– Te, öreg, megtennéd, hogy nem az én ablakom alatt röfögsz?

Ejnye, de kényes lett ez a környék, amit már gyerekkoromban is messzire elkerültem a bűz és a mocsok miatt! Nem is változott semmit, csak több lett a hajléktalan, a szemét, a hányás- és húgyfoltok, a kutyaproduktumokról nem is beszélve. A telep lakóit már régen evakuálni kellett volna valami újonnan épült lakóparkba, egy másik kerületbe. Ezeket a düledező házakat pedig ledózerolni, a helyét felszórni sóval.

Éppen eljutok arra az elhatározásra, hogy hangot is adok a gondolataimnak /ha már ilyen szépen megszólított/, és megkérdezem a fickótól: már büfizni sem lehet? Pedig diszkrét voltam.

A fel nem tett kérdésemet megelőzendő, olyan hangok tolulnak ki abból a helyiségből, amik még engem is zavarba hoznak. Nem vagyok orvos, étkezési tanácsadó sem, de a pasas a fal háta mögött valamit nagyon benézhetett evés közben. Vagy meg sem nézte a csomagoláson feltüntetett szavatosságot.

Elüldöztek az árnyékból. Keresek másik helyet, ahol nyugodtan megihatom a sörömet! Ott a vasúti aluljáró, megyek oda, legalább hűvös van! Te meg szard össze magad, panelproli! Remélem, most döbbensz rá, hogy elfogyott a budipapírod!

Rohadt galambdúcok! A WC ablakot miért az utcafrontra teszik? Ez a nap is jól kezdődik! Pedig még csak az első sörömet iszom.

Az aluljáró huzatos, hűvös, visszhangos, én pedig szomjas. Két idősödő, tanárnak látszó nő, vonszoltak magukkal ugyanannyi kutyát az aluljáróban. Az egyik dögnek nagyon durva homloka volt, összenyomta a szemeit. Úgy nézett ki a búrája, mint egy használt papír zsebkendő. A másik egy normál panelkorcs nem kis túlsúllyal. Az ebek nagyon bizalmatlanul figyeltek, a gyűrött fejű meg is állt, és bámult rám.

– Mit nézel, köcsög? – kérdezem a sunyi dögtől.

Válaszul mindkét nő már a pillantásával meg tudott volna fojtani egy kanál vízben.

Az értelmiségi asszonyok eszmét cseréltek, tovább vánszorogtak. Nincs otthon dolguk? Nem kéne ebédet főzni?

Az aluljáró huzatos, hűvös, visszhangos, én pedig nagyon szomjas. A söröz doboz kiürült, illik helyet szorítani a következőnek. Ugyanezért száműztek a szomszédos ház hűvös árkádjaiból, de mégsem érdekelt. Pavarottit megalázva küldtem ki a 440 hertzet, súlyosan tenorban, egy kicsit megcicomázva, és a végén még emeltem rajta félhangot. Nem kellett annyit szaroznom, mint a kórustagoknak, akik befogják a fülüket, a szemüket is behunyják, és a hangvilla rezgésére búgják az „A”- hangot.

A kutyatulajdonos nők nem énekeltek kórusban. Ezáltal nem is tudták pozitívan értékelni a rögtönzött előadásomat:

– Az édes-jó anyádat, hogy neked sem volt gyerekszobád!

Nem szép dolog, amit csináltam, bevallom, de hát… az aluljáró hűvös, huzatos, visszhangos. De azért az sem volt illedelmes, ahogyan az egyik szottyadt seggű megnyilvánult. Bugyogott belőle a jóindulat, fröcsögött a kultúra. És még csak az első sörömet ittam. Megyek a másodikért…

Nem tudom, mi alapján választanak alkalmazottat egy olyan helyre, ahol naponta elég sok vevő megfordul, akikkel néha foglalkozni is kell, netán kiszolgálni őket? Nem értem, hogyan lehet beültetni egy inkompetens csajt egy nagyobb forgalmú bolt kasszájába? De most tényleg! És miért pont abban a boltban, ahol sört szeretnék venni?

A pénztáros lány fürdőszobai tükrét valószínűleg megbabonázta valaki. A leányzó a nem kevés súlyfeleslegén túl, még csak nem is szép, ellentétben az igencsak téves önértékelésével.

Az okozott graffiti az arcán semekkora jóindulattal nem nevezhető sminknek. Toleráns vagyok, nem fikázom azt, amihez nem értek, de ez brutális: egy levehető álarcra hasonlít. A festék elfogyhatott a toka környékén, és egyáltalán nincsen szolid kontrasztban a hipó-fehér bőre és a túlszolizottan-barnára maszatolt arca közt.

Kozmetikusra, minőségi műkörmökre nem telik. Lehet, a barátnője és az anyukája mázolták ki a kínai, szegényes sminkkészlettel. Felragasztgatták neki a százas boltban vásárolt műkörmöket, miközben folyton arról győzködték, hogy igenis, te szép vagy! Aki mást mond, az hazudik! /Vagy brutálisan őszinte./

A hajszerkezete bosszantóan közhelyes. Úgy fel van feszítve a feje tetejére, hogy az arcbőrét és a szemeit is kihúzta oldalra. A lány a kora ellenére simán kinéz a duplájának.

Hát nem akad a környezetében egy őszinte ember? Nincs, aki fellebbentené a fátylat? Nem kell, hogy a szemébe vágja az igazságot, de legalább utalhatna rá, óvatosan körbeírhatná neki:

„Figyelj! Tudod, miért nincsen pasid? Miért kerül el mindenki olyan nagy ívben? Azért, mert itt ülsz naphosszat a kasszában, miközben a hájad az öledbe folyik! A karjaid, a combjaid, a bokád és a vádlid mérete tökéletesen megegyezik, és alig vagy még húsz. De nem ez a legszörnyűbb, tudod? Folyamatosan rágcsálsz, csócsálsz valamit. A tehéntőgy-méretű melleiden most is ott vannak fennakadva az étel maradékai, amit valószínűleg a polcokról lopkodtál le. Üres kólás dobozok és csoki papírok a lábaid mellett, abban a kis kukában. Megeszed a hasznot? Akkor miért dolgozol, minek ülsz itt, ezért?

Elhiszem, hogy tényleg vannak emberek, akik betegségek miatt elhíznak. Azt mondják, nem ő tehet róla! Ez oké! De akkor ez az egész kurva társadalom beteg? Egy egész ország nem tehet róla, hogy ennyi rusnya és dagadt csaj van mindenfelé, akik még el is vannak ájulva maguktól? Senki nem akarja bántani őket, egy picit sem? Meghasadna az a hazug kristálytükör és sérülne a megtévedt önérzetük? Nincs egy őszinte ember, aki nyíltan kimondaná: dagadt vagy, csúnya és ráadásul még tahó is!”

A kasszás tehén olvas a gondolataimban, vagy a tekintetem árulkodó? Úgy csapja elém a visszajárót, mintha minden szót hallott volna.

Szerencséd van, husi! Frenetikus hangulatban vagyok, ezért csak egy kicsit foglak bántani! Veled csak bemelegítek, nem te vagy a célpont, hanem a két panelszingli az út túloldalán!

– Már elnézést… az ott a te pénzed? Elhiszem, hogy frusztrált vagy, mert nehezen jössz ki a minimálbéredből, lepotyogtak a gagyi műkörmeid, nem lájkolják a képeidet a Facebookon… de az én lóvémmal bánj tisztelettel, ne hajigáld!

És egy mozdulattal lepöckölöm az aprópénzeket a pultról.

– Most már a tied! Vegyél magadnak új műkörmöket a százforintos boltban!

A kijárat felé fordulok, a csaj nem mer szólni egy szót sem. A bolt ajtaja nyitva, megállok kívül, a lépcsőn. Úgyis tudom, mi fog történni. Felkeccintem a sörömet és már hallom is, ahogyan a széket arrébb húzza a padlón.

Örömmel nyugtázom a látnoki képességeimet. Egy-két korty sör, utána jöhet a kegyelemdöfés! Foghegyről odavetem:

– Ugye, hogy igazam van? Gratulálok a leendő új körmeidhez, … szépségem! Megyek, mert le kell nyomnom két vénlányt, akik szidták az édesanyámat, mert az nem tudott nekem gyerekszobát biztosítani!

A két vénülő szatyor, a két értelmiségi, kutyasétáltatós- édesanyázós a túloldalon vannak. Megszólítom őket, közben felemelem a sört /ha már anyázni mertetek értelmiségi létetekre/, és mutatok az aluljáró irányába:

– Hölgyeim! Még egy büfi? Én fizetem!

A kutya rám vakkant, közben hátrál a gazdaasszonya görbe lábai mögé.

Adjunk a gyenge pontnak:

– Édes-jóanyádat, hogy neked sem volt kutyaólad. Dugulj el, te veszett dög. Leoltatlak az állatorvossal! – és még csak fel sem emeltem a hangom, viszont a panelkorcs tulaja igen:

– Téged kellene elaltatni! Te, elmebeteg fasz!

Aha, ezek szerint, konkrét elképzelése van az ember- és a kutyaevolúció lépcsőzetéről. Van kutyája. Macskája, férje nincs. Élettársa sem lehet neki. Vagy van? Melyik normális férfi állna össze egy szikkadt, középkorú nővel egy panellakásban? Manus a kanapén, kutya az ágyon. Szex nincs, mert akkor a kutyus morog. Tehát a csaj szingli. A másik is. Ha nincs nemi élet, akkor a nők frusztráltak és pont úgy viselkednek, mint ezek. Vagy van szex, csak éppen… Ó, szent egek! Ez gusztustalan, ebbe belegondolni is rossz!

Szerva itt:

– Valóban nem volt gyerekszobám. Tanyán éltünk, szoba-konyhában. Az anyukám meghalt harminc évvel ezelőtt, de tudom, hogy figyel engem fentről. És most nagyon örül, mert nem lett belőlem egy magányos tanár, aki kockás ingben tiltakozik és a kutyáján éli ki a szeretethiányt… is.

Csere ott:

– Büszke lehet rád…

Magas labda, lecsapás:

– Az is! Írtam egy könyvet, ami a nyomdában van. Ez a sztori sajnos már kimarad belőle. De nem baj, majd a következőben megírom, szavamat adom! Ti pedig cserébe, ha fialna valamelyik bolhafészek – és akadna köztük kan kiskutya is -, akkor adjátok neki a Sid Clever nevet, a találkozásunk emlékére! Viszlát, jócskán már a hervadásnak indult virágszálaim!

Megdöbbenten néznek össze. Előfordulhat, hogy még nem alázták meg őket a nyílt utcán? De ugyanott, ugyanakkor, még nekem sem szidták az édesanyámat!

Sid Clever – Hunhír.info