Sok filozófus, teoretikus szerint már rég elérkezett az ideológiák vége. Tény, hogy a rendszerváltás korszakához képest egyre kevésbé használják az eszmék harcát a különböző politikai erők vitáikban. Azonban az idei választás politikai kampányában mégis megfigyelhetők voltak bizonyos leegyszerűsített ideológiai üzenetek. A kormánypártok fő üzenete a magyar, keresztény, európai civilizáció megvédése volt. Ez természetesen a lehető legegyszerűbben lett kommunikálva, a problémák kiindulópontjaként Soros Györgyöt megjelölve. Ez azonban csak részigazság, az 1925-ös Kalergi-terv már sokkal korábban felvázolta: „A jövendő európai népesség kevert, europid-negrid vérségű lesz, hasonlóan az ókori Egyiptom lakosságához.” Teljes erővel támogatták e terveket a francia, belga, brit, német szabadkőműves páholyok, az amerikai libertáriánusok. Ha azonban csak néhány indokot, példát is nézünk, említünk, láthatjuk, hogy milyen erős eszmei, politikai fegyver a migráció elleni védekezés.
Kétségtelen, hogy Afrika és Ázsia demográfiai robbanásából, törzsi-vallási konfliktusaitól elindított tömegek beáramlása Európába távlatilag végleg, visszafordíthatatlanul elsöpörheti az öreg kontinens keresztény és nemzetállami civilizációját, kultúráját és eddig felépített morális értékeit. A felső korlátok nélküli bevándorlási kvóták tervezete, az ellenkezést tanúsító EU-tagállamok elleni szankciók célja az európai nemzetállamok megtörése.
Csak zárójelben: ha ránézünk erre az elképzelhetetlen őrület egyik képviselőjére, érthetetlenek motivációik, céljaik. Judith Sagentini antropológiai jellegzetességeiből azt feltételezhetjük, hogy hajdani szorgalmas búr ősei kemény munkával építhették a hajdani Németalföld mezőgazdaságát, kereskedelmét, iparát. A mai leszármazott viszont mindent lerombolhat. A migránstömegekkel együtt beérkezhet Európába a szélsőséges iszlám terror is, mely fellépésének aránya csak a pillanatnyi erőviszonyoktól függhet.
Azért léteznek egészséges erők is Európában, a március elején megtartott olaszországi választásokon jelentősen előretörtek a jobboldali erők (Forza Italia, Északi Liga, Fratelli d’ Italia). Ők határozottan megfogalmazzák a migrációs folyamatok megállítását, hiszen Itáliában már közel hárommillió, főként fekete-afrikai migráns él. Nagy részük képtelen a beilleszkedésre, tömegesen követnek el súlyos bűncselekményeket, rablásokat, gyilkosságokat, nemi erőszakot. Szinte mindennapos részükről a közszeméremsértő, civilizálatlan viselkedés: csoportos önkielégítés a parkokban, utoljára Vicenzában történt egy ilyen ízléstelen cselekmény, ezúttal egy templomban. Ritkán azért előfordul becsületes viselkedés is, példaként egyik afrikai lefegyverezte a másik késsel randalírozó migránst. Ezért állampolgárságot kapott.
A Secoloditalia.it és a Carabinieri.it honlapot olvasgatva kiderülhet, hogy az olasz hatóságoknak a migránsok mellett sok problémát okoznak a jövendő, főként a Balkánról érkezett reménységei is, akik nemigen képesek szakítani hagyományos életvitelükkel. Nemrég Rómában rendőrökre támadtak, folyamatosak részükről a betörések.
Sajnos, mindemellett megállapíthatjuk, hogy az egész világban erősödik a keresztényellenesség. Ezt nem ártana végiggondolni azon ostoba módon gondolkodó, megnyilvánuló keresztény értelmiségeknek, lelkészeknek, akik rosszul értelmezett felebaráti szempontok miatt támogatnák a migrációt, a multikulturalizmust. India Orissa államában példaként hindu szélsőségesek támadtak meg és dúltak fel egy katolikus templomot és plébániát.
Természetesen azért léteznek Európában még erős és egészséges politikai erők. Ilyenek a német AFD, a francia Front National, az olasz Északi Liga, a Fratelli d’Italia, az osztrák Szabadságpárt és mások. A Fratelli d’Italia vezetője, Giorgia Meloni nemrég a magyar kormányfőnél járt, április 8. után pedig a bevándorlás-ellenes erők nagy győzelmeként értékelte a választás eredményét, a magyar társadalompolitikát pedig modellértékűnek minősítette.
A hajdani Olasz Szociális Mozgalom (MSI) által alapított lap, a Secolo d’Italia nem csak a migráció elleni fellépést, hanem bizonyos szociálpolitikai lépéseket, valamint a nemzeti stratégiai ágazatok állami tulajdonba történő átvételét is modellértékűnek minősítette.
Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az olasz jobboldali pártvezető és lap nagyjából felülnézetből láthatják hazánkat. Itt térhetünk rá a választás kormánypártok által megfogalmazott társadalompolitikai üzenetére, a polgári Magyarország koncepciójára.
Kétségtelen, hogy az utóbbi nyolc évben rendkívül jelentős eredmények születtek. Teljesség nélkül: a kettős állampolgárság, családtámogatások, devizahitelesek megsegítése, energetikai rendszerek, közszolgáltatások nacionalizálása, az oktatásban jelenlévő liberalizmus részbeni visszaszorítása, a gazdasági növekedés beindulása, rendkívül reprezentatív, látványos építkezések, stb.
A kérdés az, hogy a polgári Magyarország koncepciója amellett, hogy számos réteg életviszonyain tudott javítani, képes-e megfelelő nemzet- és társadalompolitikai gyakorlatot, integrációt érvényre juttatni. Erre viszont egyértelmű nemmel lehet válaszolni.
Sajnos, százezrek hagyták el az utóbbi években az országot. Nyilvánvalóan vannak közöttük alaptalanul, teljesítmény nélkül nagy igényeket támasztó csoportok is, de nagyobb részüket az alapvető megélhetés igényei vitték ki. Az ország délkeleti peremkerületei (a Horthy-korszak ideiglenesen egyesített vármegyéi) lassan elnéptelenednek, gazdasági perspektíváik hiányoznak. A magyar egészségügy tragikus állapotban van, a betegellátás egyre erőteljesebb kapacitáshiányba ütközik. Ellentétben az oktatással, ahol lényegileg megfelelő a rendszer, s ezért is bűn, hogy az ellenzék a mély és a tudományos ismereteket megalapozó tanagyag helyett, a szinte csak a digitális, „modern” oktatás posztmodern igényével lép fel. Az ezt követelők szerint bizonyára a valóságshow műsorok jelentenék a modern oktatást. Talán a szakoktatás területén lehetne előrelépni, de ez folyamatban van.
Propper Sándor szociáldemokrata parlamenti képviselő a Szocializmus 1928 augusztusi számában a következőképp fogalmazott: ”Bethlen hatalmi rendszere Reich Koppel ortodox főrabbitól(89 éves), Héjjas Iván orgoványi fehérterroristáig (36 éves) terjed.” A hajdani Egységes Pártot szellemesen minősítő kijelentés analógiájához csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy Héjjas Iván nem terrorista, hanem nemzeti hős, aki nélkül példaként ma Sopron nem magyar lenne.
Azonban a széles horizontú, a társadalom egészét átfogó néppártiság analógiáját a mára is vonatkoztathatjuk. A mai kormánypártok a szociális eredmények mellett elitista és neoliberális elemeket is tartalmazó politikája hátterében jelen vannak a sokszor teljesítmény nélkül kitermelt polgári rétegek, sok esetben igazságtalan kedvezményekkel, előjogokkal.
Itt érkezhetünk el az önmagát is alulmúló ellenzék kérdésköréhez. Közhely, hogy a hazai baloldal már nem baloldal, egyszerűen megfogalmazva a liberális farok csóválta a szocialista kutyát. A századelő magyar gondolat-szabad gondolat szembeállásától nem tudnak megszabadulni, előre borítékolható, hogy október 31-én nagy centenáriumi megemlékezést fognak tartani Budapesten. Az ideológiai-történetpolitikai vitákat még át is lehetne hidalni, azonban a baloldalnak jelen pillanatban társadalompolitikai koncepciója sincs.
Baloldali ismerőseimet ilyenkor emlékeztetni szoktam az 1981-es francia választásra. A Vichy-rendszer Francisque-rendet is megkapott, hajdani főtisztviselője, az ekkor már szocialista Francois Mitterand vezette baloldali kormány szocializálta 11 nagy tőkéscsoport mintegy 200 üzemét, munkahelyteremtő és szociális reformokat vezettek be. A kormány, melyben négy kommunista miniszter is volt, nem az állandó nemzeti bűntudatkeltéssel foglalkozott, pedig megtehette volna, mondjuk Algéria és Indokína miatt.
A baloldali ideológia hiánya mellett személyi hibák sorozata is bekövetkezett, a legnagyobb talán az volt, hogy nem tudtak konszenzust kialakítani az egyedül esélyes és koncepciózus szegedi polgármester körül. Szatellit szövetségeseik és megnyilvánulásaik csak károkat okoztak nekik. Gyurcsány Ferenc befolyásától nem tudtak megszabadulni, de ez lentebbi szinteken is így van. Mikor értelmes, intelligens baloldali ismerőseim még ma is megkérdik, hogy tulajdonképp mi is a bajod Ferivel, csak azt lehet nekik válaszolni, hogy inkább beszéljünk másról… Egyáltalában az, hogy politikával foglalkozik.
Kiábrándító volt a Jobbik eredménye, mely sokak szerint a néppártosodás folyamán vesztette el identitását, a jobboldali radikalizmust.
Az alkalmazkodás igénye, törekvése még talán érthető, azonban fel kellett volna ismerni, hogy a jobboldali radikalizmus nem jelent durvaságot, vulgáris stílust, csak meg kellett volna találni a megfelelő terminológiát. Minthogy az is igaz, hogy a jobboldali-nemzeti radikalizmusból is kifejleszthető lehetett volna a néppártiság, megfogalmazva egy társadalmi békére, igazságra, szolidaritásra, integrációra vonatkozó ideológiát. Számos ilyen modell létezett, csak egy példaként említhetjük az argentin peronizmus máig népszerű eredményeit, politikai főszerelőit.
Természetesen nem lehet könnyű egyeztetni az egész nemzetet integráló célokat és az egyre inkább preferált generációs igényeket.
Az iskolázatlan vállalkozók, a nagy ambíciókkal fellépő, sok esetben még felkészületlen huszonéves diákok és fiatal értelmiség kedvéért a 2010-es évek elején a Jobbik vezetése megszabadult a középkorú értelmiségtől, bár e réteg mára végleg eltávolodott a Jobbiktól és nem is akar kapcsolatot tartani a párttal. Részben ennek betudhatóan is megindult a párt a jobboldali radikalizmustól történő eltávolodásának folyamata, a megnyilvánulások, az ideológiai-filozófiai-kulturális koncepciók, mozzanatok egyre inkább illogikus, ad-hoc jellegű kavalkádja jelent meg.
Nyilvánvaló volt, a kormánypártok óriási médiafölénye, tömegbefolyása oda vezetett, hogy a Jobbik reprezentánsai egyes szerencsétlen, vagy talán csak rosszul megfogalmazott gondolatait, mint feldobott labdát teljes erővel lecsapták. Még ha az érintettek nem is így gondolták.
Csak jelzésként, az olasz és francia jobboldali radikálisoknak sikerült megtalálni a közös hangsúlyokat és elveket, a közeljövőben számos közös programot terveznek Európa védelmében, a migráció ellen.
Összegezve: nyugodtan kimondhatjuk, a 2010-es, nemzeti-jobboldali radikális programja esetleges néppárti továbbépítésével, határozott tónusokkal és hangsúlyokkal a Jobbik, ha nem is tudta volna legyőzni a kormánypártokat, de befolyását jelentősen erősíthette volna, olyan arányban, hogy szava nélkül semmi sem történhetne.
Jelen pillanatban már egy eldöntött helyzet előtt állunk. A kormánypártok szinte teljesen szabad kezet kaptak. Csak remélhetjük, fel fogják ismerni és hatékonyabban fogják érvényesíteni a nemzeti szolidaritás és integráció elveit.
Az ellenzék számára pedig az eddigi koncepciók és gyakorlat felülvizsgálata jelentheti az újrakezdés kiindulópontját.
Károlyfalvi József – Hunhír.info