Osama Abdel-Muhsen Alghadab nem bocsát meg László Petrának. Szíve joga. Nem keresztény, nem ismeri a tanítást: „bocsáss meg az ellenünk vétkezőknek”. Ő másban hisz, és másként él, számára a hitetlen értéktelen. Én pedig nem bocsátom meg neki azt, hogy betört az országomba. Azt, hogy nem kopogtatott az ajtón, hanem áttörve az ablakot ránk rontott. De azt sem, ahogy társaival együtt követelt, elvárt, amolyan „nekünkmindenjármertmenekültekvagyunk” alapon.

Nem bocsátom meg neki, hogy Délvidék falvaiból, városaiból kuplerájt csináltak.

És nem bocsátom meg azt sem, hogy szeméttelepet gyártottak ebből a meseszép országból. Nem bocsátom meg a Keleti pályaudvart, amelyet magyar családok hetekig elkerültek. Nem bocsátom meg neki Röszkét, amely jó pár napig überelte a legkeményebb cigánytelepet is. Röszkét, amely Ásotthalom és a Keleti után a migráns-válság újabb ikonikus helye lett. Röszkét, ahová még a határzár előtt elmentünk.

Horgosról indultunk. A vasúti sín mellett takaros kis házak, az ajtók és ablakok zárva. Kiszállva a kocsiból megcsap a jellegzetes szag. Az a szag, amely már a Keletiből is ismerős, amely már beleivódott az orrunkba. Én csak úgy hívom: migráns-szag.

A sínen már nem jár vonat, jó ideje megszűnt a kis zakatoló forgalma. Pedig nemrég még azt tervezgettük, azzal megyünk vissza bulizni egyet Csárli kocsmájába, Martonos felé. A sínen most migránsok vonulnak. Öt-tíz percenként jön egy busz. Néha megáll egy autó is, sokkoltan látjuk: még a csomagtartóból is migránsok másznak elő. A járgányokból a szaggal együtt egy más világ ömlik kifelé.

Fotók: m.o.n.c.s.i.@ – Hunhír.info

Osztrák fiatalok osztják az észt és a papírt, mely szerint a magyar kerítés simán kikerülhető és átmászható. Ők biztatják a migránst: fusson a rendőr elől, át a földeken, egészen az embercsempészekig. Eközben a szerb rendőr méla lemondással szemléli az eseményeket.

Ázsia és Afrika pedig elindul a síneken. Három kilométer, és ott az unió. Ott van Magyarország, és Röszke, a tábor. Mert ez bizony tábor, nem úgy, mint a Keleti volt, melyről a migráns-simogatók ikonikus alakja mondta gyámolítottjainak, hogy az aluljáró a metrókijáróval bizony menekülttábor.

A röszkei tábor tanulmány. Egy rút jövő képe, szagokkal, ízekkel, arcokkal. Bűz és mocsok mindenfele. A határtól végig, azon a néhány száz méteren, a sínek mellett, a síneken, a kukoricásban. Babakocsi, ruha, takarók, és temérdek étel. Kilós kenyér, csak a sarka letörve, szatyornyi Mars szelet, nagy csomag friss alma, HIPP bébiétel és önkéntesek által összeállított elemózsia csomag. És hogy tudjuk az irányt, azt, hogy mire tartanak minket, sok helyütt még dolgukat is rávégzik az eldobált adományokra – jó híg formában.

Savanyú testszag keveredik az ürülék és a szemét bűzével, ők pedig elégedetten ücsörögnek és falatoznak a szeméthalom közepén. Körülöttük önkéntesek – sok hitetlen – lapátolja, söpri, szedi a szemetet, a migráns pedig maga mellé hajítja a banánhéjat.

De Röszkén már ott van mindenki. A Pestről levonult nemzetközi stábok filmezhetik az összes nagy segélyszervezetet, amely június óta most kapott észbe: valami zajlik Magyarországon. A migráns-simogató civil bagázs pedig nyávog: róluk mindenki elfeledkezett.

Röszkén ott a rendőr is, aki fáradt és éhes, de a gyermekét cipelő fejkendős asszony kezéből kikapja a csomagot, és viszi helyette a buszig. Mert férfi, aki tiszteli a nőt. De a rendőr nem látja, hogy a síneken a határ felé haladva Ázsia fia szembejön és elsodor. Mert én csak egy nő vagyok. És hitetlen. És a rendőr nem látja, mert nem figyeli, hogy a szeméthegyen ücsörgőnek természetes, hogy hitetlen takarít körülötte, ahogy azt sem látja, egy sincs köztük, aki hithű muszlimként imádkozna.

Vallja, őt Mohamed vezeti, de az ima az úton már vajmi kevéssé fontos. Nem borul már le naponta ötször Mekka felé, és nem kéri Allah segítségét a küzdelmes úton. Vallja, ő muszlim, de neki bőven elég, ha a lelke tiszta. Egy más világ, egy más kultúra, kettős a kép, akár csak Mekka és Medina, a Korán és a Szúna, és Mohamed próféta élete. Csak a harcba híváshoz szól az Allah Akbar, egyébként másodrangú a hit.

Röszkén ott a katona is, a határnál. Az akkor még épülő, azóta már védő kerítésnél. Persze már azt is több körön átvágták. Mert nekik ezt is lehet. Káfír-ország kerítése számukra nem parancsol tiszteletet. És a katona látja a kontrasztot. Odaát az őrtorony, üresen. Ezen az oldalon is áll egy, szálláshelynek átalakítva és gazzal belepve. Emitt a kerítés a pengés dróttal, a sín, melyen úgy halad át egy más világ, mintha a Duna korzón sétálgatna egy laza vasárnap esti randevúra.

Három hónap. Ennyi ideje tanítja nekik Európa: nektek mindent lehet! Három hónapja tudják a tutit: szabad a rablás, Európa védtelen. Orbán mocskos náci, Magyarország rasszista, mert nem engedte a szabadrablást. Mert nem hagyta, hogy itt üljön meg nálunk a fél harmadik világ, hanem azt mondta: te kérted, Merkel mama, hát megkapod. Európa védtelen, mert bár lezárta mára már határait, majmolva a sokat szidott magyar „diktátor” intézkedéseit, de a csendes dzsihád már megkezdődött a vén kontinensen.

A távolban látom a kerítést. Egykoron ez az ország kerítést és falat bontott, ma újra épít. Rájöttünk: lehet, nem kell ez a nagy szabadság. Lassan tán megérti az ország népe, nem biztos, hogy kell a liberalizmus, kell a sokszínűség, kell a „szeressükegymástgyerekek”. Rájön tán egyszer a magyar: ha más kultúrát akarok látni, azt a maga országában teszem, nem pedig ide hozom.

Ám én félek: ennyi sokk még nem volt elég az eszméléshez. Az úton hazafelé, elhaladva a migránsokat szállító busz mellett, agyam az orromba küldi a szagjeleket. Hányinger kerülget és érnék már mielőbb haza. A röszkei táborból visszaérve a fővárosban teljesen más világ fogad. Gondtalan csevegés, tele kocsmák a körúton – rájössz, ez az ország elveszett. A liberális mocsokban dagonyázók saját érdekeik védelmére is képtelenek, nemhogy az ország mellett kiálljanak. Nekik ez nem haza, csak egy otthon. Ide jöhet mindenki, mert úgy szép a világ, ha színes. Vagy ha mégsem, hát továbbállnak, lesz majd új haza.

Kár, hogy megszűnt a röszkei tábor. Szívem szerint katasztrófaturizmust szerveznék oda, és vinném a sok agymosott liberálist: hadd szedje a szemetet, érezze a szagokat. Lássa a mocskot, az igénytelenséget, egy eltérő kultúrát. Lássa az agresszivitást, a hitetlen semmibe vételét. Hallja, amint az egyik neves média munkatársa elsuttogja adáson kívül: nem mondhatja be, hogy komoly járványveszély van, mert kirúgják. De te, magyar, ne láss, ne hallj, ne szólj! Csak akkor vagy jó európai polgár!

És lássa a szemeket, melyek fenyegetőn villannak, ha nem állsz félre az útból, és lássa a felcsapott állakat, a tiltakozást, ha fotózni akarsz. Mert nekik jogaik vannak. Kötelezettség semmi, de jog egy jobb élethez, és jog egy ország letarolásához a céljaik érdekében. Jog a hitetlen kihasználásához, eltiprásához, és jog egy más kultúra semmibe vételéhez. Jog Európa megszállásához.

Varga Moncsi – Hunhír.info