…Az a szó szoros értelmében „visszautasíthatatlan” ajánlat, amit a németség 1945 és 1950 között kapott, lényegében azt tartalmazta, hogy a németség – saját szorgalmára és tehetségére építve – újra anyagi jólétet teremthet magának, ám ennek fejében egyszer s mindenkorra elfelejti, hogy valaha volt szakrális múltja, történelme, kultúrája, önazonossága…
Bogár László Elodázott Németország 1.
Ahogy az várható volt, a CDU elnökválasztó kongresszusán az ezer delegátus végül is úgy döntött, hogy nem dönt
Annegret Kramp-Karrenbauer megválasztása ugyanis egyet jelent a Németország előtt álló, történetének talán legsúlyosabb nemzetstratégiai jelentőségű döntéseinek elhalasztásával. Igaz, ma még szellemi értelemben lényegében minden elem hiányzik ahhoz, hogy ez a döntéssorozat egyáltalán elkezdődhessen.
A CDU csaknem hetvenéves történetét három nagy pártelnök határozta meg: Konrad Adenauer, Helmut Kohl és Angela Merkel. Ők hárman együttesen hatvanegy évet töltöttek az elnöki székben, míg a többi négy elnök összesen csupán hét évet. Érdemes tehát eltöprengenünk azon, hogy mit is jelent ez a most elodázott döntés, „Németország elodázása”, és mire számíthatunk a Németország és egész Európa előtt álló, módfelett kalandosnak ígérkező évek során. Angela Merkel most még csak pártelnöki, aztán rövidesen kancellári búcsújával nemcsak egy politikatörténeti korszak ér véget, hanem egy olyan új korszak veszi kezdetét, amelynek során Németország egész történelmének legkényesebb döntéseit kell hogy meghozza.
Az elmúlt ezer év során a német történelmi szakrális nemzettől napjainkig négy német birodalom jelentette a németség önújrateremtésének alapvető szervezeti-intézményi kereteit, bár ezek közül csak egy szerepeltette a nevében is a „sorszámnevet”, (harmadik), amire jó oka volt. E birodalmakat, most éppen a negyediket, a világot irányító szuperstruktúra azért döntötte/dönti romba, mert a németség „útban van”, szakrális szellemi „ős-energiái” úgy látszik, a legreménytelenebb helyzetekben is működésbe lépnek, és ez igen veszélyes e szuperstruktúra számára. Ami ezután következhet, az vagy egy csodával határos módon megszületni képes ötödik birodalom, vagy a németség végső önfelszámolása.
Az első, legsúlyosabb felszámolási szakasz a „harmincéves háború” elnevezésű „projekt” keretében ment végbe 1618 és 1648 között, ami az eredeti szakrális történelmi német nemzet megsemmisítését jelentette iszonyú kínok közepette. Ezt követően a világ „nem létező” urai lehetőséget adtak egy „szigorúan ellenőrzött” polgári államnemzet létrehozására, ez volt a „második birodalom”, bár ez a konstrukció nevében nem használta a „sorszámozását”, szemben az ezt követő „harmadik birodalommal”, amelynek viszont ez éppen a történelmi folytonosság hangsúlyozása érdekében volt döntő fontosságú. A második birodalom bedöntésére az „első világháború” nevű „projekt” nyomán került sor, bár az „első világok háborúja” tartalmilag éppen az 1618–48-as összecsapás volt. Vagy egy másik nézőpontból szemlélve a huszadik századi 1914 és ’45 közötti – „két világháborúnak látszó”, ám valójában egyetlen – újabb „harmincéves háborúban” rövid időn belül látványosan megsemmisítik a második és a harmadik birodalmat is. A második birodalom felszámolására főként azért került sor, mert kellemetlen és veszélyes riválissá kezdett válni a világ urai által akkor már „kinevezés alatt álló” amerikai birodalom számára. A portugálok, spanyolok, franciák, hollandok, britek után Németország „következett” volna, mint az a nagy nyugati nemzetállam, amely még nem volt világbirodalom. Ám a világ urai másként döntöttek, és favoritjuk a tengeren túl a nyugati államnemzetek által közösen összebarkácsolt Amerikai Egyesült Államok lett. Adolf Hitler – mint a világ urai által gondosan felépített „célszerszám”, egy sajátos „hasznos idióta” – azt a szerepet játszotta el igen sikeresen, amelynek lényege az volt, hogy „végső megoldási kísérlete” örök hivatkozási alap lehessen a németség szakrális identitásának végső felszámolására.
A második világháború után napjainkig működni engedett „negyedik birodalom” a jelek szerint csak egy történelmi „kényszerítő” passz volt, addig, amíg a világ urai előkészítik egész Európa felszámolását. Az a szó szoros értelmében „visszautasíthatatlan” ajánlat, amit a németség 1945 és 1950 között kapott, lényegében azt tartalmazta, hogy a németség – saját szorgalmára és tehetségére építve – újra anyagi jólétet teremthet magának, ám ennek fejében egyszer s mindenkorra elfelejti, hogy valaha volt szakrális múltja, történelme, kultúrája, önazonossága. És hogy alapvető tápláléka ezen túl már csak az a multikulturális „híg moslék” lehet, amit a világ urai az összes még létező nemzet számára nap mint nap feltálalnak. A németségnek – sem az elitnek, sem a német népnek – mindmáig nem volt ereje e végzetes alku pusztító következményeivel való szembenézésre. A nyílt lázadás, vagyis agresszió helyett inkább spontán módon a regressziót „választotta”, ami leglátványosabban a demográfiai önfelszámolásában mutatkozik meg.
Hogy e most már visszafordíthatatlannak látszó népesedési önfelszámolás milyen mélyen áthatja a most felszámolódó negyedik német birodalom népét, azt jól jelzi a „migrációs” válságra adott válasz. A most már lassan negyedik éve tartó válság, amely nyilvánvaló módon a globális hatalmi szuperstruktúra „projektje” a németség – és ezen keresztül egész Európa – felszámolására, úgy megy végbe, hogy a legdöntőbb kérdés felvetésének máig nyoma sincs a diskurzustérben. Arról az abszolút kézenfekvő kérdésről van szó, amely a migránsok millióinak ellenőrizetlen beengedése előtt, pusztán a forma kedvéért legalább elméletileg felvetné, hogy hátha a németség (és Európa egésze) mégis tudna kísérletet tenni arra, hogy saját „előállításban” hozza létre a jövő nemzedékét, a migrációban megnyilvánuló „importra” berendezkedés helyett.
A jövő héten ennek tükrében vizsgáljuk a mostani döntést.
(folytatjuk)
MHO
Hunhír.info