Lapszéli, sorközi valamilyen szöveghez írt megjegyzés, tömör jegyzet a glossza, műneme a fogalomtár szerint: Publicisztikai műfaj, mindig aktuális eseményhez (hírhez, újságcikkhez) kapcsolódó, értelmező jellegű, rövid, ironikus, vagy szatirikus hangvételű, csattanóval végződő írás.
Ubi supra – mint fent. A házasság az a műhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Az életünket lényegében két igazi tevékenységre való képesség, erő működteti: az egyik, hogy megszabaduljunk a társtalan magánytól; a másik, hogy megőrizzük különállóságunkat. Képletesen szólva ez „az ember tragédiája”. Ez a kettősség végigkíséri szerelmeink, házasságaink, barátságaink történetét – mondja Müller Péter. Olyan, mint a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek – fogalmaz egyszerűen Nagy Endre. Majd „házasodni annyi, mint jogainkat megfelezni, kötelességeinket megkétszerezni” – írja a filozófus Arthur Schopenhauer. De a házassághoz mindenki hozzáért, mert így fogalmaz George Bernard Shaw: „A házasság azért olyan népszerű, mert egyesíti a kísértések maximumát az alkalom maximumával.” Tanítanak a világvallások, a Szentírás, a papok, nevelők, pápák és tudósok, s Böjte Csaba ferences atya. A házasság nemcsak státus, állapot, hanem a férfi és nő testi- szellemi és lelki kapcsolata.
A férfiak azt tartják magukról, hogy mindent tudnak, a nők pedig, hogy mindent jobban. Weöres Sándor már a részletekbe is bocsátkozva azt írja, hogy a nő, ha dolgozik, munkájába örömeit, bánatait, egész világát belesugározza; a férfi, ha dolgozik, munkája minden mást elfüggönyöz előre. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszócsoportban, és nyerni a játszóktól akar; a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására, és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot, s abból pár gerezdet feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd az, ami belőle téged illet; a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szereretett férfi életét egybe akarja olvasztani saját életével; ezért a férfi a szeretett nőt a saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorrá teljesülését keresi; a férfi a szerelemben a mámor zárt, folyton fokozódó egészet keresi… Van ez tovább is, de most inkább mondjuk el, hogy a házasságnak is megvan a maga bonyolult hálója. Ugyanazon férfi az egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett eszeveszett hős. (Jókai Mór) Aki a házassági kapcsolaton kívül van, annak még inkább bonyolult e háló…
Csőd szélén volt a burgonyatermesztés Háromszéken; gondot okoz a magyar göndör szőrű, lógó fülű zsírsertés a mangalicatenyésztés, de sikeres volt mind a III. Pityókafesztivál Kézdivásárhelyen, mind a Tepertőfesztivál Pusztaottlakán. Ma már szőrszálhasogatásba bocsátkozónak mondják az ilyen s effajta észrevételezéseket. Az ókori görög knósszoszi palota egyik freskóját piros rózsa díszíti, talán tearózsa, a rózsák királynője, amely mégsem tévesztendő össze a fekete rózsával, amely a kínaiaknál női nemi szőrzetet jelent. Amíg minket arra tanítottak, hogy olvasni rendszeresen és válogatva kell, akkor a véletlen folytán az engem kérdezőt, hogyan igazítanám el a már a „haláltáncát járó” kékvérű főnemesi származású, bomlás jegyeit mutató, dekadens stílusirányzatúnak mondott írók felől. Mert a nemtelen a történelemben azt jelentette, hogy nincs nemessége, tehát nem báró, nem gróf. Erkölcsileg – a mai szóhasználatban is ugyanaz – alacsonyrendű! Ez nem kíván Ugron Zsolna, Úrilányok Erdélyben című 2010-ben Budapesten megjelentetett (lány)regény recenziója lenni, aki a „Soha nem gondoltam, hogy valamikor újra Erdélyben fogok élni… Televíziós újságíróként, nyüzsögve és taposva, zörögve a mókuskerékben, éjszakákat átmulatva éltem Budapestről világom. Erdély, és ami vele nekem jutott, jól elcsomagolva porosodott, amíg néhány évvel ezelőtt újra be nem tört az életembe, amikor hozzámentem távoli unokatestvéremhez, egy bengáli arisztokrata és egy erdélyi grófnő Ausztriában felnőtt fiához” sorokkal vezeti be pókhálós írását, mellyel összefüggésben – míg bárkinek is ajánlanám –, hogy ez ideig két kislánynak édesanyja a szerző, és majd a nagykorú lányok kitől kérnek olvasnivalót. Státusszimbóluma visszavitte a sötét Zabolából Budapestre…
Igen nagy érdeklődésre tarthat igényt az unitárius egyház Zsinata, hisz a protestánsok közösségébe tartozik. Jó értesülésem szerint történelmi fontosságú a magyarországi és erdélyi unitárius egyházak egyesülése. A zsinati nagy szónokok egyike azzal a biztatással zárta be adhortációját: Hajrá magyar unitáriusok! Hajrá unitárius magyarok!
Az Úrnál mindig alkalmas idő van. A hozzámenetelnek nincs külön kiszabott ideje, nála nem jő számításba a nappal vagy éjjel, ő mindig kész meghallgatni, kész szabadításul lenni.”… Hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Bár nagy a vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá.” ( Zsolt.32:6.) Íme, azt is olvassuk, hogy még „az est beálltával” is visznek hozzá „sok ördöngöst” (Mt.8:16)
„és meggyógyít minden beteget”. Mily szerencsétlen felfogása a keresztyénségnek, mely csak a vasárnapban látja az imádás, kérés alkalmas idejét. Az Úrnál mindig alkalmas ideje van a meghallgatásnak. De nemcsak ennek, hanem a segedelemnek is. Az ő kezében világformáló hatalom van és mindent megtehet, amit akar. „Bárha a nagy vizek áradnának is”, ez sem ok a rettegésre, az Úrnak ez is dicső alkalom a hívő ember megsegítésére.
A kis méhecske pókhálóba akadt s nem tudott sehogy sem kiszabadulni. Arra jártam, hallottam is a kétségbeesett zümmögését, láttam vergődését is, de dolgom volt s visszajövet akartam segítségére lenni; ezt találtam alkalmas időnek a megszabadítására. Azonban megfeledkeztem róla és csak estefelé, mikor ismét arra jártam, jutott eszembe a méhecske, de már holtan találtam a pókhálóban – közben a pók megölte szegénykét. Ha elértél az utolsó oldalra, csukd be a könyvet.
A glosszát így írtam meg.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info