Drága magyar véreim, örvendjetek, ha ma bármily farkasordító hidegre is ébredtek, mert úgy jobban eszetekbe jut az a fenséges, félezer évvel ezelőtti nap (1458.), amikoron is minden idők legszeretettebb uralkodója, Corvin Mátyás a befagyott Duna jegén királlyá választatott.
A nagyszerű nándorfehérvári hős, Hunyadi János és Szilágyi Örzsébet akkor már csak egyetlen fia csupán 15 éves volt, de egy csapásra érett férfivá serdült, s azonnal a kezébe vette az ország irányítását, minek következtében Magyarhon hamarost virágzásnak is indult.
Én persze lelkesen, szuperlatívuszokban beszélek (okkal!), ám a dolgok mégsem mentek ennyire olajozottan.
Már a királyság kérdése sem volt ilyen egyszerű.
Merthogy a magyar közjog szerint “igazi” királyunk csak akkor lehet, ha az uralkodó a Szent Koronával hivatalosan is megkoronáztatik. Márpedig a misztikus királyi ék akkoriban éppen “nem volt kéznél”, ugyanis III. Frigyes német-római császár birtokolta (1440-től 1463-ig).
Neki pedig eleinte esze ágában sem volt a koronát kiadni, majd azonban 80 ezer aranyat kérve alkut kötött: ha a magyar király fiúörökös nélkül halna meg, ő igényt formál a magyar trónra (bécsújhelyi szerződés).
Végülis az alkut követő esztendőben, 1464-ben, a törvényeknek megfelelően Mátyást – Székesfehérváron, a Szent Koronával, az esztergomi érsek vezetésével – megkoronázták.
Se szeri, se száma azon történeteknek, melyek a mi Igazságos Mátyásunk nagyságát hivatottak igazolni, ám némi illúziórombolásként hadd jegyezzem meg: mindennek a fele sem igaz – a históriák nagyobbik része úgynevezett vándorlegenda, melyet az egész világon (értsd: javarészt Európában) ismernek, csak éppen saját nemzeti hősükkel. (Jelzem, van köztük óperzsa történet is, de az Ezeregy éjszaka meséi közt is találunk olyan esetet, melyet mi Mátyás királyosként ismerünk.)
Sőt! A Mátyás legendárium már az uralkodó életében is közszájon forgott, csakhogy akkoriban a történetek még Nagy Lajos királyunkról szóltak, ő volt az igazságos uralkodó, majd helyét fokozatosan átvette Mátyás: akkor már róla szóltak az álruhás vagy éppen mulatságos históriák.
Végezetül annyit, hogy a híres legendarombolók (Urbánlegends) Mátyás Duna jegén történt megválasztásának is utánajártak, imigyen az esetet egy történészi interjú alapján a következőképp summázták: a választás valójában a budai Várban történt. Az ilyen típusú országgyűléseknél a bárók és a főpapok Budán, a Várban tanácskoztak, a meghívott köznemesség pedig a város pesti oldalán, a Rákosmezőn várakozott. Január 23-án a bárók és a főpapok a pápai legátus jelenlétében már megállapodtak abban, hogy Mátyást választják királlyá, így ez tekinthető a királlyá emelő aktusnak. A köznemesség és Szilágyi emberei valóban átkeltek a Duna jegén és egyfajta királlyá kikiáltás történt, de igazából ez már csak egy megerősítő aktus volt.
Így volt vagy máshogy volt – nem ez a lényeg.
Mátyás után hamarost az ország bizony romlásnak indult: jött török, német, orosz most meg nyakunkon az unió, hogy mi rosszabb minél, már nem is számolhatjuk, nem is számolgatjuk.
De Mátyás királlyá választására emlékezve (ha már az előző kurzus elsumákolta a szebben hangzó 550. évfordulót…), most úgy gondoljunk a mai, nem kerek számú hideg téli napra, hogy egyszer csak eljön a tavasz!
Meghalt Mátyás oda az igazság? Ej, hát a mi Mátyásunk mindmáig ott él a szívünkben, s míg ezt érezzük, addig tudjuk is, hogy van remény!
Mészáros Sándor – Hunhír.info