Mi is veszélyes úton járunk. Viperafajzat – progenies viperarum, mérges, csípős nyelvű, ravasz és összeférhetetlen ember, aki ámít, csábít, tüzes nyilakat röpíttet felénk.

„Áldott legyen az Istennek neve örökkön
örökké: mert övé a bölcsesség és az erő.
És ő változtatja meg az időket és az idők-
nek részeit: dönt királyokat és tesz királyo-
kat: ád bölcsességet a bölcseknek és tudo-
mányt az értelmeseknek” /Dániel 2:2O,21/

Lakomán megjelent titokzatos „küldött kéz” írta a falra az ókori keleti Elő-Ázsia sémi arameus nyelven e szavakat: Mene, Mene, Tekel. Ufarszin! Isten intő üzenete Belsazár babiloni királynak szólt: „megszámláltatott, megméretett, könnyűnek találtatott”. ( Biblia, Dániel 5,25 )

Utópisztikus, elérhetetlen álmokat, délibábokat kergető minden előkészítő eszmerendszer és folyamat, amely a társadalom megteremtését új világszemlélet, gondolkodói elmélet elvárásai szerint szerkeszti is meg, ha gazdasági és politikai cselekvésének alapvető alkotóelemében nem talál helyet álláspontjának program szerinti kinyilvánítása platformként az erkölcs. Eötvös az „uralkodó eszmék” mai jelentőségét négy részben taglalja s a vezetéselmélet gondolatvilágában az intő példa mellett, helyet ad a büntetlen előélet eszmei síkon érvényesülő győzelem lehetőségének. ”Mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezték” – érvelés, valójában nem más, mint a már ismert egyszerű közösségi mozgalom és eszmerendszeri üzemzavar, mely kérlelhetetlen bizonyossággal társadalmi katasztrófához vezet. Világégések felelősei noha látták a küldött kezet, de már megszokták (a megszokás is veszélyes lehet!), észre sem vették, hogy tulajdonképpen mit csinálnak: második természetükké lett az oda nem figyelés. Most hadd ne sorakoztassuk fel őket. Akkor Belsazárnak, később Heródesnek hívták…

Mi is veszélyes úton járunk. Viperafajzat – progenies viperarum, mérges, csípős nyelvű, ravasz és összeférhetetlen ember, aki ámít, csábít, tüzes nyilakat röpíttet felénk. A végzetes sorsot rejtő társadalom felépítését ugyancsak a Dániel próféta könyvéből idézzük, aki szerint a megfejtés a királyok tudtára adandó, hogy az „állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak… Egy kő leszakadt, kéz érintése nélkül, és letörte azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor eggyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és a helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet.” Ezt az „agyaglábú kolosszust” látta az akkori király és később minden nép és nemzet. „Csak akkor várhatni sikert, ha az anyagi erőhöz, mellyel rendelkezünk, a szellemi erők szövetségét is megszerezzük, sa tudományokat is számunkra gyümölcsözővé tesszük.” (gróf Széchenyi István) Látta Kossuth Lajos is,a dolgok felismerésével aki a magyar nemzetünk történetének összefüggésében az oroszokat nevezte „agyaglábon álló északi kolosszusnak.”

„Csak sast nemzenek a sasok
S nem szül gyáva nyulat Núbia párduca.”

A legnagyobb magyar óda-költőnek Berzsenyi Dánielnek (1776-1836) Magyarokhoz című, több mint száz év előtt írt látnoki szemmel emelkedett hangú lírai költeményéből „így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs” szállóigei idézetet követően, az Él még nemzetem Istene! cikk után a Felkölt nemességhez című versből vett idézet okfejtését Surján László adja a továbbiakban.

Néma fedőnevű olvasónk szerint volt már olyan kor, amikor az elkorcsosulás felmerült, s a költő Berzsenyi épp azzal vigasztalta magát vagy hazáját, hogy ez azért nem lehetséges. „Nem szül gyáva nyulat Núbia párduca” Míg Núbia pontos határokkal nem körülírható, történelmi terület Észak-Afrika keleti részén és mint történelmi földrajzi egység ma két állam területén fekszik Egyiptom déli, és Szudán északi határvidékén, addig „Az ég áld Núbia” Ringtone to your Cell verse Núbia himnikus lírája az édes Magyarország szellemi magyar haza gondolatával hozható szép párhuzamba: „Az ég áld Núbia Te gyönyörű Te fényes Az anyaföld Az édes Az álmunk Szép hazánk.” Jövőnk az új nemzedék kezében van. Ha rosszabbak nálunk, a mi bűnünk. Ha jobbak, az ő érdemük. De egy kötelességünk van, segíteni őket, hogy érdemeik életre keljenek.Ha nem megy , nincs jövőnk. Parafrazálva, ha Isten a címben, Berzsenyi a versben, közben kitérő a Núbia párhuzamban, fejezzük be egy költői lelkű egyházfővel. Prohászkával mondom biztatásul: meglesz, gyerünk.

Isten, amikor eltávoztatja küldött kéz jegyével az 1514. évi országgyűlés következménye nyomán érkezett a nagy magyar összeomlást a bosszú-törvényével, véráztatta Mohács mezejével, és a koldus-paraszt földesurának mentéjéről már lekopott a fényes sujtás, s a három darabra tépett Magyarország prédája lett a telhetetlen szomszéd államoknak, akkor csak egy kéz, egy békekövet Bakócz Tamás hirdette a bocsánat, a szeretet Igéjét.

”A tudomány annak a bonyolult, kifinomult és bámulatba ejtő Világegyetemnek a kifürkészése, amelyben élünk. Akik ezzel foglalkoznak, legalább alkalmanként átélik azt a felszabadult örömet, amelyet Szókratész a legteljesebb emberi élménynek nevezett.”(Carl Sagan)

A Chicago Tribune tudósítója jelentette lapjának Budapestről: Horthy altengernagy Magyarország vasembere öklével a íróasztalára csapott és azt mondotta nekem: Ameddig én élek, az én hazámban többé a bolsevizmus nem fogja felütni a fejét. Országunk igen kicsiny lett. Legjobb vidékeinket elszakították. A háborúban vérveszteségünk igen nagy volt, úgyhogy még az igazságos ügyért sem akarunk újból vérezni, az igazságban bízva megvárjuk, hogy mit hoz a jövő… Hiszek abban, hogy a békét és szabadságot valamennyi osztály részére biztosítani tudom. Megbocsátom a munkásságnak azt a szerepet, amelyet a kommunizmusban játszott, és hozzáteszem, hogy nem loptam meg őket, amit egyes vezetőik aligha mondhatnak el. (Szózat, 1920. február 27.)

Arany János a hóseási gondolatot, miszerint „Elvesz az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való” Széchenyi emlékezete c.versében így örökítette meg:

Bizton, ezer bajunk közt megtalálta
Azt ami a fő, s mindent befoglaló:
„Elvész az én népem, elvész – kiálta –
Mivelhogy tudomány nélkül való”.

Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info