A jobboldal és a baloldal ellentéte – bár bizonyos körökben ezt ma divatos tagadni – létezni fog, amíg létezik modern értelemben vett politika. Az ellenforradalmár filozófus, Molnár Tamás a politikai frontvonalak kuszáltsága ellenére kijelentette: “A jobboldal és a baloldal igenis létezik, és a kettő lényegileg különbözik egymástól.” Ez a lényegi különbség érinti az egyéni élet és a közélet céljáról alkotott elképzelést és így lényegében mindenre kiterjed.

A baloldaliak lázadnak a természet ellen és azt a saját eszméik szerint akarják átalakítani, hogy a földön megvalósíthassák az utópiájukat. Elutasítják a tekintélyt, elutasítják a felülről jövő hatalmat és minden hagyományos modellt, amire építeni lehetne: nem az emberi természetnek leginkább megfelelő rendszert akarják kialakítani, hanem épp az emberi természetet akarják megváltoztatni a rendszerükkel.

A jobboldaliak igenlik a tekintélyt, a hagyományt és nem törnek a baloldal hübriszével a természetre, hanem előbb meg akarják ismerni annak rendjét és követni akarják. Ideáljaik mind-mind összhangban állnak a természet harmóniájával. A jobboldal alázatos és egyben realista módon tekint a dolgokra: olyanként akarja elfogadni őket, amilyennek természetük szerint lenniük kell.

A baloldal minden gátlástalansága, sikere és sikertelensége abból fakad, hogy nem érdekli a dolgok rendje, eleve tagadja, hogy az embernek lenne természete és ezért bármit hajlandó felrúgni, hogy kierőszakolhassa a forradalmi változást, a progresszió soron következő lépését. A jobboldali magát akarja legyőzni, a baloldali pedig a világot – mindenki mást.

Az is fontos különbség, hogy a baloldali ember az egész társadalmat át akarja alakítani, a jobboldal pedig Russel Kirk megfogalmazása szerint “mindenekelőtt a lélek és a jellem megújításával” próbál javítani közössége életén és ezt magával kezdi – nem kezd el “rendszerszintű problémákról” sopánkodni és a sárba rántani minden tekintélyt.

A jobboldali ember normális. Tudja, hogy tekintély nélkül nem megy.

A baloldali ember nem normális. Lerombolja a tekintélyt és észre sem veszi, hogy hatalma nem lesz több, mint az emberek fölött gyakorolt kontroll. Minden benső tartalmát és értékét elveszíti és végül a közjó szolgálatára is alkalmatlanná válik.

Autoritás vagy kényszer?
Természet vagy utópia?
Jobb vagy bal?

Ezek olyan alapkérdések, amik nem tűnnek el a közéletből attól, hogy a szocialisták (végre) kiszenvednek és “le lehet végre zárni a XX. századot”. Nem a világnézettelenség fogja lezárni a XX. századot, hanem a kommunizmus által hátrahagyott mocsok kitakarítása a fejekből, a lelkekből – a kulturális ellenforradalom. Vannak örök kérdései a politikának, amikre autentikus válaszokat kell adni és nem lehet őket azzal félretolni, hogy “az ideológiák kora lejárt”. A jobboldalnak nem kell pironkodnia tekintélytisztelete miatt. Autoriter, hiszen az emberi természet igényeire akar választ adni és nem az utópiák szirénhangjaira, amik a zátonyok felé csalogatnak. Az emberi természet ugyanis igényli a tekintélyt.

Colonel

Hunhír.info