…magán a politikai uralmi struktúrán belül kezd kibontakozni egy olyan tektonikus törésvonal, amelynek egyik oldalán azok állnak, akik ezt felismerve, a Birodalom „rendezett visszavonulásának” stratégiáját próbálják előkészíteni, a másik oldalon viszont azok, akik kétségbeesetten éppen annak agóniáját próbálják minden áron meghosszabbítani…
Russiagate – ez az angol elnevezése a globális médiában annak a feltételezésnek, miszerint Donald Trump elnökké választásában döntő szerepet játszottak az orosz hatalmi központok. És mivel így Trump az ő segítségükkel tudott elnökké válni, lényegében orosz ügynök, vagyis hazaáruló. Az elnevezés a híres-hírhedt Watergate-ügyre utal, arra a történetre, amikor Richard Nixon második elnökké választását a Demokrata Párt székházába (ez egy Watergate nevű irodaház-komplexumban volt) történő betöréssel megszerzett dokumentumok segíthették elő. És amelynek napvilágra kerülése végül is Nixon elnök lemondásához vezetett.
Az üggyel megbízott, különleges jogokkal felruházott vizsgálóbíró most egy több ezer oldalas jelentésben foglalta össze a Trump elnököt érintő vádak megalapozottságát. Pontosabban, mint az kiderülni látszik, inkább a megalapozatlanságát. Mielőtt az üggyel kapcsolatos hatalmas erejű politikai örvénylésekről eltöprengenénk, érdemes volna visszaidézni Trump megválasztásának körülményeit. Az elnökválasztási kampány során a globális média véleményhatalmi gépezete tökéletesen egyértelművé tette, hogy az általa egyszerűen csak egy primitív és nevetséges bohócként ábrázolt Trump egyetlen funkciója az, hogy kontrasztot adjon Hillary Clintonhoz, aki persze az „igazi” jelölt. „Úgy sincs választásod a választáson” – sugallták a véleményhatalmi diktatúra urai, és ez feltehetőleg egy sajátos lélektani ellenreakciót provokált ki. „Nincs választásom?” – kérdezett vissza a választó, majd ingerülten csak annyit vetett oda, hogy: „tudod mit, van!”
És lett! Aligha meglepő, hogy mindez igazi sokkhatást gyakorolt a magabiztos mainstream médiára, így bármi áron, de valamilyen „logikus” magyarázatot kellett találni erre a súlyos fiaskóra. Ezt a magyarázatot volt hivatott betölteni az „orosz szál”, vagyis annak a feltételezése, hogy Trump, egyes munkatársai, sőt családtagjai is olyan kapcsolatban álltak orosz ügynökökkel, ami lehetővé tette az egyébként „megengedhetetlen” megválasztását. És elindult a gigantikus gépezet, amely mindent megtett annak érdekében, hogy bebizonyítsa, Trump megválasztása valójában az évszázad csalása volt csupán.
A feltételezés persze egy módfelett kényes összefüggésre is rámutatott. Nevezetesen arra, hogy az a roppant méretű komplexum, amit az Amerikai Birodalom katonai és nemzetbiztonsági gépezete jelent, lényegében semmit sem ér. Vagyis a mindenféle pénzügyi ellenőrizhetőség nélkül elköltött több mint ezermilliárd dollár valójában kidobott pénz, hiszen ha még arra sem képes, hogy egy ellenséges idegen hatalmat eredményesen tartson távol, a legfontosabb demokratikus procedúrától az elnökválasztástól, akkor ugyan miért is létezik? Arról már nem is beszélve, hogy mindez nyílt beismerése volt Oroszország katonai, hírszerzési és cybertérbeli technológiai fölényének, ami persze teljes képtelenség. (Némileg tragikomikus, hogy a Kína által amúgy valóban elért egyre nyilvánvalóbb technológiai fölény felismerése viszont végzetesen megkésett a Birodalom részéről, de frusztrált csapkodásnál konstruktívabb módon eddig nem nagyon tudott erre reagálni.)
Ám a Birodalom urainak láthatólag még az orosz fölény nyílt beismerése is jelentéktelen semmiség volt ahhoz a lehetséges „nyereséghez” képest, amit Donald Trump hazaárulóvá nyilvánítása és az elnöki funkcióból való eltávolítása jelenthetett volna.
A most közzé tett vizsgálati összefoglaló azonban nem talált semmilyen jelet, ami arra utalt volna, hogy az elnök bármilyen megengedhetetlen kapcsolatot vagy eszközt használt volna az elnökségért zajló küzdelme során. Az ellenzéki kórus persze, az ártatlanság vélelmének nagyobb dicsőségére most azt harsogja, hogy na, jó, jó, nem talált bizonyítékot Donald Trump hazaárulására, de arra sem, hogy nem követett el hazaárulást az elnökválasztás során. Mindez azért nagyon figyelemreméltó, mert akárhogy is nézzük, mégis csak a nyugatias demokrácia „őshazájáról” van szó, és most a legalapvetőbb jogelvek indulatos sárba tiprása zajlik éppen. Az már tragikomikus „hab a tortán”, hogy mindezt egy magát Demokratának nevező párt viszi végbe.
Nem nagyon lehet tehát kétségünk afelől, hogy az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszerében dúló polgárháború további elmélyülése várható, teljesen függetlenül attól, hogy a vizsgálat minden vádpont alól felmentette Trump elnököt. E kvázi-polgárháborús helyzet fontos újabb kritikus elágazási pontját jelenti majd az, hogy vajon miként reagál majd Donald Trump.
Vajon lesz-e, maradt-e elég ereje ahhoz, hogy eljárások sorát kezdeményezze azok ellen a személyek és intézmények ellen, akik, illetve amelyek a legaktívabbak voltak ebben az elnököt, de legalább ennyire magát az amerikai demokráciát veszélyeztető folyamatban. Mindez azért nagyon lényeges, mert két dolog kezd egyre nyilvánvalóbbá válni. Egyrészt az, hogy az Amerikai Birodalom valóban hanyatló fázisba érkezett, és egyre tehetetlenebb és frusztráltabb. Másrészt, hogy magán a politikai uralmi struktúrán belül kezd kibontakozni egy olyan tektonikus törésvonal, amelynek egyik oldalán azok állnak, akik ezt felismerve, a Birodalom „rendezett visszavonulásának” stratégiáját próbálják előkészíteni, a másik oldalon viszont azok, akik kétségbeesetten éppen annak agóniáját próbálják minden áron meghosszabbítani.
Így aztán az egész roppant államgépezet egyre veszedelmesebb módon egy olyan autóra kezd hasonlítani, amelyet a padlógáz–satufék egyszerre vezetési stílusával próbálnak uralni.
Minden jel szerint egyre sikertelenebb módon.
Bogár László – www.magyarhirlap.hu
Hunhír.info
