Lám a természet örök körforgásában a vetés és aratás, az eső és szárazság, jó egészség és betegség, növekedés és érés, elmúlás és megújulás folyamatában a misztikus őstörténet játszódik le újra és újra, amely azonban magának az istenségnek a magatartásával van összefüggésben.
Lám, minden évben visszatérő esemény az, amelyben az istenség két napra meghal és a harmadik napon feltámad. Meghaló és feltámadó istenségek sorával van tele az antik vallástörténet és a mítoszok innen veszik eredetüket – írja dr. Szathmáry Sándor a Reménység etikája című könyvében A dolgok természete folytán több, de legalább két észrevételt tehetünk: a természetes dolgok nem rútak (naturalia non sunt turpia) és a természet fél az ürességtől (natura abhorret vacuum) és egybevetve a megszokás megöli a szépet. Az ismétlődő jó és rossz életvitel harmonikus vegyüléke a szokásos bocsánathoz vezetett. Összességében elmondható, hogy mindenki, aki a földön élt, valamit képvisel. ”Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”(Ján.12:24)
Ugyan mit válaszolhat Isten? Elmondja: „Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő vagy mint a korán tűnő harmat.” (Hós 6,4), azaz: megtérésetek csupán egy liturgiai aktus és nem mindennapotokat átfogó valóság. Odaadja népét a veszedelemnek és a pusztulásnak, amit maguk zúdítottak magukra megtéretlen szívükkel? Mint ahogy a szellemi és lelki gazdagság, úgy a földi gazdagság sem önmagunkért van. Azért adatott, hogy emlékeztessen az örökkévalóval kötött szövetségre, arra a szeretetkapcsolatra, amelyben egyenként élhetünk Vele.
Isten azért gazdagít meg, hogy a velünk kötött szövetségét megerősítse. Általa megszentelt bizonyság másoknak, mellyel szolgálhatunk. Tehát minél gazdagabbak leszünk, annál jobban erősödik a Vele kötött szövetség. Egyre jobban látom, érzem, tapasztalom és cselekszem az Ő akaratát. Orbán Eszter: „A gazdag ifjú és a tű foka” nyomán. Sokan tették már fel a kérdést: mit is jelent ez? Milyen eredménnyel járhat? A gazdasági, társadalmi feszültség sok aggodalomra adott okot. A politikai katasztrófák az egész Kárpát-medence pusztulását jelentik és igen mély nyomot hagynak maguk után. Mégis azt kell mondani, hogy a nép egészének sorsában sem lehet tökéletesen megtalálni az emberi tett és annak következményei közötti megfelelést sem a jó, sem a rossz vonatkozásában. Az egyén és a nép egyaránt úgy érezte, hogy sok számla kiegyenlítetlen maradt. A történelem sokkal inkább egy nagy kiáltás volt a még be nem teljesedett, a még nyitva maradt isteni ígéretek, isteni tettek felé…
Csodával azonos az Úr ajándéka – erkölcsi olvasatban – a stopvonal üzenetében. Hogy Kellermayer Miklós orvostudományok doktora, a pécsi egyetem nyugalmazott tanára, napjaink életkérdéseiről adott nyilatkozatában – enyhén szólva – meghökkentően másként látja az említésre váró dolgokat, akárcsak a mai közélet aktuális sztárjai. És markánsan, ahogyan azt az ügy parancsolja: hogy az abortusz-vetélés, abortivum magzatelhajtó szer, majd a művi meddővé tétel; tehát a fogantatás eseményét követő magzatpusztítás gyilkosság, akárcsak a sterilizálás. A műtét összes változata, a fogamzó vagy megtermékenyítő képességtől, nem gyógyító, hanem csonkító beavatkozás. Erkölcsi zuhanás és nemzeti méltóság feladása rejtőzik a „népszerűséggel” álcázott hamis fajelmélet mögött, hogy a tudomány égisze alatt gyártott, hirdetett elmélet az emberölés legváltozatosabb formáihoz vezette népünket.
A haláldemokrácia létfontosságú kérdései közé sorolja a nyíltan vagy burkoltan politikai programmá, céllá vált életellenességet a haláltusa fájdalmainak gyógy- és kábítószerekkel történő halált, az eutanáziát. Mert gyakran pusztán azért használunk idegen kifejezéseket, hogy az értelmetlent értelemfölöttivé tegyük, vagy elfedjük a lényeget, homályosítsuk a tényeket. A gyilkosságnak nincsen kegyes, jó szándékú változata: csupán annyit tehetünk, hogy fizikai fájdalmak enyhítésére gondoskodásunkkal, megkülönböztetett szeretetünkkel válaszolunk. Nemzetünk nagyszerű történelme és népünk istenhite vezetett és vezet halálba, vagy halálon túli életbe!
Így a magyar „halálcivilizáció” demokráciaellenes megnyilvánulását nem tévedésként, hanem bűnként tartjuk számon, hogy a határon túli egységteremtés, megmaradás lehetséges módozatát, mind az állampolgárság, mind az autonómia és az autonómia törekvést ezt támogassa (perszonális, kulturális, stb.) és ezzel nemzeti önazonosságunkat erősítse. „Mert minden árnyék végül mégiscsak a fény gyermeke. És csak aki világosságot s sötétséget, háborút és békét, fejlődést és süllyedést élt meg, az élt igazán.” (Stefan Zweig) Az Istenbe vetett hit a világ jóvőjére tekint. Ezért saját jövőjét nem adhatja át más hatalomnak és körülményeknek.
Nem az a kérdés tehát, hogy milyen jövőt szánt nekünk a világ, hanem az, hogy milyen jövőt szánunk mi a világnak,
„Minden órádnak leszakaszd virágát,
A jövendőnek sivatag homályit
Bízd az Istenség vezető kezére,
S élj az idővel!”
(Berzsenyi Dániel)
Pásztori Tibor Endre – Hunhír.info
