A cionista irányítás alatt álló világlapok szemlátomást nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy Magyarország renitens módjára, elsőként az uniós tagállamok közül kerítéssel próbálja elejét venni az idegen hordák nyugatra özönlésének. A The New York Times-tól a Die Weltig az ultraliberális orgánumok azt szajkózzák, hogy micsoda főben járó bűnt engedett meg magának ez a kis ország, hogy legalábbis csökkentse a keleti veszedelmet.
A The New York Times röhögő kívülállóként a problémától több ezer mérföldnyire távol osztja az észt, hogy milyen antihumánus és intoleráns eszközöket vet be az ország vezetése a szegény, ártatlan migránsokkal szemben. Világos, hogy a The New York Times újságírói és vezetői a világhatalom ama szegletét jelentik, akik hűen szolgálják a globalisták érdekeit. Most könnyen lehet szörnyülködni és magyarellenes dühkitöréseket produkálni amiatt, hogy Magyarország híven ezer éves történelmi szerepéhez, megint Európa védőbástyája. Az afgán, szír, bangladesi tömegek hatalmas létszámban jönnek és jönnek, most már naponta egy magyarországnyi község lélekszámára “gazdagodik” az ország. Napi háromezer menekült rohanja meg Magyarország határait, és a világtörténelemben először fordul elő olyasmi, hogy az illető ország minden természetes védekezőreakcióját feladva, egyből kenyérrel és borral kínálja a hódító hordákat.
Kérdezhetné bárki, jó-jó, de mivel és hogyan álljuk útját a menekülteknek? Nekik szól a válaszunk. A kommunista érában a magyar határőrség olyan szinten őrizte az államhatárt, hogy egy-két szerencsés kivételtől eltekintve, aki útra kelt, megbukott a kettős műszaki zár és mélyfelderítési feladatokra szakosodott határőrök razziáin.
Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy érvényben volt 88-ig a tűzparancs, így a sorállományú katona csak annyit kérdezett a nyugatra vágyótól, hogy állj, ki voltál? Természetesen nem sírjuk vissza ezt az időszakot, sőt, életünket rövidítette le különböző dolgok megtapasztalásának hiányával, de legalább amíg naivan azt gondoltuk, hogy Nyugat a béke és a szabadság szigete, addig oda vágyakoztunk, s nem szembesültünk idejekorán azzal, hogy a csillogás mögött egy, a szovjetnél jóval titkosabb, de hatásosabb diktatúra hálózza be a magukat szabadnak képzelőket.
Kostás Roland – Hunhír.info
