Látta mint utolsó szemtanú 1849. október 6-án a tizenhárom vértanú halálát (az aradi gyásznap eseményein a lelkészeken, katonákon és pribékeken kívül mindössze négy ember volt jelen), Herold Alajos, aki olyan közel állott Damjanich Jánoshoz, hogy meghallotta, amikor a tábornok a nyakkendőjét eloldva az őt vigasztaló lelkésznek így szólt: adja át, tisztelendő úr, nyakkendőmet feleségemnek, és mondja meg neki, hogy nem a hóhér vette le nyakamról. (Kép: Batthyány Lajos kivégzése)
Úgy adjuk meg elődeinknek a nekik járó tiszteletet – mondja Heszki László, hogy azt az utódainktól is elvárhassuk. Az élet nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom. Az aradi tizenhárom egyikének szavai is üzenet számunkra, hogy az 1848-as forradalmak között a magyar volt az egyetlen, amely nem belső gyöngesége és konfliktusai miatt dőlt meg, hanem az ellenség elsöprő katonai fölénye miatt. Hamvas Bélával valljuk: ”Az életet nem az dönti el, ami az embert kívülről érinti. Az élet az elhatározáson múlik: a belső aktivitáson, azon a pszichológiai tevékenységen, amely a külső világtól teljesen független. Az emberi lét nem jelenségekből, hanem elhatározásokból áll. Ma még sokan hiszik, hogy a hősben a látvány; a színpadi meghatározó és elragadó szerep a legfontosabb. Nem. A hősben egyedül a megvalósuló álom és eszmény a fontos.”
A véres, gyászos emlékképek összessége fölé emelkedik a méltóság. Az aradi tizenhárom magatartását a szabadságharc veresége sem tudta elfedtetni. Nemzedékek előtt, magyar és más nemzetiségűek előtt világol a 13 honvéd főtiszt egyenes jelleme. Nemkülönben a Pesten agyonlőtt, mindvégig az együttműködést kereső Batthyány Lajosé. Példaként álljon előttünk, ifjaink előtt az ugyancsak kivégzett Csányi László, Perényi Zsigmond, Szacsvay Imre, Jeszenák János és még száznál is több honvédtiszt, lelkész, tisztviselő, egyszerű népfelkelő. A ,,kegyelemből” várfogságra ítéltek száma megközelítette a négyszázat. Akiket utol nem érhettek, azokat távollétükben ítélték el, és neveiket bitófára szögezték.
Csodálatos, hogy fegyveres együttműködésre nem kerülhetett sor, de kézzelfogható eredmény született, amikor a román és szerb nemzetiségi vezetők közül azok, akik valóban népükért fogtak fegyvert, most utat találtak a magyar néphez. Legtöbb helyen beszüntették a harcot, az országgyűlés pedig megszavazta — az Európában sokáig egyetlen — nemzetiségi törvényt! “A mostani forradalom két elv, a demokrácia és a nemzetiség miatt tört ki. Az egyéni szabadság nem elegendő. A nemzetek nemzeti szabadságot akarnak… Mindazoknak, akik szeretik a szabadságot, szükségszerűen támogatniuk kell a magyarokat… (Hallod? – szerző). Ha Magyarország elbukik, akkor mi mindenestől és hosszú időre elbukunk” — írta levelében Bălcescu. Viszont, aki maga korának eleget tett, az élt minden kornak – Fr.Schiller így láttatja október 6. jelentőségét.
Íme, a nemzet boldogságát feladatul tűző jövőkép alternatív szemlélete.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
