Írom a posztot, alkotom (szó szerint) a véleményemet. Nem hajt a tatár, rövid a tér, ezért lényegre törően kell fogalmazni, mert az emberek nem szeretnek hosszú dolgokat olvasni. Leginkább magányos emberek közlekedési tere a Facebook, olyan belső hangok kivetülése, amire vagy jön valami megjegyzés, vagy nem, de mindig ott a remény, hogy hátha valaki hozzászól. Néhány ismerős udvariasságból meg is teszi. Mások –mint később kiderül- csak kukkolnak. Aztán vannak, akik egyetlen szóba belekapaszkodnak és elindul a szólavina. Vérmérséklettől függően vetítünk ki aztán gondolatokat, vagy szívhez szólókat, érzelmeseket, vagy dühöngőket, vagy hajrázókat, vagy fújolókat.
Valaki azt mondta, hogy FALS képet ad a FB önmagunkról is meg másoknak rólunk és másokról másoknak is. Mert jó színben akarunk feltűnni, okosnak, finomnak, szépnek akarunk látszani. Volt is olyan „társaság” ahol egy kissé más hangot, egy kis egyéniséget próbáltam becsempészni a közös „levelezésbe”, de a vége az lett, hogy a stílusom nekik nem tetszett „nagyképűnek” sőt „skizofrénnek” (sic!) tűnt, holott kizárólag magamat adtam.. Nos, attól fogva nem is nagyon járok közösségi oldalakra, hiszen maga a FB tényleg nem ad reális önképet (önsajnálat, kisebbségi érzés, vagy éppen túlértékelés) vagy portrét (kedves, aranyos, helyes, okos, szeretetre méltó, jókat ír, stb). Még csendéletet sem fest, mert iszonyú indulatokat képes gerjeszteni.
Ezért aztán igyekszem inkább csak a személyes ismeretségekre reagálni, azok közül is inkább a közelibb ismerőseimére. A klaviatúrán ejtett ujjgyakorlatok ugyanis nem tudják követni mindig az azonnali lelkiállapotot, így vagy túl dagályos, vagy egyszerűen távirati lesz a társalgás, tehát valóban sérül a személyiség kiismerése. De ez nem tragédia, meg kell tanulni lapozni és nem rugózni egypár FB-év után.
Vo de mi van akkor, amikor a személyiség megítélése a legközelebbi barátok között, a jól ismert kollégák között, ne adj Isten a szülő-gyerek, a testvér-testvér kapcsolatban szintén a virtuális és nem a fizikai/lelki/tapasztalati, több éves és igazi személyes kivetülésekből merít? Amikor nincs idő már többé a hangos beszédre, a látott testbeszédre, amikor MÁR NINCS vágyakozás, és NINCS idő a fizikai együtt gondolkodás, kérdések, válaszok, a reagálás megismerésére?
Fránya Facebook. Hát nem belepiszkít ebbe is?
Ettől függetlenül: jó magányt oldó dolog a FB. Ám nem árt a fizikai/lelki/tapasztalati történések alapján az igazi személyiségről ÍTÉLKEZNI! De erre törekedni is kell, ha érdekel a másik fél lelki moccanása.
Emberek! Ne feledjük a gesztusokat, hiszen annyi mindenről –mennyivel többről- a SZEMÉLYISÉGRŐL (a szeretetről, háláról, netán megvetéstől, gúnyról?) beszélnek azok.
Gundy Sarolta – facebook
Gundy Sarolta – Hunhír.info
