Örök érvényű a mondás, amelyet sváb őseimtől sokszor – kellő megvetéssel – ismételgettek, ha a szászokról esett szó, s amely megállapítást a Kedves Olvasó nem egyszer hallhatott tőlem: – „Okos szászt és zöld tehenet még senki sem látott.” A Kárpátok ez idő szerint második géniuszának előlépett ostoba államelnök ismét bizonyította, hogy sváb őseim nem tévedtek. Ő sem okos, ám annál zöldebbeket sikerül mondania, tennie. Az ügyeletes szenátusi birkapásztorok viszont úgy követik az ostobaságban, mint azok a jószágok, amelyekre ők hivatottak felügyelni az esztena csendjében, amelyet nyáron a medve, télen a farkas zavar csak meg.

Most éppen a minden országban teljesen fölösleges gittegylethez, az Alkotmánybírósághoz fordult Klausescu Ioan, mert nem bírja elviselni, hogy a nagy Decebal ősi dák országban bárki is magyarul beszéljen. Mert az elnök olyan példás oláhvá vált, amilyen még nem volt a majd kétszáz esztendős oláh történelem folyamán. Igaz, ez az átváltozás lehetne akár skizofréniának nevezhető politikai betegség is, de inkább valamilyen más sötét kór támadta meg Klausescu Ioan túlméretezett agyát. A betegség neve morbus centenaricus, amely most egész Oláhországban úgy terjed, mint a középkori csaták után a pestis. Ma minden vlachnak egyszerre dobog a szíve Havaselvén, mert úgy tudják, hogy Erdélyben vérszomjas ungurok elnyomják az ő véreiket, s voltaképpen azt sem tudják, hogy Ardeal ma még Magyarország-e vagy már hozzájuk tartozik. Hiszen, néhány éve Bukarestben még megkérdezték, hogy Erdélyben tényleg a forint-e a fizetőeszköz…

Szóval a tudás és kiművelt emberfők ereje ott a Regátban példa nélküli. Még azt sem tudják, hogy mit ünnepelnek, de a száz év az száz év, és ha valamit száz éve sikerült megszerezniük, akkor az a legjobb oláhul ünnepelni, azaz, legjobb gyűlölködni benne. Visszaállamosítani, békétlenkedni, kirabolni az erdőket, a bányákat, visszaélni a joggal, lett légyen az tulajdonjog vagy büntető… nekik mindegy, mert az oláh hát ünnepelni kell. Ne legyen tankönyve a magyar diákoknak, ne kapjon a magyar pedagógus annyi fizetést, mint a regáti kollégája, s a magyar pedagógusok nyakára lehetőség szerint olyan vezető kerüljön el egészen a minisztériumig, amely ugyancsak megkeserítheti a tanerők életét… ám, ha jól súg, akkor ott a helye, s lophat-csalhat kedvére. A száz éves évforduló közeledtével kezdték bomlasztani a katolikus egyházat is, mert ott is van, aki római főnökének véleményével kedvébe járhat az ünneplőknek. Igaz, már hallottam színmagyar településeken oláh istentiszteletet, de a szívem szakad meg, amikor Máriaradnán is oláhul prédikál a pap. Közben Klausescu észrevétlenül engedi be Merkel átvállalt vendégeit…

Amolyan furcsa ünnepléssorozat kezdődött nemes lelkű, szavatartó és becsületes szomszédunknál. Mintha a vesztüket éreznék, és amíg lehet, bosszút akarnának állni azokon, akik soha nem bántották őket. Azok ellen gyűlölködnek, akik békében, és az országépítés szándékával vannak, s akik iskolát, kenyeret adtak a mai uraknak… ünneplőknek.

S nem véletlen, hogy regáti oláhokról, nem pedig erdélyi románokról beszélek. Mert a minap volt alkalmam erdélyi románokkal beszélgetni. Hosszan és mindenről, így Erdély sorsáról is. Olyan románokkal, akik ükapjuk sírjához nem Vráncsába vagy Mehedinți megyébe mennek világítani, hanem Kolozsvárra, Szatmárba vagy Csíkországba. Nos, ezek a jó román testvérek bizony nem látják másképpen a morbus centenaricus kórt, mint mi. Mi több, jobb magyarok, mint a mai budapesti parlamenti ellenzék. Mert mi volt a véleményük a tusványosi Orbán-beszédről? Elmondom:

– „Örülhetnek a magyarok, hogy ilyen tökös miniszterelnökük van. Bár nekünk lenne olyan politikusunk vahj egy, mint Orbán úr, s azt se bánnám, ha mi es odatartoznánk magikhoz, mett itten ezekkel semmi jóra nem lehet számíttani, hiába vagyok én román, ha nem gyűlölködök velük együtt, engem is utálnak… azt hisz Iohannis, hogy ha eladta az országot az amerikainak, akkor minden rendben van… Nagyapám mondta, hogy addig volt szép világ, amíg magyar világ volt, s igaza es lehet, mett ami most itt van uram, az maga a gyalázat. Nezze meg, mit művelnek mindenhol. Gyűlölködésből állnak. S már minket es megutálnak a magyarok miattuk…”

És folytathatnám az ehhez hasonló véleményeket. Hiszen nem csak egy effélét hallottam mostanában szerte a Partiumban és Erdélyben. Ám, a kór mégis terjed, rombol és keseríti a mindennapokat, mert a gyűlölködésnél nagyobb méreg nincs az emberek számára.

Klausescu pedig lassan ott tart e betegségben, hogy a szász hagyományokat, a nyelvet és a himnuszt is betiltja… mert ő bölcs oláh lett, nagy elődjét is lassan lelépve… csak még nem ébredt fel – amire a napokban ünnepelt himnuszuk szólítja fel első sorában… – az árulás álmából… Mert Klaus Iohannis nem csak a saját nem túl okos szászait, de a román nemzetet is elárulja, lejáratja, megveti és sárba tapossa… Mert nem csak esztenákból és cujkából áll a román világ… hanem zseniális költőkből, írókból, muzsikusokból… akik soha nem gyűlölködtek, de románok voltak. Európaiak… és emberek.

Hunhír.info