A XX. század történelmének a magyarság számára egyik legvéresebb és legfájdalmasabb eseménysorozata kezdődött meg 76 évvel ezelőtt a Don-kanyarban. A háborúba kényszerült Magyarország 2. magyar hadserege magára hagyatva mintegy 200 kilométeres vonalon állt szemben a támadni készülő sztálinista Vörös Hadsereg erőivel szemben. A magyarok mint az elmúlt évszázadok során, most is magukra hagyatva vették fel a küzdelmet az óriási túlerővel szemben, bizonyítva a hit, a hűség és a bátorság hármas jelszavának magyar örökérvényűségét. Kirkovics István, a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen született, akkor 24 éves frontharcos személyes hangvételű naplójában követte végig a II. világháború azon eseményeit, amelyeknek ő is részese volt. A doni áttörésről pontosan 72 évvel ezelőtt az alábbiakat írta viaszosvászonba csomagolt, az életénél is jobban féltett, kicsi füzetlapokból összerakott naplójába. Dicsőség a hősöknek, és köszönet azoknak, akik ápolják emléküket és soha nem feledkeznek meg a magyar hazaszeretet megnyilvánulásának e fontos történelmi dátumáról.
Kirkovics István pontosan 78 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én jegyezte le naplójába az alábbi sorokat.
1943. jan. 12 kedd. Az orosz újév beköszöntője ez a nevezetes nap. Ma reggel indította meg a muszka a támadást. Nagy erőkkel támadtak, előtte erős tüzérségi tűzzel Sztálin-orgonával elárasztottak mindent. A támadás Urivnál történt.
A szemtanúk elbeszélése szerint oly heves tüzérségi tüzet zúdítottak a magyarokra, hogy rengett minden, senki nem mozdulhatott ki a bunkerből, az embereken a halálfélelem vett erőt. Utána százával jöttek a berúgott oroszok, hullari kiáltásokkal jönnek, mindegyikőjük kezében a géppisztoly és a golyószóró. Hiába használják a mieink is a golyószórókat, hullanak az oroszok, elesnek, de jönnek helyettük százak, és feltartóztathatatlanul jönnek előre. Aki nem fut el, aki a bunkerben marad, az foglyul esik a részeg bandának, s agyonlövik.
A külső kiegészített védelmi vonalat áttörték. Mennek előre, a tüzérek ütegeiket ott hagyják, zsákmányol a muszka. A 30.5 feles is fogságba kerül, a reménységünk, siratva hagyják el a fiúk, még annyi idő sincs, hogy felrobbantsák. A muszka egészen Boldirevkáig jön, a fő védelmi vonalig. Szegény soproni fiúk, de sokan ott vesztek, hiába az önfeláldozás, nem lehet csinálni semmit, a muszka tankokkal támad. Most jön a németektől segítség, harckocsik, talán nekik sikerül visszanyomni őket. A harc tovább folyik, este van, eléggé késő. Jönnek a sebesültszállítók, hordják a sebesülteket. Mindenki talpon van, a templom, hol a kórház működik, telik. Mi lesz holnap?
Hunhír.info