Sokszor olyan érzésem van, hogy számos társunk valami oknál fogva szinte degradálja a hiteles tudást, vagy azt az embert, aki egy picit is jobban elmerül a szakmájában, pedig hát ezt tanulta, ezt művelte, ezt szereti, ebben képezte magát egy életen át. Letromfolják, esetleg túlkiabálják, ráadásul szent meggyőződésük és hitük tudatában, hiszen “olvastam az Interneten”, “találtam a Google-ban”, “ezt írták a Wikipédiában”, meg Isten tudja, melyik blogban. Próbálnál érvelni a tudomány tökéletessége mellett, de hiába. Inkább feladod. Úgysem lehet igazad, nem fogadják el ebben a felettébb digitalizált, bizony sokszor tökéletlen világban.
Két dolgot egyszerűen nem lehet nem észrevennem. Az egyik az élő szervezet működésének összerendezettsége, a másik a lelki tökéletességre irányuló törekvés. Itt van például az ember, aki a hőségben izzadni képes, a hidegben libabőrös lesz, és micsoda abszurditás, hogy erről rögtön a Teremtés jut az eszembe!
Micsoda precizitás akár az, hogy a hőség tökéletlensége párosul a tökéletes testfunkcióval, a víz oldóképessége a szomjúság oltásával, a víz egyáltalán a földi léttel, a Föld kialakulása az életre alkalmas hőmérséklettel, a Nap a melegítő erejével, az oxigén légzésre alkalmas arányával a levegőben, az utód egyetlen sejtben való és az életre szóló kódoltságával…
Fantasztikus szabályok, terv- és törvényszerűségek. Tökéletes világ, tökéletlen emberekkel, tökéletes Teremtés és az ember tökéletességre való törekvésének állandó tökéletes vagy tökéletlen küzdelme.
A kutató – ha tervszerű gondolkodás és nem automatikus kopírozások, utánzások hajtják tetteit – valami rituális tiszteletet érez, egy végtelenül felsőbbrendű tökéletes szellem- és érzelem-dirigens irányába. Akit/amit egyre nagyobb alázattal csodál, miközben ő maga egyre több és nagyobb tudás birtokába kíván jutni. Közben rádöbben arra is, hogy körülötte minden meghatározott, de mindent valahogy olyan tökéletes erő irányít, amibe nem mindig képes a maga tökéletlenségével beleszólni.
Amikor az összefüggések, a miértek és az azokra adott válaszok olyan szorosan kulcsolódnak egymásba mint okok az okozatokba, akkor hihetetlen erővel döbben rá arra, hogy a tökéletesre való törekvésében ott van valami érzelmi átvitel is. Mert egyetlen bonyolult gondolat és az arra adott válasz nem képes megfoganni érzelem nélkül. A természeti törvények harmóniájában is ott találja a Teremtés érzelmeit. Az ég kékjében, az emberi arcok sokféleségében, a virágok színpompájában, de még a legrútabb élőlény érdekességében is ott a tökéletesség és az érzelem. Hát nem?
A másik gondolatom Marcus Aurelius Elmélkedések c. kötetében az egyik bölcselethez kötődik, amely így hangzik:
„Egyáltalán, ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan.” (A jó embert én a jó tudóssal helyettesítem.)
Érdekes ezek után a többi vita? Nem. Ugyanis a hülyeség megérthető, a részeggel és az őrülttel nem érdemes vitatkozni. Az igazság pedig az az egyetlen dolog, amivel NEM LEHET vitatkozni. Mert az Igazság maga a TÖKÉLETESSÉG! Igenis, makacsul ehhez tartom magam, és nem érdekel, ha letromfolnak. Nem és nem!
Gundy Sarolta – Hunhír.info