Bocsássuk előre, hazánkban sok hivatás területén, meglehetősen sokaknak van és lehet jogos szakmapolitikai, jövedelmi felvetése és igénye. Elsősorban az egészségügy dolgozóinak Az utóbbi hetekben rápillanthattam a középkorú és fiatal orvosok, ápolók, mentősök munkájára. Túlnyomó részük szakszerűen, pontosan, fegyelmezetten, áldozatkészséggel, emberséggel, szeretettel végzi nehéz és felelős munkáját. Sokan mindössze 90-150 ezer forint közötti havi fizetésért.

Nem lenne szerencsés, ha bárki félremagyarázná a következő gondolatokat. Ezért kiindulópontként szeretném leszögezni, a magyar pedagógusok meghatározó része rendkívül értékes munkát végez, minthogy a magyar oktatás történetében mindig is végzett. Kezdve az óvónőktől, az írásra-olvasásra okító tanítónőkön át a közismereti tárgyakat megtanító tanárokig, szakmai tárgyak elsajátítását segítő szaktanárokig és szakoktatókig. A körülmények, a feltételrendszer azonban a korábbi két-három évtizedben nagyon sokat változtak.
A magyar oktatás problémái nem elválaszthatóak a magyar társadalom és az értékrendszer változásaitól. Az utóbbi negyedszázad alatt, de inkább a 2000-es évtized elejétől egészen új értékrendszer alakult ki a magyar társadalomban.

Mindennek fő vonásai az individualizálódás, a főként a gyors anyagi-egzisztenciális érvényesülés szempontjainak felerősödése, a tudás és a szellemi teljesítmények erőteljes leértékelődése. Mindez párosul azzal is, hogy a felnövekvő, az iskolarendszerben részt vevő generációk nem jelentéktelen része az áhított jó egzisztenciális helyzetet és a magas társadalmi státust nem kemény tanulással, munkával, erőfeszítéssel, hanem különféle ügyeskedésekkel, kapcsolatokkal akarják elérni. E magatartásformákat sugallják a főként kereskedelmi televíziók valóságshow jellegű, biologizmust közvetítő műsorai. Természetesen minden elismerés és tisztelet a tudás és a szakmai igények által motivált fiataloknak.

Csermely Péter kutatásai alapján tudjuk, hogy a magyar társadalom a szociálpszichológiai, értékrendbeli vizsgálatok szerint a világon harmadik az önzésben és első az empátiahiányban. A hagyományos értékek ilyen hanyatlása rendkívül veszélyes szemlélethez vezet.

Sok fiatal a tananyag csökkentését igényli, ugyanakkor betéve tudja számos, szinte másodpercnyi életű „celeb” magánéletének minden apró mozzanatát. A 2000-es évtized elejéig még ilyen jellegű problémák nemigen merültek fel.

A deviancia, a társadalmi bomlásfolyamatok megjelennek az iskolákban, az egzisztenciális helyzetében labilis, a civilizációs normákat nem ismerő, vagy meg nem élő, a tudás és a kultúra értékeit elvető, a frusztrált szülők gyermekei hasonló magatartásformákat jelenítenek meg az iskolában, majd a munkaerőpiacon is. A drog megjelenése, 1990, sőt talán még 2000 előtt lényegében elképzelhetetlenül káros folyamatokat, jelenségeket idézett elő.

Mindezzel párhuzamosan, szintén a 2000-es évek elejétől egyre jobban felerősödött a tanulói jogok érvényesítése, kodifikációja. Ez oda juttatta az oktatás számos szegmensét, hogy már a tanulók egy részének az alapvető fegyelmi normákat sem kellett betartania. A diákjogokat túlhangsúlyozó liberális szakértők, jogászok, az ombudsmanok mintegy egy szintre helyezték a tudását, erkölcsi értékeit átadni szándékozó pedagógus és egy esetenként motiválatlan, fegyelmezetlen, ösztönös tizenéves az oktatás területén érvényesíthető jogait.
E koordináta-rendszerben megnyilvánuló meredek hanyatlás a 2000-es évek közepétől gyorsult fel. Az MSZP kormányzata e területen is sikeresen előzte meg nemzetrombolásban az e területen egyébként jelentős kvalitásokat felmutató SZDSZ-t.

Részletezés nélkül, de könnyen következtethetünk az MSZP-SZDSZ oktatáspolitika jogi és tartalmi törekvéseiből a Francia Nagykelet /Grand Orient de France/ vezető szabadkőműves páholy alapelveire. Ezen, az említett páholy honlapján is megtalálható elvek szerint a nevelés és oktatás folyamatában nem alkalmazható bármely felfogásbeli, világnézeti befolyásolás vagy kényszerítés.

A kényszerítés valóban nem helyes, azonban egy oktatáspolitikának közvetítenie kell bizonyos nevelési elveket, emberi-erkölcsi értékrendszert, nemzeteszményt, bizonyos- a különböző oktatási szinteken elvárt- művelődési és szakismereti követelményrendszert. Tehát nem lehet világnézetileg semleges. Ennyi az egész. Ettől eltérő esetekben káosz és súlyos aránytalanságok fognak bekövetkezni. Csak zárójelben említsük meg: a német-porosz és a japán oktatás azért nevelt ilyen magas szintű munkaerőt, mert az említett elveket követték.

Római felfogás volt a Quieta non movere, vagyis a biztos dolgokon való nem változtatás elve. Ehhez képest a 2000-es évtized közepén az MSZP-SZDSZ oktatáspolitika jelentős méretű és arányú változtatásokba kezdett, meglehetősen hangzatos jelszavak kíséretében.

Nem tudhatok itt, a továbbtanulást megalapozó képzés egész szerkezetéről bátran nyilatkozni, azonban azt bátran ki merem jelenteni, hogy bizonyos természettudományos diszciplínák /fizika, kémia, biológia/ visszaszorulása rendkívül veszélyes és káros folyamat volt, hiszen ezek teremthetnék meg gazdasági felemelkedésünk műszaki és tudományos alapjait. Magyarul azon mérnökök képzését, akik előrevihetik a magyar nemzetgazdaságot. Akárcsak a XX. század elején – az amerikai értékelés szerint is – az ő akkori egyetemeiket meghaladó budapesti gimnáziumok tették. Ezen gimnáziumok hatalmas szerepet töltöttek be abban, hogy a magyar ipar bizonyos területei az 1920-as évekre a világ élvonalába kerültek.

A 2000-es évek közepének oktatáspolitikája társadalomtudományos tantárgyairól már bátrabban mernék véleményt formálni. Nyilvánvalóan itt sem merülhetünk el a részletekben.

Az még talán helyesnek is mondható, hogy az Oktatáskutatási Intézet akkori koncepcióit meghatározó Száray-Kaposi tankönyvszerzőpáros be akarta illeszteni a rendszerbe a tanulói kreativitás, a logika, a fogalmazókészség többirányú fejlesztését. Ez azonban a tartalom, az ismeretek rovására ment, a történelem oktatását lényegében formális logikai-nyelvi gyakorlattá, elemzéssé változtatta. A tanárokat pedig javítógépekké redukálta.

Mindez a tartalom jelentős csökkenésével járt. Talán osztják a kedves olvasók azon véleményem, hogy elfogadhatatlan az, hogy egy érettségivel rendelkező magyar fiatalnak ne kelljen tanulnia, hallania példaként a középkori francia, az angol rendi alkotmányosságról, a Wavelről, vagy a krakkói egyetemről, a francia császárságról stb.

Az oktatási vezetés ezzel szemben tömegesen árasztotta el az intézményeket a tankönyvpiac áldásaként nagyszámú tankönyvvel és segédkönyvvel, feladatgyűjteménnyel, melyek nagyrészt a politikai hátterüket is képző kiadóknak hoztak profitot. Mellékesen megemlíthetjük, hogy a jóval jelentősebb anyagi háttérrel rendelkező brit oktatásban egy tankönyvben elfértek a tananyag és a kompetencia-jellegű feladatok. Hatalmas üzletet jelentettek a holokauszt-ipar, a különféle másság- és a toleranciaprogramok, a kakaóbiztos számítógépek és más hasonlóan jó üzletek. Nemigen emlékszem olyanra, hogy mintegy egy évtizede, mindezek ellen tiltakoztak volna a tanárok. Nem is beszélve arról, hogy a Gyurcsány-kormány időszakában jelentős létszámcsökkentésekre került sor.

A történelem és irodalom tankönyvek ideológiai üzenetéről már többször is írtam. Miközben az előbbiekben már érintett módon, a tantárgyat részben logikai-nyelvi gyakorlattá téve redukálták az érettségihez elvárható művelődési tartalmakat, főként a XX. század kapcsán politikai hátterük ideológiai követelményeik szerinti túlzásokkal telítették a tananyagot.

Az I., majd a II. világháború hősies magyar áldozatainak e tankönyvekben a jelentéktelenné történő beállítás jutott. Ugyanez vonatkozik a Horthy-korszak gazdasági, szociálpolitikai, kulturális eredményeire is. Ennek megvoltak a hatásai a pedagógusok gondolkodására.

Téveszmés tanárnők a holokauszt mint önálló tantárgy bevezetését várták. Mikor felvetettem, hogy példaként 1848-49-ben is voltak magyarellenes tömeggyilkosságok, tragédiák, az őket nemigen érdekelte. Az általános pedagógusbeállítódás jellemző vonása, hogy mikor mintegy egy évtizede egy megyeszékhely jó középiskolája Dél-Lengyelországba kirándult, a szépen rendbe tett I. világháborús kegyeleti emlékhelyek iránt szinte nem is volt érdeklődés. Annál inkább Auschwitz iránt. Pedig mindkettő egyaránt a magyar történelem tragikus helyszíne, közel azonos számú, tehát 300 ezer körüli veszteséggel.

A mai pedagógus-követelések nyilvánvalóan politikai hátterűek. Tekintsünk talán rá az érintett pedagógus-szervezetek követeléseire.

Bérek: a 18 %-os követelés azonnali végrehajtása költségvetési problémákat, feszültségeket idézne elő. Arról nem beszélve, hogy az utóbbi években folyamatos az emelés.

Szabad tankönyvválasztás: a teljesen felesleges tankönyvpiacot élesztené fel, mely tudjuk, hogy bizonyos körök számára mekkora nagy üzlet, a költségvetésnek pedig felesleges kiadás.

Az elfogadhatónak lehet tekinteni, hogy – kizárólagosan piaci alapon és nem költségvetésből- a különféle kiegészítő-, előkészítő- és segédkiadványok széles palettája jelenjen meg.

Azonban még a középiskolákban is alapismeretek közléséről, átadásáról van szó. Tehát az teljesen mindegy, hogy példaként a Róma és Karthágó háborúit taglaló tananyag határozott, vagy határozatlan névelővel kezdődik. Szaktárgyak esetében ez még inkább egyértelmű.

Az egységes követelményrendszer kidolgozásába be kellene vonni az MTA és más tudományos szervezetek képviselőit. Azt is elfogadom, hogy az irodalom és a történelem tantárgyak esetében, a tényszerű ismertetést követően, ahol szükséges, röviden egymás mellé helyezve lehetne ismertetni az eltérő ideológiai és történetpolitikai jellegű álláspontokat.

Ez már az elején elkezdődhetne. Zárójelben, példaként a szerb ortodox egyház elérte, amit a hazai történelmi egyházak nem voltak képesek, hogy történelemtankönyveikben párhuzamosan megjelenjenek az evolúció és a teremtéstörténet elvei és érvei. Bárki eldöntheti, melyiket fogadja el. Nálunk csak az evolúció a tanagyag. Hangsúlyozottan nem szeretnék általánosítani, senkit sem megbántani, azonban ennek megvannak a veszélyei. Ha valaki ugyanis az embert a majmokból vezeti le, az elszakad a magasabb szféráktól, az életet biologizmus szinten értelmezve könnyen majomként élheti le. Természetesen materialistaként is lehet valaki művelt és becsületes ember.

Tananyag-egyszerűsítés: végül is indokolt lehet, de ezt racionálisan és felelősen kellene megoldani. Nyilvánvaló, hogy minden tudományterület ismeretei folyamatosan bővülnek. Ezért lenne szükséges egy, a különféle, eltérő profilú iskolatípusokhoz kötődő művelődési követelményrendszer és tanterv meghatározása és annak érvényesítésére. Tudjuk – mint már említettük- a fiatalok ma számtalan teljesen felesleges ismerettel tömik tele a fejüket. Az alapszinteken túl pedig a fakultáció, vagy az emelt szintű érettségi előkészítő adhatja meg a tantárgyankénti többletet. Az elektronikus és a nyomtatott szakirodalomban és sajtóban egyébként már irdatlan mennyiségű tudományos szakirodalom érhető el.

A kiemelkedő oktatáspolitikus, Hóman Bálint tantervi koncepciója példát adhatna a mai tantervkészítőknek. Az 1940-es évek különféle típusú iskolái a hazafias értékrend mellett kitűnően felépített művelődési anyagot adtak át. Nem öszvér tudományterületekben, hanem hosszabb-rövidebb tantárgyakban. Így a 40-es évek elemi-, polgári iskoláiban az alaptárgyak mellett háztartási-, gazdasági-, honvédelmi ismereteket is tanulhattak, a gimnáziumokban pedig az igen magas színvonalú humán és természettudományos tárgyak mellett három idegen nyelvet, művészettörténetet, bölcseletet.

Bizonyára vannak még gyermekbetegségek, diszfunkciók a KLIK esetében, azonban furcsa, hogy pontosan azok lépnek fel ellene, akik állandóan az esélyegyenlőséget, meg a szegregáció elleni küzdelmet fújják. Nem képesek belegondolni, hogy az állami fenntartás egységes rendszere át akarja hidalni azt a szakadékot, mely példaként egy prosperáló régió, vagy egy leszakadó tájegység intézményei között lehet.

Szintén gyermekbetegség lehet egyes esetekben, a vezetői pályázatok tekintetében a szubjektív és személyeskedő beavatkozás, ennek egy erős kecskeméti gimnázium eredményes igazgatója pályázata kapcsán felsülés lett a helyi KLIK-re nézve a következménye. Ettől függetlenül a KLIK fontos szabályozó és szervező intézmény. Összességében tehát nincs szükség másra, mint a jól felépített tantervi rendszer alapján tanítani és tanulni.

Károlyfalvi József – Hunhír.info