Van csonkító erő, mely csonkává tesz, és van egyre inkább csonkuló világ, s benne a csonka család. Az okot részben az elmúlt ötven vagy a huszonöt esztendő társadalmi, illetve erkölcsi változásaiban keresem. Összetevőiből hadd említsem még az úgymond hagyományos családmodell vészes összeomlását, a liberális törvényeket, a magzat-, gyermek- és az erőtelen családvédelmet, az átkos nemzetölő terhesség természetellenes vagy mesterséges úton és körülmények között történő megszakítását, az abortuszt.
Lezárt, elintézettnek nyilvánított és tovább nem folytatott dolgok fogalomvilága, azaz a bennünk élő fogalmak összességét, rendszerét és a meggyőződéseket, azaz a szilárd, megalapozott nézetet s az ebből eredő magatartást a világnézet, a történelmi szemlélet, az erkölcsi felfogás, a politikai, a gazdasági, pedagógiai, társadalmi viszonylatok egész területét kérdésessé tette a felettünk /?/ elzúgott világkatasztrófa.
Legnagyobb válságban viharos erővel kényszerülünk az előítélet legyőzésére, mely nem abban áll, hogy a régi fogalmak rongyokra hasadt köntösének új nevet adunk, hanem a régi fogalmakat új tartalommal újratöltjük, újraszőjük a ruhát. A magyar nemzet és nemzeti kisebbség nagy sorskérdésébe akarok bevilágítani azzal Közép-Frankföldön a Heilsbron székesegyházában álló szűz Mária-oltárral, amely képi megjelenítésével Istennek a történelmet irányító munkáját ábrázolja. Jézus Krisztust látjuk, amint Ő az Isten haragját feltartóztatja. Az Úr a ítélet kardját emeli fel a világ ellen, amely az egyházi és világi hatalom képviselőiben öltött testet. Mária a fenyegetett emberiséget köpenyével akarja befedni, de ehhez nem eléggé hosszú a karja. Csupán a megfeszített Krisztus, ujjával magára mutatva, tudja Isten kardját puszta kézzel megragadni. Olyan erővel fogja az éles pengét, hogy a Szentlélek galamb formájában le tud szállni rá. Az 1511- ben készült festmény lesz az ihlet forrása, hogy Isten megítéli, de meg is menti a világot: a nyitott szem mellé társul az erős akarat.
A költő „lakacagott szavak” bűnvallójával /Ady Endre/ együtt mi is mondjuk: a letagadott családi kapcsolatok, nem vállalt gyermek, elhanyagolt és megtagadott szülők témáját olykor nem is lehet, megkerülni. Akár a bizonytalankodók, a tudás első jeleként meg akarnak halni. Ez az élet elviselhetetlennek hat, egy másféle elérhetetlennek tűnik…
Ugyan ismerős a George Sand-i bölcselet „…csak az nagy, igaz és szép a művészetben, ami egyszerű”, mégis üzenetében megkapó az a történet, amelyet egy felekezetközi konferencián hallottam Kecskeméten II.János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól a mai világban /Familiaris consortio/ címen, miszerint a mimóza lelkületű első osztályos kislány előbb vallásóra után, később már naponta többször is, a szünetekben odasimul a tanító nénihez azzal, hogy ő „szereti Jézuskát”, s „sajnálja Jézuskát”. A pedagógiában, lélektanban járatos tanító néni azon nyomban megtudta, hogy „azért mert Ő is egyedül van édesanyjával, és nincsen apukája.” A kép túlutal önmagán, hisz itt nem a Szent Családról van szó, melynek fontosságát a családeszmény védelmére már XIII. Leó pápa hangsúlyozta, nem is a mariológiáról /szűz Mária és a kis Jézus/, de még kevésbé Józsefről, Jézus földi atyjáról, fontos szerepéről /akivel összefüggésben igen sok adósságunk van, és mondandónk lenne!/
Csonka – még a kifejezés is töredezett és csorba. Dermesztőbb a méhben, az anyaméhben levő magzat kérdése: – Mondd, te hiszel a szülés utáni életben? „Még a maradványtünetekkel is kell számolnunk!” Csonka az, aminek jókora része, darabja hiányzik, vagy legalábbis nem látszik: a szükségből csak kevés maradt, ezért befejezetlen. Vagy akár valamely előzmény megszorítására félbemaradt. Nemkívánatos jelenség kép, avagy szobor, torony, ország, vagy éppen ember…
Így van csonkító erő, mely csonkává tesz, és van egyre inkább csonkuló világ, s benne a csonka család. Az okot részben az elmúlt ötven vagy a huszonöt esztendő társadalmi, illetve erkölcsi változásaiban keresem. Összetevőiből hadd említsem még az úgymond hagyományos családmodell vészes összeomlását, a liberális törvényeket, a magzat-, gyermek- és az erőtelen családvédelmet, az átkos nemzetölő terhesség természetellenes vagy mesterséges úton és körülmények között történő megszakítását, az abortuszt. Az EU átlagának háromszorosa a „magyar abortusz”. A terhességmegszakítás megdöbbentő száma egyben oknyomozásra késztet. Moralizáló következtetés és kényszerű elvont tanulmányozás arra vall, hogy bensőséges, nyílt, élőszóval történő megnyilatkozás anya és leánya, tanár és diák, orvos és kezelésben levő beteg között egyre kevesebb. Egyszerűen nem nőttünk fel saját magunkhoz, s még kevésbé a ránk bízottakhoz. Még mindig elképzelhető a kínos érzés, hogy őszinte megnyilatkozásunk esetén kedvezőtlen színben tűnnénk fel: apa, anya, tanár, lelkész. Olyan körülmény, mely miatt folt, bélyeg vagy egyszerűen restellkedés rejtőzik bennünk.
Azok a makacsul lezárt fogalmak és ítéletek, melyekben egy irreális és veszedelmes önvédelem kísérlete rejlik, mindenekelőtt a múltra vonatkoznak. Világomlásból reánk szakadtak alapjában ráztak és naponta ráznak meg bennünket, egész életünket. Olyan letagadhatatlan, meg nem másítható tényekkel állunk szemben, melyek véglegesen eltapossák azt, aki nem számol velük – tanítja az ügyben minden érdekeltre kiterjedő egyetemleges érvényű szemléletpszichológia.
Az a mintegy másfél évvel ezelőtt a megszületni akaró Zsolna tizenegyedik unokám, akinek akkor azt üzentem, hogy: „Mi hiszünk a születés utáni életben!”, majd „Hiszünk a halál utániban is!” Tímea, most iskolába készülő azt kérdezte, hogy úgy-e onnan a hóból, a havas égből jő el a Karácsony?
A Gerhard Sauter Heilsbronn székesegyházi oltárképén lévő töviskoronás megragadta a kard pengéjét. Aztán csendben elindult már a csonkákhoz, a bénákhoz, a vámszedőkhöz, az anyákhoz és apákhoz, hogy megérkezzen a gyermekekhez…
Az életed értelmét a belülről visszatükröződő szeretet határozza meg.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info – Erdély