A párizsi és londoni szabadkőműves intenciókat követő, szerződésszegő Salandra-kormány értelmetlenül küldte vágóhídra olasz fiatalok százezreit 1915-18 között, olyan területekért, melyeket az Osztrák-Magyar Monarchia részben hajlandó is lett volna átengedni. 1918 őszén a piavei csatában óriási túlerő, az angol, amerikai, francia, csehszlovák hadosztályokkal kisegített olasz hadsereg tudta csak visszaszorítani az itt védekező, már főként magyar csapatokat, akik a fegyverszünetkor még olasz területen álltak.
A békeszerződés, a „megcsonkított győzelem – vittoria mutilata” nem elégítette ki az olasz igényeket, szinte a győzelem másnapján ellentétek robbantak ki az SHS állammal.
Az olasz belpolitikai viszonyok egyre kiélezettebbé váltak. 1918-22 között öt, néppárti-liberális kormány sem tudta megoldani a gazdasági válságot, a belső szociális feszültségeket, egykor a magyar állam által kiépített, túlnyomórészt olasz lakosságú Fiume megszerzését.
A Facta-kormány tehetetlensége, a kormányválság miatt vonultak Rómába 1922. október 28-án a PNF (Partito Nazionale Fascista – Nemzeti Fasiszta Párt) militáns aktivistái.
A kormányálság megoldására a még pár napja a hadsereget bevetni szándékozó III. Viktor Emánuel király kormányfővé nevezte ki Benito Mussolinit, a PNF vezetőjét. A következő négy év folyamán a Duce kormányfői szerepe mellett koalíciós, fasiszta vezetésű kormány működött.
A kormány 1922 októberét követően rendkívüli gyorsasággal és hatékonysággal kezdte el a nemzeti-társadalmi problémák megoldását.
A fasizmus programja és ideológiájának elemei az olasz nemzeti egységért vívott küzdelem kiemelkedő szellemi vezetői: Rienzi, Dante, Mazzini gondolataiból, valamint az individulális szempontokat a közösség érdekeinek alárendelő eszmeiségből, a Gentile képviselte újhegeliánus filozófiából formálódtak meg.
Már 1923 januárjától királyi rendelet szentesítette az Önkéntes Nemzetbiztonsági Milícia (MVSN) létrejöttét, részben a párt védelmi-, vagy rohamosztagaiból. A közbiztonság helyreállításában, a szicíliai maffia felszámolásában meghatározó szerepet játszott Cesare Mori, a vasprefektus.
Nyilvánvalóan a legnagyobb horderejű intézkedések a gazdaság és a szociálpolitikai területen következtek be.
A kenyérgabona importkényszere, ezzel a külkereskedelmi mérleghiány megszüntetésére megkezdődött az eddig művelhetetlen területek bonifikációja. Másfél évtized alatt 5.886.796 hektárnyi terület feljavítását sikerült megvalósítani, ezáltal minimalizálni a gabona-importkényszert. Csak zárójelben, a megelőző majd ötven évben a liberális rendszer ezt ennek ötödén, 1.390.361 hektáron valósította meg.
Nagy számban születtek új városok, komplett infrastruktúrával. Milliók otthona lett komfortosítva, vagy költöztek új lakásokba.
A munkanélküliség levezetésében fontos szerepet kapott az európai tekintetben is gyors és eredményes autópályaépítés. Reprezentatív középületek, pályaudvarok (Firenze, Milánó) nőttek ki a földből páratlan gyorsasággal. Jelentősen bővült a vasúthálózat, felgyorsult a villamosítás.
Lendületet vett a hagyományos fémipar, gépipar, autóipar, repülőgépgyártás, jelentős exportot is megvalósítva.
A liberális „laissez faire” gazdaságfilozófia kudarcát belátva 1931-ben megszerveződött az IMI (Ipari Beruházási Intézet), 1933-ban pedig az IRI (Ipari Rekonstrukciós Intézet). Az előző inkább a nehéz helyzetű bankok részvényeit vásárolta fel, az utóbbi pedig befektetési alapként az ipar felé irányította a megtakarításokat. A 30-as évek második felére az IRI révén az állam meghatározó szerepet szerzett a nehéziparban, hadiiparban és a bankszférában.
Tehát összehasonlításképp, míg a bolsevikok lerombolták a kapitalizmust, a tőkét, a liberális kapitalista világban elszabadulva káoszt, válságot idézett elő, a szabad vállalkozást lényegében elismerő fasizmus a közjóra fordította. A nemzetgazdaságban, a meghatározó nehéz-, hadiipari-, energetikai- , közlekedési szektorokban helyét az állam vette át.
A rendszer gazdaságfilozófiai alapelve az autarchia volt, belátva, hogy a politikai függetlenség a gazdasági függetlenségből következik. Talán ezen is érdemes elgondolkodni hazánkban a korábbi évek sok tekintetben alaptalan, hitelből, eladósodásból következő életszínvonal-emelése és gazdaságpolitikája mellett…
A tudatos agrárpolitika a termelés növekedését, a kisvállalkozói egzisztenciák növekedését, a nincstelenek számának számottevő csökkenését eredményezte.
1927 áprilisában jelent meg a Carta del Lavoro, vagyis a Munka Alapokmánya. Ezzel a munka az állam által védelmezett társadalmi kötelesség lett. Célja a termelők jóléte, a nemzetgazdaság fejlődése. A hivatásrendek által közvetített kollektív munkaszerződések a nemzetgazdaság magasabb rendű érdekei figyelembevételével összhangba hozták munkaadók és munkavállalók eltérő érdekeit.
A fejlődő gazdaság, a növekvő nemzeti jövedelem lehetővé tette az 1922 előtti liberális rendszer által elhanyagolt szociálpolitika kiteljesítését.
Már közvetlenül 1923 után nagyszámú szociálpolitikai intézkedés született. Munkavédelem, anya- és gyermekvédelem, a társadalombiztosítás, családvédelem területén egymás után jelentek meg a rendeletek. A 30-as évek végén bevezették a 40 órás munkahetet, az 55 éves női, valamint a 60 éves férfi nyugdíjkorhatárt. Az olasz gazdaság- és szociálpolitika az egész világon, Kínától Argentínáig, Brazíliáig követőkre talált, természetesen hatással bírt a korabeli magyar konzervatív-reformer szociálpolitikai törekvésekre is.
Eredeti elgondolás volt a Dopolavoro mozgalom, mely a dolgozók, a fiatalok, a munka utáni tartalmas időtöltését volt hivatott szolgálni nagyszámú kulturális- és sportegyesülettel. Rövid idő alatt megháromszorozódott a középiskolások és az egyetemisták száma. A világ és Itália tudományát az eddigiekhez képest páratlan részletességgel foglalta össze a 35 kötetes Enciclopedia Italiana.
Az olasz tudomány és technika is a világ élvonalába emelkedett. A Justice for Hungary magyar Ikarusait követően Balbo tábornok repülőraja is átszelte az óceánt. Mario Pezzi hadnagy 1938-ban 17083 méteres magassági csúcsot ért el. 1937-ben megkezdődtek a RAI elődje, az EIAR kísérleti televízióadásai.
Elindultak a római metró, az EUR negyed, a római olimpia előmunkálatai (utóbbira csak 1960-ban kerülhetett sor). Számos kiemelkedő sportsiker, példaként két labdarúgó vb győzelem (1934, 1938) is jelezte a rendszer sikereit. A Cinecitta és az Instituto Luce révén az olasz filmgyártás meghatározóvá vált a világon. A korabeli magyar filmművészet súlyát mutatja példaként Jávor Pál szerepe a korszak olasz filmjeiben. A magyar kultúra iránti elismerés kifejeződése volt Babits Mihály San Remo-díja, melyet Alessandro Pavolini, a Népi Kultúra minisztere adott át a Dante-fordításért.
XI. Pius pápa a Gondviselés által küldött személyiséggel történt megegyezés eredményének minősítette az egyházi állam 1929-es újjászületését. A tárgyilagos értékelés kedvéért azt is ki kell mondani, hogy a következő másfél évtizedben a Vatikán nem mindig volt hálás az őt létrehozó, nagyvonalúan támogató, a katolikus hitoktatást általánosan bevezető rendszerhez.
A korábbi feudális elemekkel terhelt, az avítt liberalizmus és katolicizmus által kialakított női szerepekből az olasz nők ki tudtak lépni, munkát vállalhattak, sportolhattak, tehetségüknek megfelelően érvényesülhettek.
Összegezve: nyugodtan megállapíthatjuk, az előző évszázadban még nagyszámú feudális eredetű államocskából álló Itália a fasiszta ventennio (20 év) gazdasági, szociális, kulturális művei által vált modern nemzetté.
Nyilvánvalóan a mai értékelésben, megközelítésben bizonyos vitatható szempontokról is beszélhetünk, melyek azonban különféle látószögben is megközelíthetőek.
Vitathatóak a szinte ezreléknyi olasz zsidóság ellen 1938-ban hozott faji törvények, melyek foglalkozási korlátozásokat vezettek be. Ugyanakkor az olasz zsidók nagy része átélte a háborút, a Balkánon pedig az olasz területek az életet jelentették a szláv milíciák elől menekülő zsidóknak. 1943 őszéig a Duce és az olasz kormány megvédte a menekült zsidókat. Egyébként jelentős számú zsidó fasiszta működött a rendszer élvonalában.
A mai szemmel az egypártrendszer is vitatható, ugyanakkor meg kell említeni, hogy az ellenzéki pártok nem igazán tudtak konstruktívan megnyilvánulni. Az egyébként művelt és humánus, idealista, kommunista vezető, Antonio Gramsci el se tudta volna képzelni, hogy a szovjet bolsevizmus milyen pusztulásba taszíthatta volna Itáliát is. Az egyébként antisztálinista, a Roselli testvérek alapította Giustizia e Liberta (Igazság és Szabadság) nevű liberális-szocialista mozgalom pedig a spanyol polgárháborút Itáliában képzelte folytatni.
Sokan emlegetik az etióp háborút mint agressziót. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy Haile Szelasszie hadserege 1934 decemberében véres provokációkat hajtott végre, a Duce pedig csak a nem a vezető amhara népcsoport lakta területeket akarta elfoglalni. Csak a brit-francia béketerv belső meghiúsítása miatt folytatódott a háború.
A spanyol polgárháborúba Olaszország területszerző célok nélkül, a kommunista veszély miatt kapcsolódott be. A második világháború kezdetén Mussolini az európai egyensúly fennmaradását támogatta. Ezért tartotta szükségesnek a müncheni határai között elfogadható Cseh-Szlovákia fennmaradását, a lengyel és az ukrán államiság biztosítását.
Hazánk tekintetében Mussolini és Ciano külügyminiszter támogatták jogos területi revíziós céljaink érvényre jutását. A Duce 1936. november 1-jei milánói beszédében hirdette meg Magyarországnak az igazságtételhez való jogát, ezért támogatták 1938 őszén a Dél-Felvidék, 1940 augusztusában Észak-Erdély visszatérését. Az olasz külpolitika támogatta a Horthy Miklós kormányzó és Kállay Miklós kormányfő németekkel szembeni távolságtartó törekvéseit.
A 40-es évek elejére kiterjedt magyar-olasz gazdasági kapcsolatok épültek ki az olajbányászat, gépipar, de a könnyűipar területén is. Jelentős mértékeket vett a hadiipari együttműködés: repülőgépek, tankok importja, légelhárító lövegek exportja.
Jelentős volt a kulturális együttműködés, a pannonhalmi bencés gimnázium a 30-as évek végén Galeazzo Ciano nevét felvéve fontos szerepet töltött be az olasz nyelv és kultúra hazai terjesztésében. A kulturális és tudományos együttműködés magas szintjét mutatja, hogy Budapest Törvényhatósága átadta a régi képviselőházat az Olasz Kulturális Intézet céljaira. Az intézmény 1943. június 21-én nyílt meg, Horthy Miklós kormányzó jelenlétében.
Nyilvánvaló, hogy a pozitív nemzetközi célok, a nagyszerű gazdasági, szociális, kulturális eredmények mára a háborús kényszerpályák, a vereség optikáján keresztül látszanak.
Mussolini Európa számára egy önálló utat, fejlődést, belső szolidaritást feltételezett a gyarmatosító angolszász liberális kapitalizmus és a szovjet bolsevizmus között.
Hosszadalmas történetfilozófiai viták tárgya lehet, de az olasz fasizmus belátta, hogy az emberi törekvéseket igényeket megfelelő keretek közé kell terelni, mint ahogy már a hellén antikvitás is felismerte, a belátó képesség nélküli, vad hegyi patakként rohanó nép uralta antik demokrácia veszélyeit. Nyilvánvalóan ma alapkövetelmény a parlamentarizmus, de végeláthatatlan vitákat lehetne kezdeni a helyesen irányított társadalom, és a vesztébe rohanó manipulált liberális tömegdemokrácia viszonyáról, ahol egyes politikai erők felelőtlenül a csillagokat is megígérik.
A történelmi tisztánlátás mellett, talán az egyedül helyes, eredményes államkapitalista gazdasági modell miatt lehet érdekes e néhány gondolat. Az olasz politikai rendszer 1945 utáni gyökeres megváltozása ellenére az államkapitalizmus szociális és gazdasági vívmányai, intézményei (pl. az IRI) megmaradtak a 2000-es évek elejéig. Az utóbbiak idézték elő a „gazdasági csodát” a 60-as években.
Mindezek talán az elgondolkodást is segíthetik, a magyar és az európai modern jobboldaliságnak a régi-új utakat kell megtalálnia.
A szociálliberális oldalon, vagy a cigány és a cionista fajvédelem képviselői között ma számosan szitokszóként dobálóznak a fasizmus fogalmával, anélkül, hogy fogalmuk lenne, hogy mit is jelent. A hajdani római szimbólum a XX. században a nemzeti közösség kifejezési jelképeként született újjá. Nem ártana, ha az is tudatosulna végre: John Lukácstól tudhatjuk, a fasizmus elnevezést a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága határozataként kezdték alkalmazni a harmincas években. Valószínűleg, hogy senki se keverje az egyébként nem is keverhető nemzetiszocializmus és a szovjet „szocializmus” fogalmát… Aki ma fasisztázik, az a Sztálin, Jagoda, Jezsov, Ehrenburg és a többi bolsevik vezető meghatározta szellemi színvonalon áll…
Záró gondolatként, a méltányos történelmi véleményformálás kedvéért talán idézzük a sértődékeny, különc, állandó hangulati ingadozásaival küzdő Szabó Dezső érzéseit, gondolatait, köszöntését: „Ó Mussolini! Ó olasz nép! Múlhatatlan szépségek és csodálatos merések halhatatlan népe! Egy szétlopott lelkű nép megvert, kitaszított fia, a győzelem, a megnyert jövő forró kívánságait küldi nagyszerű küzdelmetek felé!”
***
Egy pár nappal ezelőtt egy telefonos meghívást és az ottani tényleges kérdezés lehetőségét komolyan véve elmentem a kecskeméti megyeházán tartott legújabb nemzeti konzultációs fórumra, melyet a hagyományoktól eltérően nem a Piarista Gimnáziumban tartottak meg, mert mint itt elhangzott, ott nem engedtek meg. Itt az egyik fideszes államtitkár tartott egy egyébként jó előadást, melyben a keresztény Európa és nemzetállamai jövőjét fenyegető veszélyről, a Soros-tervről, és az ezzel szembeni magyar ellenállásról.
Pár elismerő szót szóltam Mussolini és a fasiszta rendszer a katolicizmus védelmében, az iszlám térnyerés ellen tett lépéseiről. Ezenkívül megkérdeztem, hogy miért csak Soros-tervről beszélünk, pedig az európai szabadkőműves páholyok és a Kalergi-terv már régen felvetettek Soros mai céljait. Ezenkívül azt is megkérdeztem, mi lehet a terv, a nemzetközi iránykeresés arra az esetre, ha Nyugat-Európa elveszti eredeti keresztény és nemzetállami identitását, ha a kontinens hazafias, egészséges erői (Front National, AFD, Forza Italia, Fratelli d Italia, Szabadságpárt stb.) nem lesznek képesek megfordítani e folyamatot. Egyik kérdésemre sem kaptam megfelelő választ. Ellenben az egyik fideszes képviselő történetietlen, pejoratív megjegyzéseket tett Mussolinire. Erre a végen jeleztem neki, hogy esetleg érdemes lenne, ha figyelembe venné e kérdésben mondjuk Berlusconi véleményeit, álláspontját. Másokat nem is volt idő említeni.
Nyilvánvalóan itt nem volt helye, de érdekes beszélgetést lehetett volna kialakítani az itt jelenlévő nagyszámú polgári körös hallgatósággal Mussolini azon kijelentéséről, hogy a polgári krédó (hitvallás) az önzés, a fasiszta krédó pedig a szolidaritás és a hősiesség. Bizonyára ez érinthette volna NER határait is…
A filozófus császár, Marcus Aurelius szerint, ha igazságtalanok vagyunk, bűnt követünk el. Ha ez talán még kissé sarkítva hangzik is, de e vélemény a különböző korszakokra, rendszerekre is érvényes. Legyen az akár Horthy, akár Salazar, akár Franco, akár Kádár, Petain vagy Peron rendszere. Mindemellett talán nem csak az én meggyőződésem, hogy bármelyik rendszerben találhatunk értékeset, jót, figyelembe vehető szempontokat a jövő építése vonatkozásában.
Károlyfalvi József – Hunhír.info