Ahogy belenéztem a facebookba, meg kellett állapítanom, hogy ismét igen alacsonyan és tömött sorokban szállnak a nagy nemzeti atomfizikusok. A médiahírek olvasása/nézése pedig arról győzött meg, hogy a gerinc igencsak ritka képződmény manapság a magukat médiamunkásnak, újságírónak, fotósnak nevező egyedek körében.
Ebben az országban, kérem, csak zsenik élnek. Itt mindenki ért mindenhez. A politika alapkövetelmény, abból már nyolc általános elvégezte után simán diplomázni tudna bárki. Olyan komoly meg- és bemondások vannak, hogy nem is értem, a kormányzat és hazánk összes, pozícióban levő politikusa miért is nem ezeket olvassa. Lehetőleg munka helyett, nullahuszonnégyben! Mindenki ért persze a közgazdaságtanhoz is, komoly érvekkel cáfolják és magyarázzák a pro és kontra híreket. Mert itt mindenki mindenkinél mindent jobban tud.
Na és a kedvenc témám! Az „ittmindenkiújságíró”. Tény, aki már egy iksznél többet tud aláírás helyett biggyeszteni, az újságírónak hiszi magát. Nem is értem. Olyan gyönyörű házakat tudok ám én megálmodni, simán mondhatnám magam építésznek, meg kőművesnek. Mondjuk, ha nekem kellene megterveznem és felépítenem, lenne baj, nem kicsit. De nem is vallom magam kőművesnek. Egyelőre…
Újságíró azonban ma már bárki lehet. Végül is szabadság van, mit nekünk nyelvtan, helyesírás, hát még olyan fránya dolgok, mint műfajismeret. Nemde? Aki megtanult az általánosban írni és olvasni, még ha kisebb-nagyobb hibákkal és hiányosságokkal is, elkezdhet vadul publikálni. És ha elég gané módon, főleg olcsón vagy ingyen dolgozik, még sajtókártyát is kaphat kukutyinfölde hivatalos médiájától! Na de erről majd egyszer, külön. Mert a sajtóigazolvány nagy dolog ám!
Érvényesülni és pénzt keresni egyébként úgysem a tudással, sokkal inkább a gerinc elvesztésével, valamint a megfelelő irányú, no és intenzitású seggnyalással lehet. Már ahol, ugyanis egyre nagyobb divat az ingyenmunka. Ott elég a fokozottabb seggnyalás, és a gerinc tökéletes hiánya. Mindegy milyen az írás, hogyan van összetákolva, beleimádkozható-e valamely műfajba, csak töltse az üres oldalakat, legyen valami friss. Az se baj, ha félanalfabéta pakolja össze, különösen nem, ha mindezt ingyen, a megdicsőülés jegyében teszi, nagymértékű megfelelési kényszerrel a főszerkesztő felé. A lényeg, hogy elmondhassa magáról: ő bizony újságíró! Na és legyen sajtóigazolványa!
A fotó egy másik, bögyömben levő téma. Elég egy fotóképes mobil, és máris lehet tolni a facebookra nem csak a homályos képeket, de az infót is, hogy az illető fotós. Annyi ájfonra alapozott fotóoldal, mint a mi kis országunkban, sehol nincs. Ha pedig apuci vesz egy drágább, tükrös gépet – hát teljes a mennybemenetel! Akkor már egyenesen fotóMŰVÉSZ a tini csemete is. Mert hát a photoshop programot ma egy ovis is simán kezelni. Ha ócskát kattint a gép, majd azzal kijavítja, megmókolja, némi gagyi effekt és lehet is posztolni. Mit neki záridő, az ISO szó csúnya káromkodás a fülének, az aranymetszésről pedig még életében nem hallott. Automata mód, esetleg beépített vaku, oszt’ hadd szóljon. A lényeg, hogy osszák, és megdicsőüljön. Hiszen ingyen van a szar, akkor meg miért ne? A profi fotós meg simán dögöljön éhen. Ha netán mégis próbálkozna, úgyis ellopják tőle a művét. Mert nehogy már neki jó legyen. Mi a frásznak tanult és áldozott annyit az istenadta istenbarma?
Rejtélyes módon az ilyen híreket, cikkeket, képeket közlő oldalak a legolvasottabbak. Megosztásaik az eget verik, nekem meg hajam hullik. Se forrásmegjelölés, se szerző, a fotó lopott, a hír gyanúsan kamu. Ha akad is forrás, az tuti külföldi, és ott nyomát sem lelem a hírnek. Ha véletlenül nem kamu, s netalán még jó is, Isten ments, hogy a szerzőt odabiggyesszék! De megy az oldal! Mit megy, száguld és dübörög! A helyesírás és a stilisztika retinaszaggató, de hát Európa ezen pontján erre a mélyigénytelenségre van igény. De még inkább a kamu vagy nem kamu videókra. Mert azokat olvasni sem kell. Olvasni úgyis fárasztó. És kicsit sem divat.
Vagy hazudnak. Mert az úgy polkorrekt. Nagyon cuki volt, hogy tudósítónk a kölni tüntetés kapcsán már déltől percről percre híreket tolt nekünk. A legtöbb médiában egy hang sem volt a készülő nagy heppeningről. Akkor ébredeztek csak a pénteki buliban megfáradt főszerkesztők, szerkesztők, újságírók. Mikor lecsengtek az események, több portál átvette tőlünk a híreket, összegezve. Sokan simán smitteltek egyet, persze forrást véletlenül sem írtak a szó és betű szerint másolt sorokhoz. Mert minek az? Hadd higgyék, ők áldoztak tudósítóra, ők mozgósítottak minden kapcsolatot, hogy tájékoztassák a hírekre éhes nagyérdeműt. Nem ám másnaposan ébredeztek, hanem vadul dolgoztak szombat délben. A legédesebb azonban az a portál volt, amelyik ugyanilyen formát – azaz a szó szerinti smittelést – választott, ám odaírta, hogy forrás: index. Mert az polkorrekt, mi meg nem.
A legcukibb azonban mégis az, amikor a cikket simán kimásolja a jóember, és bár megosztható lenne a fránya facebookon, egyszerűen és elegánsan (?) beilleszti a profiljába, mintha ő írta volna. Nem írja ki, csak sejteti híveivel. A dicséreteket angyali mosollyal megköszöni, és eszébe sem jut odaböfögni, hogy ő amúgy egy értelmes mondatot nem tud összetákolni, csak ügyesen nyomja a kontrolcékontrolvét.
Nemrégiben egy ismerős vezette helyen nem kaptam tudósítói munkát. Nem én kértem, sőt, nem is tudtam arról, hogy engem ajánlottak barátaim. Beszélgettek, feldobták a nevem, ennyi. De a választ már megtudtam: nincs elég szakmai tapasztalatom. Ez akár igaz is lehet(ne), de a végeredmény tükrében tutira teljesen másról szólt elutasításom. A munkát ugyanis egy húszéves kislány kapta meg. Feltehetőleg többéves szakmai tapasztalattal bír, nagy eséllyel a zseniképzőből kikerülve a szükséges iskolákat is gyorsan elvégezte, és a tinikorból kinőve röpke pár év alatt hatalmas gyakorlatra és szakmai tapasztalatra tett szert. Ugye mondanom sem kell, hogy a főnök férfi, pontosabban annak nevezett képződmény? És még csak nem is bánt a sztori. Annyira szánalmas, hogy egyszerűen azóta röhögök rajta. Főleg munkájuk csökkenő szakmai színvonalát látva…
Hát ezért tart ott a magyar média, ahol. Tojni magasról tudásra, képzettségre. Az iskolapad azért van, hogy melegítsük benne a hátsónkat és elüssük ráérő időnket. Ezért tanuljuk a sok-sok tantárgyat, és ezért ismerjük a sajtó- és médiajogot. Hogy tudjuk, mikor, hol és hogyan vernek át minket. A hír már rég nem szent, és a vélemény sem szabad. Akkor meg minek görcsölünk itt holmi szakmákkal? Lázadjunk minden ellen, szakmaiság, helyesírás, nyelvtan, stilisztika és műfajismeret ellen is. Mert azok olyan nem-trendi dolgok. És hát a nagy fene liberalizmusban úgyis mindent szabad.
Én pedig, azt hiszem, elmegyek építésznek és/vagy kőművesnek. Végül is olyan szép házakat álmodok meg. Legfeljebb ha ráomlik valakire az én álomházam, majd megvonom a vállam, és elfutok, elbújok a felelősség elől. Hiszen ezt teszik a médiában is. Népbutítás – büntetlenül. Mert dögöljön meg nem csak a szomszéd, de mindenki tehene is.
Varga Moncsi – Hunhír.info