Érdekes önvallomással rukkolt elő bizonyos Frei Tamás nevezetű celeb, minden rendszer kitartottja és kegyeltje, az agyonfuttatott sztárriporter és világutazó. Frei, aki saját bevallása szerint már a kommunista érában is úgy repkedett mint a szabad madár a nyugati világban, abban az időszakban, amikor az átlag magyar halandó számára elérhetetlen vágyálom volt a kék útlevél, most amerikai tartózkodási helyéről fölényesen kijelentette, hogy még a komcsi érában sem volt ilyen ciki magyarnak lenni. Vajon elképzelhető lenne-e akármelyik környező országban, hogy egy mindenkori rendszerszolga is azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy belerúg szülőföldjébe? Balról-jobbról olyan támadás érné, hogy azt is megbánná, hogy megszületett. De nálunk most, a csillagváltás után 25 évvel az a trendi, hogy ki tudja jobban gyalázni ezt a kis hazát.

Frei publicisztikájában azon kesereg, hogy abban a “sokszínű nemzetközi társaságban”, ahol éppen mostanság mindennapjait éli egyre nagyobb gáz számára, hogy megvallja a felbukkanó idegeneknek magyar származását. Inkább valami más nációt hazudik helyette, mert a finnyás úri páholyokban a magyart Balkán-szerű mélységből előbukkanó kultúrbunkónak tartják. Így aztán levonja a végkövetkeztetést, amelyet minden bizonnyal tanítói célzattal tár a sok otthon rekedt honfitársa elé, hogy vigyázat gyerekek, még a komcsi érában sem volt ilyen kínos magyarnak lenni a hőn imádott külföldön, mint mostanság. Magyarország ugye jelenleg a Balkán és az országvezetés aláássa a demokrácia alapjait, ami természetesen elfogadhatatlan a Frei-fajták világában.

A gagyitévéktől kiüresített agyú magyar bamba minden bizonnyal mohón szívja magába a celeb magasröptű gondolatait, amelyek jóval nagyobb kárt okoznak egy adott ország a politikában és a közéletben nem kellőképpen jártas polgára fejében, mint akármilyen konkrét, kézzel fogható diktatórikus fellépő. Eljutottunk tehát odáig, és ez a Frei-gondolkodásból is kitűnik, hogy tényleg az a maradék is kiveszett a magyar közéletből, amely a kommunizmus alatt még a múlt közelsége miatt megmaradt, és mára az a zsinórmérték, hogy ki tud nagyobbat rúgni Magyarországba.

Csak pont egy olyan embertől hiteltelen ez teljes mértékben, aki abban rendkívül ügyes volt, hogy minden rendszerben lefölözze a hasznot, és minden rendszerben az elithez tartozott. Maga mondja, hogy már a nyolcvanas években is sűrűn látogatta a sokak számára elképzelhetetlen messzeségben lévő Nyugatot, amely bizony nem adatott meg az átlagembernek, sőt, aki a fennálló rendszerrel szemben a legkisebb ellenállást is kifejtette, azt az utazás megvonásával terhelték. Nem, ez nem számít. Az a lényeg, hogy egy globális viszonylatban névtelen nulla bizonyos amerikai páholyokban amiatt szégyenkezik, hogy nem mondjuk Tel-Avivban született, mert akkor a magas értékítélettel és empátiával rendelkező társaság kedvence lehetne.

Frei nem a társaságot hagyja ott, ahol valamiért csicskának nézik, hanem megpróbál megfelelni az elvárásoknak. Mi csak átutazóban vagyunk Magyarországon – mondták az egykori disszidensek közül sokan, akik aztán 90-ben hazajöttek és érdekes módon a jelen szóhasználattal élve a szélsőjobb ideológiájában találták meg önmegváltásukat. Egy pár éven keresztül ugyanis megtapasztalhatták azt, hogy mi a Nyugat valójában, és azok az elit csoportok, amelyek magukat a szabadság és a tolerancia letéteményeseinek tekintik, csupán tudathasadásos szerencsétlen rettegésben élő, önmagukkal is meghasonlott szolgák, akik erőltetetten próbálják felsőrendűséggel álcázni emberi, szellemi és személyességi hiányosságaikat.

Mondjuk pont teszek rá, hogy egy ilyen Frei most hogy vélekedik Magyarországról és mik a sirámai, mert egy büszke magyarnak vallom magam. Olyannak, aki az olyan társaságok tagjaiba, akikbe most ez a kis Frei kapaszkodik még a lábát sem törölné. Mert egyszerűen senkik és nullák. Csakhogy a magyar többségtől pont azt vették el a multikultúra, a gagyitelevíziózás és az européer szennyöntéssel, ami talán a sok régi szép dologról utoljára megmaradt. A büszkeségét és az önbecsülését. Ezért vallom, hogy nagyobb kárt okozott nálunk is, Erdélyben is a multikultúra, mint akármilyen kőkemény diktatúra, mert kikezdte a néplelket és magát az embert taposta a porba.

Frei sajnálkozik, hogy magyar szülőföldje miatt kerül kellemetlen helyzetbe és leírja azon technikai trükköket, amelyekkel ezeket a problémákat orvosolni akarja. Más nemzetiségűnek vallja magát, hogy senki és semmi ne köthesse egy elbalkanizálódott országhoz. Jó. Lelke rajta.

Aki igazán szabad, aki önmagát valamire tartja, az most vágja leginkább a világ arcába, hogy magyar vagyok, nem turista. Akinek nem tetszik, az meg tehet egy szívességet, ha hagyja.

Kostás Roland – Hunhír.info