1921. december 14-én, népszavazás döntött Sopron hovatartozásáról – a Trianonban elszakított területeken egyedüliként. A korabeli feljegyzések szerint még a holtak is szavaztak. A Rongyos Gárda harcai után a város és nyolc falu Magyarországot választotta, kiérdemelve a Civitas Fidelissima címet. Dicsőség a hősöknek, az igazi magyaroknak, Prónaynak, Héjjasnak, és a kecskeméti tanyavilág önzetlen, bátor hadfijainak. De dicsőség azoknak a német ajkú, jobbára bajor származású, magyarrá lett embereknek, akik hazánkat választották.
A magyar külpolitika hozzáállása mellett a rongyosok dicsőséges haditettei hoztak eredményt az 1921. december 14–16-án tartott referendumon, ahol Trianonban elcsatolt területeken egyedül Sopron és a szomszédos nyolc falu lakossága dönthette el, hogy Ausztriában, vagy Magyarországon kíván-e élni. A mindössze 255 négyzetkilométeres terület lakossága annak ellenére döntött Magyarország mellett, hogy a német nemzetiség enyhe többséget alkotott. Például a soproni Stornók, a hagyományosan német gyökerű nagypolgárok is szívre tett kézzel esküdtek fel a magyar zászlóra.
Bár hazánk esetében egyedi volt, de nem áll példa nélkül, hogy az első világháború után népszavazás döntött egy-egy terület hovatartozásáról. Karintiában, a Klagenfurti-medence vegyes osztrák-szlovén lakossága 59 százalékos többséggel döntött Ausztria mellett. Felső-Szilézia 10 ezer négyzetkilométeres területén 720 ezer fő Németország, 480 ezer fő Lengyelország mellett voksolt. Közel 300 ezer jogosulatlan szavazatot meg kell semmisíteni, végül a terület kétharmadát Németország kapta meg.
A trianoni békeszerződés aláírása, 1920. június 4. után Magyarországon még nem volt nyugalom, nem volt „tiszta a helyzet”. A román és a cseh csapatok szép lassan visszavonultak a békeszerződésben lefektetett határokig, a szerb katonaság azonban továbbra is megszállás alatt tartotta Baranyát, az osztrákok pedig még nem tudtak bevonulni Burgenland területére. A békeszerződés egyébként ekkor még nem lépett életbe, hiszen a Magyar Országgyűlés csak 1920 novemberében ratifikálta, és a következő év július 26-án jelent meg a törvénytárban, azaz ekkor emelkedett törvényerőre.
Ezalatt pedig a Szent Korona testéből elszakított, addig nem létező csinált tartományt,Burgenlandot irreguláris katonaság, a Rongyos Gárda uralta, amely a lakosság segítségével időről időre visszaverte a terület átvételére érkező osztrák csapatokat.
A gárda, vagy ahogyan még magukat nevezték, a „felelőtlen elemek” – azaz függetlenek, „senkinek nem tartoznak felelősséggel” – az ország minden részéből összegyűlt volt katonákból, hazafiakból, juhászokból parasztokból és értelmiségiekből álltak, és Burgenland teljes, 4000 négyzetkilométeres területét ellenőrzése alatt tartották. A szociálliberális ” történészek” mostani állításai ellenére a Rongyos Gárda tevékenységét nem lehet a Bethlen-kormány utasításaihoz kötni, hiszen ők megegyezésre törekedtek a területfoglalókkal.
A magyar külügy álláspontja az volt, hogy a szerb csapatok kivonulásával párhuzamosan hazánk is megkezdi az Ausztriának ítélt terület átadását. A szerbek visszavonultak, ám Burgenlandot az osztrákok nem tudták „átvenni”: a területen felkelés folyik, a magyar kormány tehetetlen – hangzott Bethlen István miniszterelnök magyarázata.
Kormánypárti politikusként Gömbös Gyula tartotta a kapcsolatot a felkelőkkel, akik azonban sokáig nem voltak hajlandók eleget tenni a Budapestről érkező, egyre türelmetlenebb felszólításoknak.
Végül 1921. október 11-én Velencében, olasz közvetítéssel kompromisszumos megoldás született. Magyarország átadja a 280 ezer lakosú Burgenlandot – köztük mintegy 60 ezer magyar – Ausztriának, cserébe Sopron és a környező nyolc falu hovatartozásáról népszavazás dönthet. Bár „csak” 255 négyzetkilométerről és körülbelül 50 ezer lakosról volt szó, a népszavazás kierőszakolása nagy eredménynek számított, hiszen ez volt az egyetlen olyan magyar területi igény, amelyet a békekonferencia nagyhatalmai végül elfogadtak.
A Bethlen-kormány tehát hatalmas sikernek könyvelte a velencei megállapodást, úgy vélte, ezzel mindent elért, amit lehetett, és hozzákezdett a gárda feloszlatásához. Prónay azonban, a kemény katonaember, és önzetlen magyar hazafi nem volt hajlandó megalkudni. Az ellenőrzése alatt álló területen még október kikiáltotta Felsőőrött a független Lajtabánságot, amely november 10-ig állt fenn. A bánságot Amerika is elismerte.
Végül a Rongyos Gárda letette a fegyvert, és 1921. december 14-16. között megtartották a népszavazást. Az urnák elé járulhatott minden olyan, 20. évét betöltött ember, aki a népszavazásra kijelölt terülten született, helyi illetőséggel vagy 1921 óta állandó lakóhellyel bírt. A voksolás titkos volt, Magyarországra kék, Ausztriára sárga cédulával lehetett szavazni. Sopronban 1921. december 14-én, Brennbergbányán 15-én, a környéki falvakban – Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kopháza, Nagycenk, Sopronbánfalva – 16-án volt a szavazás.
Villani Frigyes zsidó származású báró, egy megalkuvó, antantbarát hivatalnok a szövetségközi katonai misszió mellett működő képviselő tartott tőle, hogy a többség Ausztriára szavaz, s titkon ő is ebben reménykedett. A szombathelyi Kovács-szállóban lévő lakosztályából állandóan Pestre telefonálgatott, hogy mit kéne tennie a kormánynak a rongyosokkal, ha az osztrákok győznek.
Az osztrákok a népszavazás elhalasztását kérték, majd távolmaradással fenyegetőztek és azzal, hogy nem fogják elismerni az eredményt. Egyes osztrák fegyveres csoportok pedig fogadkoztak, hogy ha kedvezőtlen lesz a szavazás kimenetele, betörnek a területre. Mindezek ellenére a szavazás békésen lezajlott, Sopronban 72,8 a falvakban 45,4 százalék szavazott Magyarországra. A végeredményt 17-én hirdették ki. A 24 ezer szavazóból Magyarországra 15 304 fő, 65,1 százalék, Ausztriára 8227 fő, 34 százalék voksolt, 502 szavazatot érvénytelenítettek.
Sopron városa az 1922. évi XXIX. tc. értelmében elnyerte a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Város címet.
Hunhír.info
