Azt hiszem, hogy a legnagyobb dolgok némaságban fogannak. A legnagyobb érzéseket, benyomásokat képtelenség megosztani bárkivel úgy, ahogy szubjektíven mi magunk átéljük, megéljük annak lenyűgöző csodáját.
“Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni, amire szavunk nincs – akkor elhallgatunk. S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást, mint egyébként soha.”
Maurice Maeterlinck
Azt hiszem, hogy a legnagyobb dolgok némaságban fogannak. A legnagyobb érzéseket, benyomásokat képtelenség megosztani bárkivel úgy, ahogy szubjektíven mi magunk átéljük, megéljük annak lenyűgöző csodáját. Nézek egy festményt, hallgatom a zenét, megihlet a természet különlegessége, rádöbbenek egy törvényszerűségre, megszeretek egy embert, egy tárgyat, egy virágot – miként fejezem ki azt az érzést amit kivált belőlem? Legfeljebb annyit mondok kifelé: szép, gyönyörű, megható…
Muszáj kifejezni, kimondani? Nem, mert elszegényedik az élmény, rögtön felolvad a finomsága a szóban. Szegény a szó. Érzem. Amíg az enyém az érzés itt legbelül, addig csak engem gyönyörködtet, csak az én szubjektív élményem. Ezt csakis én tudom megélni, átélni, de megosztani képtelen vagyok. A hőfokot némasággal tudom csak érezni. Aki sejti, hogy mit lehet ilyenkor érezni, azzal megértjük egymást.
Gundy Sarolta – Hunhír.info