Skandalum, vérlázító, a demokrácia sárba tiprása, az amerikai értékek meggyalázása – az amerikai és hazai libbal oldal megmondóemberei ezt szajkózták, amikor kampányában Donald Trump félhangosan megjegyezte, hogy várják meg a választások végét, és akkor majd elmondja, elismeri-e a voksolás eredményét. Aztán Trump nyert.
S mit látunk? Hillary Clinton ugyan elismerte a vereségét, azonban a hívei azóta minden lehetséges és lehetetlen eszközt elővesznek, hogy megkérdőjelezzék Trump győzelmét. Tüntetnek az utcán, kukákat borogatnak és helyenként még lövöldöznek is. Széplelkű egyetemisták kikövetelik, hogy maradjon el a tanítás, mert liberális lelkük nem tudja feldolgozni Hillary vereségét. Közben meg kampányt indítanak azért, hogy az elektorok ne az amerikai alkotmány szerint szavazzanak, hanem hallgassanak a liberális vezényszóra. Ugyanaz, mint pár hónapja a Brexit idején. Ha nem mi nyertünk, az nem lehet demokratikus, sőt, az már maga a fasizmus. S ebben az esetben a fenébe az egész demokráciával.
mho
Hunhír.info