A hackertársadalom nevében tisztelettel kérem az írástudókat és egyéb médiadolgozókat, hogy ne használják a “hekkelés” szót minden baromságra. Ennek a szónak becsülete van, nem méltó hozzá, hogy közönséges csínytevésekre, médiabalhékra használják, aminek semmi köze a számítástechnikához.

Az 1960-as években a Massachussets-i egyetemen működött egy hatalmas, több teremben elterpeszkedő nagyszámítógép. Kizárólag beavatottak szűk köre szólhatott hozzá a külön szobában elhelyezett mérnöki pulton keresztül, magába a “szentélybe” pedig csak fehér köpenyben, megfelelő szertartások elvégzése után volt szabad belépni. Az egész szerkezet makulátlanul csillogott-villogott, mintha egyenesen egy hollywoodi sci-fiből került volna oda. Ami azt illeti, a maga idejében sci-fi-be is illett.

Egy szép napon a mérnökök szörnyű felfedezést tettek. Valaki a féltve őrzött mérnöki pult burkolatát megbontotta, hidegvágóval egy otromba nyílást vágott rá, és egy közönséges villanykapcsolót tákolt bele. A kapcsoló két állását a következő, filctollal felfirkált feliratok jelölték: “Varázslat”, illetve “Még több varázslat”. Amikor rábukkantak, a kapcsoló “Varázslat” állásban volt.

A mérnököknek persze eszük ágában sem volt megnyomni a rejtélyes gombot. Leemelték a szentségtörő módon meggyalázott burkolólemezt a kapcsolóval együtt, hogy megnézzék, hová van bekötve. Meglepetésükre azonban a kapcsolónak csak az egyik oldalához volt kábel forrasztva, a másikhoz semmi. Semmiféle áramkört nem zárt, csak úgy lógott a levegőben. A kábel pedig eltűnt a számítógép vaskos panelei között, ki tudja, hová tartva.

Nem lettek okosabbak attól sem, amikor végigkövették. Az ismeretlen elkövető több szobán is keresztülfűzte a vezetéket, míg végül a másik végét az egyik modul fémkeretére tekerve találták meg. Ez már végképp rejtély volt. Ki tudott észrevétlenül beosonni az éjjel-nappal őrzött csodaszerkezethez, belebarmolni egy kábelt, keresztülfűzni a falakon, és mi volt ezzel a célja?

Látván, hogy a kapcsoló nincs is bekötve sehová, a mérnökök azt hitték, valami rossz viccről van szó. Egyikük megnyomta, átállítva “Több varázslat” állásba. És abban a pillanatban a sokmillió dolláros masina lefagyott! Újraindították – ami nem volt egyszerű folyamat akkoriban – és amikor beindult a rendszer, ismét átbillentették a kapcsolót. Megint fagyás! Akárhányszor próbálták, mindig ugyanez történt.

Mind a mai napig nincs magyarázat a fenti történet egyetlen részletére sem. Ma sem tudjuk, ki volt az, aki beosont az MIT számítógépéhez, hogyan szerelte be a kapcsolót észrevétlenül, de még inkább azt, hogy mi okozhatta a jelenséget, és főleg honnan tudta az ismeretlen, hogy ez a jelenség létezik és előidézhető? Egy feltételezés szerint a kapcsoló a mérnöki pult burkolata és a távoli szobában levő fémkeret közti elektromos potenciálkülönbséget egyenlítette ki egy rövid pillanatig, amíg átbillentették, mert fém kerete valószínűleg érintkezett a pult lemezburkolatával. De ez csak egy feltételezés, és a hackerkultúra egyik legnagyobb rejtélyét valószínűleg már soha senki nem fogja megfejteni.

Kedves írástudók, ezt jelenti a hackelés. Valóban csínytevés, de egyúttal olyan magasabb rendű technikai tudást mutat fel, ami előtt mindenki értetlenül áll. Nem kárt okoz, nem büntet, nem rombol. Alkot, bemutat, felfedez. A hackelés az emberi kíváncsiság találkozása a bonyolult rendszerrel, annak határait feszegetve. Maga a szó a “to hack”, azaz durván faragni szóból ered, ami jelzi, hogy nem a kivitelezés kifinomultsága, hanem eredménye a lényeg.

Az, hogy néhány liberális hülyegyerek az éj leple alatt ellopja egy település rovásírásos névtábláját és szellemesnek szánt üzeneteket tesz a helyére, nem “hekkelés”. Nem alkot semmit, nem mutat fel nívót, nem épít és nem szépít. Kérem, ne használjuk a “hekkelés” szót ilyesmire. Köszönöm.

tc – Hunhír.info