Aspektus. Látvány, amit a szervesen összefüggő egység felfogott képeként egy cselekvésre kedvező alkalommal lát a szemlélő: látványos voltát a pozitív töltet, az érdekes, különleges, a tetsző látnivaló kölcsönzi, míg a szomorú látvány a látszólagos negatív töltettel cimborál.
Lehetőségekkel, akár véresővel az a baj, hogy tudatlan hatalmas volta csak akkor látszik jól, amikor már eltávolodott tőlünk, mivé válhatunk. Legyünk készek mindenkor a levegőbe jutott porszemek és egyéb ártalmas anyagok lecsapódásának idejében történő érzékelésére, különben aki még nem ismeri saját korlátait, nem tudja, milyen messzire van attól, mert a rossznál is rosszabb csak a rossz igazolása lehet a még rosszabb. A most nagy lendülettel végzendő, gyorsított, alkalomszerű társadalmi (politikai?) tömegmunka a közéleti megvesztegethetőség, erkölcsi romlottság felderítésére szolgáló: „antikorrupciós bizottság” (lásd a magyar politikusok meghurcoltatását Romániában, Erdélyben (a szerk.) – míg a korábbi évtizedek, de a változásokat követő időszak is, vagy a már megszokott úgymond „hagyományos”, vagy „ügyességi” praktikákban gyökereznek. Végre, megjön: az éles, hegyes tűnek a tompa felén van a hatványkitevő mérték: a szoros, a szűk, a tiszta erkölcs foka: „tű foka”. ”Elaludtam és azt álmodta, hogy az élet öröm, Felébredtem, hogy az élet kötelesség, Cselekedtem és látom, hogy a kötelesség öröm.” (Rabindranath Tagore)
„Lélek szelíd fuvalma lebben, s Isten szívéhez kapcsol minket, még igazabban, még teljesebben – mondja az imádság tiszta csendje a csend – csend.” Teljesebben csodaszép versében Túrmezei Erzsébet. Az igazi aspektus a kilátástalan, reménytelen helyzettel ellentétben lehetőség és kedvező lehetőség is, ahonnan jó kilátás nyílik még a nézőpont, és a szempont megváltoztatására is. Olyan cselekvés mellékkörülményeinek a lefolyását is lehetővé teheti, mint a szeretet másik aspektusa: a felelősség. A szemlélet a társadalmi életközösségen belül a humán élettérben együttműködik olyannyira, hogy egymást feltételezik is. Így szeretetből fakad a társadalom lelkiismeretének szüntelen ébrentartása is. Ezt Praznovszky Mihály irodalomtörténész „nemes cél érdekében kötött érdekszövetség” kifejezéssel illeti. Hogy milyen csodálatos az ember a jelleg aspektusán az „élet él és élni akar” mementóján példaként áll előttünk az az „ÉletFA”, melyet a katasztróFA után állítottak Devecserben (vörösiszap-katasztrófa – a szerk.), jelezve ország-világnak, hogy a hite és a reménye megmarad az embernek, ha összefogást, ha együttérzést, ha segítséget kap. /N.Horváth Erzsébet/
Ultraoptiméter sem tudná kimutatni azt a megszűnni nem akaró, talán nem is tudó állandó belső fogalmat jelbeszéddel közlő cselekvést, mozdulatot, magatartást, amely a szándékosan, de egyszerre ösztönösen, természetes hajlamból eredő, tudatos irányítás nélküli megnyilvánulása a szeretetnek jelképes cselekvéstől az érzést kifejező bizonyító mozdulatig. A jel ilyesformán az a jelenség, esemény,összefüggés, amelyből nyilván a felelősség meglétére, bekövetkezésre és okára következtethetünk. Ezért van „kételkedő” és „számonkérő” szeretet, mely újabb és újabb bizonyító jelt vár el. Ezért kérdez a csodával azonos belső és kételkedő öröm, mint a halottnak hitt gyermekét százszor és ezerszer tapogató, átölelő, csókoló édesanya: valóban te vagy? – szűnni nem akaró kérdéseivel. Ezért jel, bizonyító jel a felelősség. Mondd, mond valamit a szeretet?
Csillagképben a bolygók állása, felismerhető alakzata különféle jelentőségű aspektussal bíró összefüggést rejteget, melyből a közösségre utaló tényezőként az önzetlenséget ragadjuk ki, tanulságosnak mondható szép példákkal. A hétéves háború alatt (a 18.század legnagyobb katonai konfliktusa volt) beküldtek egy tisztet több közlegénnyel a közeli faluba, hogy kerítsen takarmányt a lovaknak. Egy keskeny völgyben kunyhót találtak s az ajtó előtt egy öreg ember állt. „Vezess minket olyan helyre, – mondották neki – ahol lovainknak takarmányt találunk.” Az öreg vezette őket s nemsokára szép árpaföldhöz értek. „Itt van, amire szükségünk van” – mondotta a tiszt. De az öreg így szólt: „Ne ezt vágjátok le, mutatok egy jobbat.” Nemsokára egy másik árpafőldhöz értek, de az silányabb volt, mint az első. „Miért járattál bennünket fölöslegesen? – mondták neki – hiszen a másik jobb volt.” – Igen, – felelt az öreg – de az nem volt az enyém.
Igencsak gondot és fájdalmat okozott egy lány hanyagságával és figyelmetlenségével. Történt, a mezőről hazajövet, a kaszát a földre dobta, amelyet az édesapja rábízott, hogy akassza fel a helyére. Édesanyja késő este kiment és a sötétben elbotlott a kaszában és súlyos sebet ejtett arcán. Egész életén át hordozta a seb helyét. Valahányszor a lány anyjára nézett, eszébe jutott gondatlansága és az anyai arcon viselt sebhely kigyógyította bűneiből. „Sebeivel gyógyulánk meg.”
A sebhely is lehet aspektus.
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info