Privet! Én egy AK-47-es vagyok. Oroszország anyácska dicsőségére gyártottak 1962-ben.

Eleinte egy fegyverraktárban laktam. Nagyon szerettem volna jó fegyver lenni. Jó pontlövő. De nem sokat tehettem ezért. Minden évben egyszer-kétszer kivittek a lőtérre, és valami fiatal újonc sorkatona a remegő kezével lőtt velem párat egy fémtáblára. Unalmas volt. Kicsit el is szomorodtam, mikor hallottam, amint a katonák arról beszélnek, hogy valami rakéták meg atombombák fognak potyogni egy napon, és nekem esélyem sem lesz, hogy előkerüljek. Tizenéves korom bezárva töltöttem, gyötört az értéktelenség, a feleslegesség, a depresszió. Lehetek valaha is jó fegyver?

Aztán egy nap kivettek a raktárból, és hosszú útra indultunk egy helyre, ahol nagyon sok volt a szikla és mindig perzselt a nap. Azt hiszem, Afga-valami volt a hely neve, hát elég hülye név, ha engem kérdezel. De hogy aztán ott mennyit lőhettem! Végre teljesült az álmom. Jó fegyver lehettem. Mindig a törülközőre céloztam. A gazdám eleinte nagyon rémült volt, de aztán elnyertem a bizalmát, és igazi társak lettünk. Mi ketten együtt jó sokat öltünk. Nőket és gyerekeket is. Imádtam nőket és gyerekeket ölni, mert azokat könnyű.

Aztán egy nap a gazdám a földre dobott. Először megdöbbentem, megsértődtem. Miért bánik velem így? Aztán láttam, hogy halott. Az egyik törülközőfejű elkapta. Odajött hozzánk, és felvett engem. Utáltam őt. Koszos volt és primitív. Nem tisztelte a fegyvereket. Egy szegény öreg Enfield volt nála.

Hazavitt mindkettőnket a kunyhójába, és ledobott a sarokba. Az Enfield elmondta nekem, hogy már sok éve itt van. Valamikor büszkén szolgálta a Brit Birodalmat. Ma már öreg volt, rozsdás és ütött-kopott, és már alig működött. Ő is jó fegyver volt, de kirázott a hideg attól, ahogy bántak vele. Egy nap elvitték őt, és egy fiatal fiúnak adták, aki nagyon izgatott volt, de tudtam, hogy nem fogja sokáig húzni. Remélem, sikerült megölnie azt a fiút.

Én elhatároztam, hogy nem fogom így végezni. Nem akartam ezt a koszos embert szolgálni. Sosem tisztított meg. Gyakran a földre dobott. A csövem eltömődött porral, a huzagolásom megkarcolódott, az illesztéseim sajogtak. Működtem tovább, mert ez az én büszkeségem. Én egy Avtomat Kalasnyikova vagyok, a világ legjobb fegyvere. De utáltam ezt az embert, és neki nem voltam hajlandó célba találni.

Egy nap ez az ember egy sziklához vágott engem, és ócskavasnak nevezett. Ezt már nem voltam hajlandó lenyelni. Ezen eldurrant az agyam. A golyó a fején ment át. Még mindig jól tudtam célozni, csak neki nem akartam.

Aztán csak hevertem ott napokig a tűző napsütésben. Nem zavart, hiszen fémből vagyok. A törülközőfejű viszont gyorsan oszladozott. Na, ki az ócskavas, köcsög?

Aztán megint felvettek, és egy másik kunyhóba kerültem. Betettek egy ládába, és sokáig ott maradtam. Úgy látszik, a háború véget ért. Vártam, hogy ismét felvegyenek. Reméltem, hogy harcolhatok még. Még mindig nagyon jó formában voltam.

Aztán egy napon egy ember kinyitotta a ládámat. Olyan nyelven beszélt, amit még sosem hallottam. Megtudtam, hogy ők az amerikaiak. Először dühös voltam. Ezek azok az emberek, akik azokkal a rakétákkal meg az atombombákkal tönkretették a tizenéves korom! Egy nagy halom régi fegyver közé dobtak. Sokan szintén Kalasnyikovok voltak. Ők mondták el nekem, hogy megint háború van, most az amerikaiak lövöldöznek a törülközőfejűekre. Izgatott lettem. Mindegy, melyik oldalon kötök ki, megint ölhetek! Akár a törülközőfejűeket, akár ezeket a rakétás embereket. Ahahaha!

Aztán elvittek egy raktárba, ahol rendesen kitisztítottak és megolajoztak. Ezek az amerikaiak legalább tudták, hogy kell bánni egy ilyen fegyverrel, mint én. Betettek egy másik ládába, aztán éreztem, hogy a láda felemelkedik. Repültünk. Ledobtak minket, és hallottam, ahogy az ejtőernyő csattog a szélben. Aztán hangokat hallottam. A láda kinyílt, és egy arcot láttam… a fején törülközővel.

Сука Блять, már megint ezek az idióták?!

Aztán megint sok lövöldözés volt. Ezek a törülközőfejűek más törülközőfejűekre lőttek. Volt sok kivégzés is. Gyönyörű volt. Könnyű célpontok. Ezeknek a fekete zászlós pasasoknak fogalma sem volt a harcászatról, döglöttek is, mint a legyek, de azt igazán tudták, hogyan kell könnyű célpontokat halomra ölni. Nekem így is, úgy is jó. Én csak egy fegyver vagyok. Elég ostobák is voltak ezek. Minden héten más gazdám volt, mert ezek csak futkostak fel-alá, és vaktában lövöldöztek. Szerettem véletlenül elsülni, és néha kinyírni közülük egyet. Valahányszor felelőtlenül valamelyik másik idióta felé fordítottak, elsültem. Mindig azt hibáztatták, aki a kezében tartott. Néha agyon is lőtték, miután én agyonlőttem a haverját. Mókamester is vagyok ám!

Aztán egy nap nem csatába mentünk, hanem az egyik büdös törülközőfejű betett a ruhái alá. Hát, tényleg jó büdös volt. Sokáig gyalogolt így, miközben engem a ruhája alatt rejtegetett. Tenger zúgását hallottam, aztán éreztem a hullámokat is. Hajón voltunk, és engem megint elrejtettek. Amikor újra elővettek, már nem a sivatagban voltunk. A törülközőfejűek sem viselték már a törülközőiket. De még mindig gyakran mondták, hogy „Allahu akbar”, és ugyanaz volt a fekete zászlójuk is, amit a pince falára akasztottak ki, ahol laktak. Rendesen megtisztítottak és megolajoztak, így rögtön tudtam, hogy valami nagyszerűre készülünk.

Aztán szombat este bementünk egy óriási, fényes városba. Akkor jártam először koncerten. Hú, de jól feldobtuk a hangulatot! Imádtam. Vér és húscafatok mindenhol. Nagyon jó fegyver voltam. És jó sok könnyű célpont volt. Tüzeltem megbízhatóan, míg a gazdám is holtan nem esett össze. Akkor egy fekete páncélba öltözött rendőr vett fel.

Most megint egy fegyverraktárban üldögélek, de már nem félek. A múlt hónapban elvittek egy bíróságra, mint egyes számú bizonyítékot, de aztán rögtön vissza is hoztak. Pár évet most ebben a ládában fogok tölteni, ami teljesen rendben van. Egy napon tudom, hogy megint elő fognak venni, kitisztítanak és megolajoznak, aztán elküldenek egy újabb helyre, ahol jó fegyverekre van szükség. Megint embereket fogok ölni, és nem fog érdekelni, miért akarják ezt a gazdáim. A nép nevében, Allahért, a békéért, a demokráciáért, egy vekni kenyérért, engem ez nem érdekel. Én a lövöldözésért élek. Itt leszek még akkor is, amikor te már nem, és az unokáid is engem fognak látni a hírekben. Újra fel fognak venni, aztán évekre eltenni, aztán megint elővenni. Lesznek újabb fegyverek, jobb fegyverek, de én túl fogom élni mindegyiket. Amíg az acél testem át nem rágja a rozsda, ölni fogok, ölni és ölni. Lehet, hogy téged is megöllek egy nap. Csak várd ki.

Jó fegyver vagyok.

Tomcat – Hunhír.info