…Másrészt írása beleillik azon nyilatkozatok sorába, amelyek a magyarságot genetikailag alattvalónak, a diktatúra pocsolyájában boldogan dagonyázó, röfögő és moslékot zabáló népnek írják le, vagy amelyek azt hirdetik, hogy ha a zsidó értékeket kivonnák Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bő gatya és a fütyülős barack. Bizonyára Ön is emlékszik ezekre a megnyilvánulásokra. Engedje meg, hogy kifejezzem: magyarként mélyen sértve érzem magam…

Az Ön értékrendje és a mi értékrendünk, az ideális politikai berendezkedésről vallott nézeteink eltérnek egymástól. Minket ugyanis nem érdekel a liberális demokrácia

Tisztelt Professzor Asszony!

A közelmúltban Ön mint a Teremtő kifürkészhetetlen akaratából magyarul (is) beszélő filozófus, azt írta a New York Times hasábjain, hogy Magyarországon diktatúra van. Erről pedig nem mások tehetnek, mint maguk a magyarok, akiknek történelmi hajlamuk van a szolgalelkűségre, és akik – néhány értelmiségit kivéve – nem dolgoztak, nem harcoltak, és egyáltalán: semmit sem tettek a szabadságért, az csak úgy az ölükbe pottyant 1990-ben.

Nos, kedves Heller Ágnes, engedje meg, hogy néhány mondatban reagáljak az írására! Magyarországon egyrészt nincsen diktatúra. Ha az lenne, egy ilyen írásért kivernék a szemét, lerugdosnák a veséjét, és kilöknék egy autóból valahol Budán, mint tették ezt annak idején Fekete István magyar íróval, így hozván tudomására, hogy jobb lesz, ha a kommunisták 1919-ben viselt dolgai helyett a továbbiakban inkább Vukról és Keléről írogat. Alternatív megoldásként esetleg évekre börtönbe zárnák, vagy rögtön felkötnék. Erre is lehetne példákat hozni, nem egyet, nem kettőt. Nem, Magyarországon diktatúra legutóbb 1945 után, 1990-ig volt. Előtte pedig 1919-ben. Mindkettőt azoknak a szellemi elődei követték el, akik most a leghangosabban diktatúráznak, és féltik a „hazát”, ami nekik éppenséggel nincsen. És akik közé Ön is tartozott/tartozik kommunista párttagsági igazolványával és marxista nézeteivel.

Másrészt írása beleillik azon nyilatkozatok sorába, amelyek a magyarságot genetikailag alattvalónak, a diktatúra pocsolyájában boldogan dagonyázó, röfögő és moslékot zabáló népnek írják le, vagy amelyek azt hirdetik, hogy ha a zsidó értékeket kivonnák Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bő gatya és a fütyülős barack. Bizonyára Ön is emlékszik ezekre a megnyilvánulásokra. Engedje meg, hogy kifejezzem: magyarként mélyen sértve érzem magam.

Harmadrészt hadd nyújtsak Önnek, híres és nagy tudású filozófusnak némi bepillantást egy magyar család elmúlt hetvenéves történetébe. Egy olyan magyar családéba, akinek Ön szerint a szabadság csak úgy az ölébe pottyant. Nagyapámtól ötszáz hektár földet vettek el annak idején, amit sok generáció értékteremtő munkájával folyamatosan szerzett meg ő és az elődei. A földeket éppen akkor vették el, amikor Ön belépett a kommunista pártba, amely a magántulajdon elvételét kitalálta és végrehajtotta. És míg nagyapám a kommunisták elől bujdosott, nagyanyám egyedül nevelte öt gyerekét. Amikor éppen nem a kecskeméti piacra ment, hogy megvegye azt a tojásmennyiséget, ami beszolgáltatásként elő volt írva. Vagy éppen nem a rendőrségen vallatták egész nap, miközben az öt gyerek – a legkisebb kettő-, a legidősebb tízéves – egyedül volt otthon étlen-szomjan. Aztán ezzel az öt gyerekkel együtt kitették őket az otthonukból, és földönfutókká lettek. A héttagú családot egy távolabbi faluban élő rokon fogadta be a nyári konyhába. Ebből az öt gyerekből az első négyet 1963-ban egyszerre vették föl egyetemre. Nem azért, mert négyes ikrek voltak, hanem azért, mert – habár mindig fölötte voltak a szükséges felvételi pontszámnak – előtte származásuk, valamint piarista érettségijük miatt minden évben elutasították őket, és ez a rendszer 1963-ban némileg enyhült. De ők szívósan, évről évre újra próbálkoztak, közben erre-arra fizikai munkát végeztek. Nagyapám mindeközben az ország túlsó felében dolgozott megtűrt fizikai munkásként, ahonnan havonta járt haza, miközben nagyanyám állandó vegzálásnak volt kitéve, mert bármerre fordult is a történelem, minden vasárnap részt vett a szentmisén.

Tudnia kell, hogy az ország tele van ilyen történetekkel, amely történetek együttesen teszik ki annak a magyar nemzetnek a történelmét, amely nemzetnek Ön szerint jellemzője a szervilizmus, és amely nemzet Ön szerint semmit nem tett a saját szabadságáért.

De ha mindezt Ön nem tudja, nem érdekli vagy nem értékeli, csak hallott talán a mohácsi csatatéren elesett Tomori Pálról? Zrínyi Miklósról, a szigetvári hősről? Dobó Istvánról, Balassi Bálintról, Rákóczi Ferencről és az oldalán harcoló magyarokról, Petőfi Sándorról, a Nyerges-tetőn elesett vagy a Habsburg-önkény által Marosvásárhelyen kivégzett székelyekről, az aradi tizenháromról, a szolyvai gyűjtőtáborban vagy valahol a Szovjetunió-ban elpusztult kárpátaljai magyar férfiakról, a kitelepített felvidéki, a brutálisan és tömegével meggyilkolt délvidéki magyarokról, a 39 napig kínvallatott Mindszenty bíborosról, Pongrátz Gergelyről, Mansfeld Péterről és 1956 több száz mártírjáról, az 1969-ben önmagát felgyújtó Bauer Sándorról? Ha Ön azt állítja, hogy a magyar nemzet semmit nem tett a szabadságért, akkor vagy nem ismeri annak a nemzetnek a történelmét, amelynek a nyelvét Ön is beszéli, vagy mérhetetlen gyűlöletéből fakadóan tudatosan hazudik az egyik legnagyobb példányszámú amerikai napilap olvasóinak.

Egy dologban azonban igaza van: gyökeresen másként látja a világot Ön és Magyarország miniszterelnöke, vele együtt pedig mi is, akik őt megválasztottuk. Az Ön értékrendje és a mi értékrendünk, az ideális politikai berendezkedésről vallott nézeteink jelentősen eltérnek egymástól. Minket ugyanis nem érdekel a liberális demokrácia. Nem azért, mintha szolgalelkűek, a szabadságért tenni nem tudó és nem akaró tunya nép lennénk, hanem azért, mert nem hiszünk a liberális demokrácia felsőbbrendűségében, mindenhatóságában, legjobb mivoltában. Mulandó politikai rendszernek tartjuk, ami fölött éppúgy eljár az idő, mint az istenkirályságok, vagy a marxista-kommunista berendezkedés fölött. Számunkra a liberális demokrácia nem érték. A magyar szabadság viszont igen. És mi, szabad magyarok, arra használjuk a demokrácia biztosította szavazati jogunkat és minden rendelkezésünkre álló eszközt, hogy a magukfélék véletlenül se kerüljenek a kormányrúd közelébe, hanem olyan emberek, akiknek a magyar nemzeti érdekek képviselete az első.

mho

Hunhír.info