- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A píszí leváltása a józan paraszti észre

A régebbi kalendáriumok szerint Magyarországon ma lenne a rokkantak napja: közel negyven éve, 1981-ben a rokkantak nemzetközi éve magyar eseménysorozatának nemzeti szervező bizottság szeptember 18-án a tárgykör jeles napjává nyilvánította.


Aztán tíz év elteltével az ENSZ megfelelő helyén is rájöttek arra, hogy jó ez a magyar kezdeményezés, de a napot mégis “leváltották” (mert ilyet is lehet tenni!…), s áthelyezték december 3-ára. Így azóta a Fogyatékos Emberek Világnapján hívjuk fel a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira. Vagyis a dátum mellett az elnevezés is le lett váltva, mert időközben a rokkant kifejezés politikailag inkorrekt lett. Nevezzük hát ki a mai napot a politikailag korrektség és inkorrektség napjává.

Mit is tekintünk politikailag korrekt (PC) kifejezésnek?

A PC valójában szélsőliberális találmány, amely azt a célt szolgálja, hogy mindent mindennel összemossunk, vagyis hogy sose legyen kideríthető a valóság/igazság – mert például a lopással bűnöző polgártársaink még meg találnak sértődni, ha őket rablóknak vagy tolvajoknak nevezzük, hisz ők is emberek, mint nemlopós társaik. A (fél)hivatalos megfogalmazás szerint a politikai korrektség (angol kifejezés alapján) olyan nyelvezetet, politikát, viselkedést, eszmét, gondolkodást jelöl, amely igyekszik minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. A kifejezés amerikai közvetítéssel terjedt el a világban.

A PC-beszédben tehát:

nincs cigány,
nincs néger,
nincs zsidó,
nincs nő vagy férfi,
nincs se béna, sem egészséges,
nincs homoszexuális (pláne buzi),
nincs kövér,
nincs utcaseprő,
nincs törpe – stb.

Összességében csakis emberek vannak, akik nem konkrét cselkevéseket végeznek (adott esetben például nem dolgoznak vagy lopnak/nemlopnak), hanem tevékenykednek.

Vagyis ha azt mondom, hogy:
“Tegnap egy ember gépjárművével találkozott egy másik emberrel”

– ez azt is jelentheti, hogy (mondjuk) egy indián taxisofőr szándékosan/véletlenül elgázolt egy, az utcán játszó hároméves kislányt
– meg azt is, hogy egy kínai autós segítséget nyújtott egy néger sofőrnek, aki vezetés közben rosszul lett.

Sőt!

A jelzett mondat bármilyen szereplővel bármit jelenthet, ha legalább az egyiknek autója van.
Maga a PC egyébként történelmileg régi fogalom, hisz az embernek időnként társadalmilag mindig is szüksége volt egy-egy fogalom megszépítésére.

Hogy mikor?

Nos, azt a józan paraszti ész döntötte el – s a “józan paraszti ész” nem más, mint épkézláb, törvénybe nem iktatható emberi megoldás.

A régi fogalmat úgy hívták, hogy eufemizmus (magyarul szépítő kifejezés), ez olyan megfogalmazás, amely az eredeti fogalom bántó, sértő vagy szókimondó jellegét enyhíti, gyakran olyan kifejezéssel, amely egy kevésbé közvetlen tartalmat képvisel.

A görög eu (’jól’) és phémi (’beszél’) elemekből származik. Ellentéte a kakofemizmus („durvaság”, „gyalázkodás”).

Mindannyiunk érdeke, hogy a becstelenségre ösztönző, áligaz (hazug…) PC helyett a józan paraszti gondolkodást támogassuk – ezért a cikk elején meghirdetett politikailag korrektség és inkorrektség napját én is leváltom. Mert, miként egy ismeretlen szerző mondja, “A józan paraszti ész, ez az egyetlen, ami minket az angolszász országok fölé emel mind erkölcsileg, mind morálisan, mind etikailag.”

Ezért szorgalmazom, hogy legyen szeptember 18. (meg az év többi napja…) a Józan paraszti ész napja.

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info