában (karbonári mozgalom), mely utóbbit Ausztria vert le. Latin-Amerika nemzetei is ezekben az évtizedekben léphettek az önálló államiság útjára, a helyi művelt, felvilágosult, nacionalista arisztokrácia, katonai-értelmiségi réteg vezetésével. „Forr a világ bús tengere óh magyar”, írta a hazafi Berzsenyi Dániel költő.
A nemzeti-alkotmányos forradalmi mozgalmak következő hulláma az 1830-as évtized elején zajlott le. Egész Európát, de leginkább a reformkori Magyarországot rázta meg a cárizmus ellen kirobbant, Adam Czartoryski és Henryk Dembinsky vezette 1830-31-es lengyel szabadságharc, mely a túlerővel szemben elbukott.
Párizsban X. Károly király túlzásai, valamint a gazdasági és szociális feszültségek eredményeképp 1830. július 28-30. között győzött a Delacroix festményein is megörökített forradalom, az orleansi herceg, az egyébkén jó kedélyű és emberséges Lajos Fülöp lehetett a korlátozottan alkotmányos rendszer uralkodója.
Érdekes, és talán hazánkban kevésbé is ismert a belga forradalom története. Napóleon vereségét követően a mai Belgiumot az Egyesült Németalföldi Királysághoz csatolták. Rövid 16 év együttélés alatt kiütköztek az együttélés ellentmondásai. A népesebb déli, tehát a belga tartományok kevesebb arányban kaptak képviseletet a királyság törvényhozásában, mint a csekélyebb létszámú holland tartományok. A Németalföldi Egyesült Királyság létrejöttével a belga textilipar elvesztette francia piacait, mely az Angliával kötött szabadkereskedelmi egyezmények révén nehéz helyzetbe került, így gazdasági-szociális válság is kibontakozott. A flamand és a holland nyelv rovására korlátozták a vallon-francia nyelvet, a holland-flamand református egyház pozíciói a vallon katolikus egyház elé kerültek. Mindebből láthatjuk, az elnyomás ölthet liberális-szabadpiaci és kálvinista arculatot is.
Ezután a nemzeti, romantikus forradalmi események sora következett. Először a holland hatóságok betiltották, majd nehezen engedélyezték Auber: A portici néma című nemzeti operája bemutatását. 1830. augusztus 25-án, a végre engedélyezett bemutatót követően zavargások, majd forradalom robbant ki Brüsszelben, nemzeti kormány alakult, mely a holland katonai beavatkozást követően kinyilvánította Belgium függetlenségét. Minden bizonnyal a forradalom kirobbanásában jelentős szerepet töltöttek be a francia ügynökök, és a függetlenség megvédésében is szerepet kapott a francia katonai segítség is.
Talán csak érdekességképp jegyezzük meg, a mai Belgiumban még működik az 1830-as forradalomban résztvevők leszármazottjai családjainak szövetsége, mely hagyományőrző szerepet tölt be.
Tehát 1830-31 után, majd 1848-49-ra Európa nagy részén szabadelvű nemzetállamok jöhettek létre, közjogilag alkotmányos monarchiák, vagy köztársaságok kereteiben. Az 1849 utáni több mint fél évszázadban a liberális kapitalizmus bejárta diadalútját, ugyan súlyos társadalmi ellentmondások mellett, de gazdasági felvirágzást hozott Európában. Ezeket az ellentmondásokat ekkoriban nem igazán tudta ellensúlyozni sem a keresztényszocializmus, sem az állami beavatkozás, sem a szociáldemokrácia. A liberális kapitalizmus, majd az imperialista kapitalizmus mohósága taszította az emberiséget az I. világháborúba, az azt lezáró Párizs környéki igazságtalan békeszerződésekbe, melyek logikus következménye lett a II. világháború.
Itt merül fel a szabadkőművesség szerepe, melynek talán a kezdetben lehetett létjogosultsága, voltak pozitív törekvései a feudális rendszerek leépítése, a szabadságjogok biztosítása tekintetében. A szabadkőművesség századfordulón már a nemzetközi, agresszív liberális kapitalizmust szolgálta, közben a széplelkűségre, állítólagos nemzeti elnyomásra apellálva folyamatosan támadta példaként Németországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát. Közismert a Francia Nagykelet szerepe hazánk feldarabolásában.
A két világháború között a szabadkőművesség tovább folytatta romboló munkáját, az általa keltett liberális káosz logikusan vezetett a fasizmus, nemzetiszocializmus, falangizmus, korporatív állami törekvések, és egyéb hasonló eszmék kialakulásához és győzelméhez.
Bár lehetséges, hogy példaként az olasz fasizmus, a spanyol falangizmus, a Francia Állam alatt a háborús viszonyok miatt történhettek egyes csoportok részéről kegyetlen, igazságtalan tettek, de teljesen logikus, hogy a káosz és a tudatos rombolás katasztrofális következményei hatására betiltották a szabadkőművességet.
Mikor ma nemzeti államok és a polgári szabadságeszme 1820-49 közötti áttörésére tekinthettünk vissza, egyszerű számítással megállapíthatjuk, hogy a két forradalmi ciklus között mintegy 29 év telt el. Talán ugyanennyi ideje lehet jelenleg még Európának, hogy megvédje 2500 éves kultúráját, és az itt röviden felvázolt, közel kétszáz éve született nemzeti-polgári hagyományait és szabadságeszméit a végérvényes megsemmisüléstől.
A legnagyobb veszély, az 1920-as években született Kalergi-tervre épített migrációs koncepció, mely ekkor az olasz nemzeti erők győzelme eredményeképp lekerült a napirendről. E koncepció ma két oldalról is kaphat támogatást. Egyrészt bizonyos iszlám hatalmi központok célja lehet Európa iszlámosítása, másrészt az európai szabadkőműves páholyok az említett Kalergi-tervre építve multikulturálissá akarják formálni Európát. Az extrém, liberális szabadkőműves tevékenység leginkább a 90-es évtizedtől lépett fel rombolóan a nemzetállamok kulturális identitása, a közrend és a közmorál ellen. Hivatkozási alapja a másság, a multikulturalizmus, a széplelkűen beállított emberi jogok, melyek azonban szinte csak kizárólag az antiszociális, deviáns etnikai vagy társadalmi csoportok, a bűnözés védelmében fogalmazódnak meg, a közösség rovására túlhangsúlyozott módon.
Folyamatosan rombolják az oktatást és a jogrendszert, ez hazánkban is megfigyelhető. Pár éve álhumánus, álliberális jelszavakkal a migráció támogatását indították el. Azonban nehéz elképzelni, hogyan is lehetséges a távlati együttélés a harmadik világ Európába irányított, civilizálatlan és fanatikus tömegei és az eredeti, elméletileg keresztény európai nemzetek között. Aki e szándékok iránt érdeklődik, nyugodtan nézzen rá a Francia Nagykelet, vagy a B’nai B’rith, esetleg más páholyok honlapjaira.
Lehetetlen e tömegek integrációjában gondolkodni. Ha nem áll le a migráció, akkor a fanatizált ázsiai-afrikai tömegek olyan arányt érhetnek el, melynek következményei már nem csak egyéni merényletek, hanem vallási-etnikai-polgárháborús konfliktusok lehetnek.
Nehéz megérteni, hogy a szabadkőművesség talán reálisabb, mérsékeltebb irányzatai miért nem tudják visszafogni e szélsőségesen liberális elgondolásokat. Ugyanis, ha erős iszlám enklávék alakulnak ki, akkor azok rá akarják majd szempontjaikat, értékrendszerüket erőltetni a többségre. Vége lesz a szabadkőművesek által idealizált liberális demokráciának, mely lényegében nem más, mint a különféle társadalmi-, etnikai-, szexuális értelemben deviáns csoportok, a spekulánsok eldorádója. A nemzeti identitásától megfosztott, állandóan fasisztázott, rasszistázott, nácizott stb. európai értelmiség jelenleg morális-ideológia-jogi értelemben sem képes ellenállást tanúsítani. Remélhetően Európa magára fog találni, és rálép a jobboldali radikalizmus által megfogalmazott, talán kizárólagosan helyesnek tekinthető útra.
Nyilvánvalóan magában nem az iszlám mint vallás jelent veszély, hanem az Európára ömlesztett fanatikus és civilizálatlan tömegek. Természetes, hogy a harmadik világ országait hazájukban fontos lehetne segíteni, beruházásokkal, gazdasági, oktatási, egészségügyi ismeretetek átadásával, azonban a civilizálatlan, integrálhatatlan, fanatikus tömegek importja csak felrobbanthatja Európát.
Az is érthető, hogy, hogy a demográfiai gondokkal küzdő Európának munkaerőre van szüksége. Ez könnyen megoldható lenne, példaként Latin-Amerikából több tízmilliós, fehér, katolikus tömegeket lehetne – talán a legjobb kifejezéssel – visszavándoroltatni. Természetesen ez nem a Kalergi-terv kivitelezése lenne…
Kétszáz éve, 1820-49 között, szinte mindenütt hőskölteményt írva, megszülettek Európa polgári nemzetállamai. Európa felelős értelmiségén múlik, hogy a következő három évtizedben a múlt értékei erőt adhatnak a kontinens megvédéséhez és újraformálásához.
Károlyfalvi József – Hunhír.info