Húsz évvel ezelőtt a boszniai Srebrenicában muszlimokat mészároltak le szerb szélsőségesek. A borzalmas gaztettre ma is minden évben emlékeznek a túlélők és családjaik, s minden alkalommal elhangzik: soha nem felejtünk, és ezt soha többé nem akarjuk. De vajon milyen alapon várják el tőlünk, nem muszlim európai fehérektől, hogy azonnal töröljük az emlékeinkből a múlt heti, az azelőtti vagy az azt megelőző muszlim terrorcselekményeket, és tegyünk úgy, mintha nem történtek volna meg? Jönnek-mennek a halálosztó teherautók, imitt-amott elgázolnak pár tucat angolt, franciát, németet, aki épp arra jár. Jön aztán a rendőrség, kétségbeesetten próbálják uralni a helyzetet, aztán elfognak valami agyatlan, begőzölt nyomorékot, akinek nagyjából az volt az egész élete eredménye, hogy megtanult járni, nagyjából beszélni, és machetével összevissza kaszabolni. Ezzel minden meg van oldva.

De senki nem teszi fel a kérdést, hogy lehet az, hogy egy állítólag erős nemzet fővárosának kellős közepén két-három sivatagi suttyó, akiknek nagyjából annyi katonai képzettségük van, amennyit a Call of Dutyból összeszedtek, zavartalanul mészárolhat le bárkit a nyílt utcán, mert ennek az állítólag erős nemzetnek a férfitagjai rémülten, dermedten állnak, és nem képesek legyőzni a gyermekkoruktól beléjük sulykolt alapvetést, hogy “az erőszak rossz”. Egy sem fut oda, kapja el a terrorista kezét, csavarja ki belőle a kést, és rúgja úgy tökön, hogy odahaza felsír a kecske, mert mostantól nincs több móka a gazdival. Egy sem vesz elő egy csavarkulcsot, bicskát, kap fel egy bárszéket vagy valamit, amikor egy ilyen álláhuákbár beront az étterembe, hogy öljön.

A liberális nevelés erősebb az életösztönnél. Legyőzi az embert, legyőzi az életet. A halált szolgálja. Legyen ez lecke azoknak, akik azt hiszik, békével, szeretettel és Katy Perry-klipekkel megoldható a helyzet.

Tomcat – Hunhír.info