Tényleg igaz a karácsony szelleme! Karácsony végéig! Ilyenkor mindenkit megszáll valami Szentlélek-féle. Sírnak, adakoznak, sírva adakoznak. Minden értéktelen dolog fontossá válik, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Én sem teszem…

Amikor megláttam azt a hajléktalan férfit az utcán, tudtam, hogy segítenem kell neki.
Arcáról lesírt: nem evett és nem ivott semmit napok óta. Szemében ott volt a sóvárgás egy tál meleg étel után, ebben a nagy hidegben. Karácsony van, a szeretet ünnepe, ő sem maradhat hajlék nélkül, legalább az ünnepek alatt! Úgy döntöttem, hazaviszem, jóllakatom töltött káposztával és halászlével. A sarki borozóba invitáltam egy forró teára, közben elmondta a hajléktalan férfi, hogy régebben bankár volt, vezér igazgató. Hazaértünk 6-8 fröccs után. Nagyon fáradtak voltunk, de a férfi, hóna alatt rendíthetetlenül szorongatta a reklám szatyrát. Édesanyám öklendezve köszöntött minket, majd amikor meglátta, hogy az ágyamba fektettem a hajléktalan férfit, elment hányni.

Tudtam, hogy jót cselekedtem, hiszen a karácsony erről is szól. A hajléktalant természetesen egy szolgálattól béreltem. Karácsony-táján most ez a legmenőbb. „Vegyél magadhoz egy hajléktalant, amit az ünnepek után visszahozhatsz!” Ez állt a hirdetésükben. Csak fel kell hívni őket, megmondod merre mész haza és öt perccel előtte oda szállítják, ahol útközben aztán „összefuthatsz” vele. Javaslom mindenkinek, aki szeret ilyen megmentő szerepben tetszelegni!

A decemberi ünnepek szívszaggató sztorijának receptje:

Végy egy szegény, éhező hajléktalant, aki év közben büdös, részeg csöves! Kell még hozzá egy kis hideg és meleg kontraszt – gondolok itt a mínuszokra, ellenben a meleg levessel – kell még egy „utolsó pár forint” és néhány megértő pillantás. Adj hozzá némi lelki furdalást és keverd egy kis „karácsony van, senkit nem hagyunk hátra” fűszerrel. Lehetőség szerint nagyobb dózisban adagoljuk a ríkató szavakat: szegénykém, vacogás, sóhaj, könnycseppek a szemsarokban, éhezés, könyörgő tekintet, stb… Amikor már a környezetünkben mindenkinek szakad a szíve, mindenfelé tenyerükbe temetett, szipogó arcokat látunk, desszertként szolgáljuk fel azt, hogy „bárcsak többet tehettem volna érte” és már készen is vagyunk bűntudatunk álságos ellenszerével. Nincs más dolgunk, mint megosztani, majd két tányér töltött káposzta közt várni az együttérző lájkok tömkelegét, és a csöveseket holnaptól jó messzire elkerülni, nehogy tarháljanak.

Békés, képmutató, csövesekkel teli ünnepeket kívánok mindenkinek!

Sid Clever

Hunhír.info