40 éve, 1978. február 9-én a németországi Soltauban, súlyos rákos betegsége végső stádiumában elhunyt Herbert Kappler SS-ezredes. A múlt nyár folyamán számos publikáció idézte fel a 40 évvel ezelőtti, az 1944-es tragédia végjátékának tekinthető tragikomédiát. Az említett publicisztikák azonban nem tértek ki az ügy minden körülményére, részletére, vonatkozására.

Az előzmény nagy vonalakban bizonyára sokak előtt ismert, az 1943 szeptemberi olasz fordulat után létrejött az északi területeken az Olasz Szociális Köztársaság /RSI/, a déli, az amerikai és a brit hadsereg által elfoglalt területen /Déli Királyság/, ahol legalábbis formálisan a királyi kormány gyakorolta a hatalmat, melyet az 1943. július 25. után, a III. Viktor Emánuel által kinevezett Pietro Badoglio tábornok vezetett.

Szinte harmadik erő volt az Olaszország Nemzeti Felszabadító Bizottsága /CLN/, mely az antifasiszta pártokat fogta össze. E szervezet irányította az ellenállási mozgalmat, az együttműködés ellenére jelentős felfogásbeli különbségek voltak benne a mérsékeltebb kereszténydemokraták és liberálisok, valamint a baloldali pártok és a baloldali liberálisok között. Fegyveres csoportjai támadásokat indítottak a németek és az RSI szervei, egységei ellen, annak ellenére, hogy a király és Badoglio figyelmeztették őket, hogy tartózkodjanak a terrorakcióktól, mert az erőszak megállíthatatlan eszkalációját fogja kiváltani. A kormányfő szerint az amerikai és brit túlerő következtében, a háború alakulása úgyis a németek visszavonulásával fog végződni, ezért el kell kerülni a felesleges erőszakot és vérontást.

A CLN és ellenálló akciócsoportjai, a GAP /Hazafias Akciócsoportok/ azonban nem vették figyelembe az óvatosságra való intést, lényegében ők indították el az 1943-45 közötti észak-olaszországi polgárháborúban az erőszak spirálját. Ők kezdték el a nem feltétlenül hadműveletnek tekinthető terrortámadásokat a németek és az RSI szervei, vezetői ellen.

A CLN katonai vezetése(Sandro Pertini, Riccardo Bauer, Emilio Lussu) határozata alapján 1944 márciusában a GAP folyamatos támadásokat indított Rómában az RSI szervek és a németek ellen. Először az Elena királynő úton hajtottak végre véres merényletet, majd március 23-án a Via Rasella lejtős útján masírozó német egységek kerültek célkeresztbe.

A szemetes konténerbe rejtett nagy mennyiségű robbanóanyagot két partizán a lejtőn felfelé menetelő német egységre gördítette. A hatalmas robbanás következtében a dél-tiroli Polizeiregiment Bozen 33 katonája életét vesztette, de pár, az utcában lakó civil is meghalt.

Herbert Kappler ezredes, Róma SS-parancsnoka erre tízszeres megtorlást alkalmazott, mintegy 335, a börtönökből kihozott, razziákon begyűjtött ellenálló, baloldali, zsidó személyt végeztek ki a Fosse Ardeatine, a hajdani őskeresztény katakombák térségében.

A Kappler által végrehajtott tömeges megtorlás mindenképp háborús bűncselekmény, azonban hasonló helyzetben általában minden hadsereg így cselekedett a II. világháború folyamán. Számos esetben még indok nélkül is… Ugyanakkor a megtorlást kiváltó támadás is terrorakció volt. A megtámadott egység egyébként nem akart részt venni a megtorlásban.

Kapplert a II. világháború után az olasz bíróság elítélte, katonai börtönbe került. 1977 augusztusára rákos betegsége definitív szakaszba lépett, a római Celio katonai kórházban ápolták. Felesége, Annelise Kappler augusztus 15-én, az őrség figyelmetlenségét kihasználva egy látogatás alkalmával kicsempészte férjét a kórházból. Férjét először egy arcát utánzó babával helyettesítette, majd guruló bőröndjében kivitte a kórházból. Itt egy bérelt FIAT 132-es várta, melyet egy BMW-re váltottak, mellyel pár órán belül elhagyták Itáliát, Ausztriába, majd Németországba szöktek.

Először senki sem tudta hová tűntek, majd mikor kiderült, hogy Németországba szöktek, az NSZK kormánya nem adta ki Kapplert Olaszországnak. Így élete utolsó fél évét szabad emberként élhette meg Soltauban, 1978. február 9-én bekövetkezett haláláig.

Egyes vélemények szerint a szökés megszervezésében szerepet játszott az akkor még aktívan működő titkos német tiszti szervezet, az ODESSA is.

A félremagyarázások elkerülése miatt ismételten: Kappler tömeges és differenciálatlan bosszúja tényleges háborús bűncselekménynek tekinthető, de a tettét kiváltó partizánakció is.

Azonban ez esetben ismételten beleütközünk a háborús bűncselekmények egyoldalú minősítésébe és értékelésébe. Sandro Pertinit, az említett CLN meghatározó vezetőjét, 1944-ben a Proletáregység Olasz Szocialista Pártját képviselő politikust, 1978-ban az Olasz Szocialista Párt jelöltjeként köztársasági elnökké választották.

Az talán kevesek előtt ismert, hogy 1944-45 folyamán a jugoszláv partizánhadsereg olaszok százezreit üldözte el Isztriából, Fiuméből, Zárából és Dalmáciából. A jugoszláv nacionalista kommunisták még Venezia-Giulia tartományt, Triesztet és más területeket is el akarták foglalni. Az olasz kommunista partizánok egy része támogatta őket. A jugoszlávok elleni védekezésben egyébként titkos egyezményt kötöttek De Courten admirális, a déli kormány haditengerészeti minisztere és Junio Valerio Borghese, a legendás „fekete herceg”, az RSI haditengerészete, tengeralattjáró flottája /Flottiglia MAS/ sok dicsőséget szerzett parancsnoka.

A jugoszlávok az etnikai tisztogatást megfélemlítéssel, mintegy tízezer olasz megölésével, a mély sziklás barlangokba, ún. foibákba dobálással kivitelezték, érték el. E tragédiák egyébként az interneten is megtalálható képeitől itt megkíméljük az olvasókat.

Éppen ezért döbbentette meg az olasz közvélemény jelentős részét Pertini látogatása Jugoszláviában Tito elnöknél, majd megjelenése 1980-ban Tito temetésén, mikor megcsókolta a koporsót borító jugoszláv zászlót. Mintha Tito marsall és rendszere nem lett volna felelős olasz százezrek exodusáért és tízezrek haláláért.

Nyugodtan kimondhatjuk, a Via Rasellán meghalt fiatal dél-tiroli német katonák éppúgy a terrorizmus áldozatai voltak, mint a halálukért igazságtalan, kollektív büntetést elszenvedett római ellenzékiek és zsidók. Bármennyire igyekeznek legitimálni a partizán terrorakciókat még ma is bizonyos demagóg antifasiszta körök a világ számos pontján.

E rövid áttekintés talán segíthet az elgondolkodásban, bizonyos fogalmak átértékelésében, differenciáltabb értelmezésében.

Károlyfalvi József – Hunhír.info